Az itt bemutatott hölgy élete számos zavaros történelmi időszakon ívelt át. Nem ment férjhez, számára a grófi cím, a fényes világi valamint egyházi karriert befutott fivérek jelentették azt a lehetőséget, amellyel élve Pécs egyik legaktívabb közéleti személyiségévé vált a 20. század első felében. 

Zichy Lujza (Ludovika)
(1866–1946)

A neves zichi és vásonkeői grófi család sarja 1866. április 25-én látta meg a napvilágot a Fejér megyei Nagylángon. Idősebb öccse János országgyűlési képviselő, majd vallás- és közoktatási miniszter lett, míg ifjabb öccse Gyula a pécsi megyéspüspöki trónust a kalocsai érsekire cserélte.
1896-ban a Vasárnapi Újság hasábjain Zichy Ludovika, mint Mária Terézia főhercegnő udvarhölgye tűnik fel, aki egy kalotaszegi leánnyal ruhát cserélve állt modellt "úrnőjének".

Vasárnapi Újság 43. évfolyam 26. szám 1896. június 28. 435.

1910-ben már a Pécsi Oltáregyesület vezetőjeként működött. 1914-től fővédnöke lett a Katolikus Nővédő Egyesületnek. 1915-ben pedig védnöke a Pécsi Jótékony Nőegyletnek. Továbbá 1918-tól elnöke a Szociális Misszióstársulat helyi szervezetének. A szerb megszállás idején  a nőegylet több tagjával együtt rövid időre fogságba került. A politikai konszolidációnak köszönhetően 1921. szeptember 4-én már alapító elnöke lehetett a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége pécsi csoportjának. Amikor 1921 őszén a városba érkezett James Pedlow kapitány az amerikai vöröskereszt képviseletében Zichy grófnő állt a fogadóbizottság élén és a tárgyalások során megpróbálta elérni, hogy a település 10 000 rászoruló gyermekének sikerüljön támogatást nyújtani. Horthy Miklós 1921. október 5.-i pécsi látogatása alkalmával a grófnő köszöntötte őt a pécsi nőtársadalom nevében a Széchenyi téren: "Főméltóságú Kormányzó Úr! Az egész boldog Pécs magyar női nevében fejezem ki hódolatunkat és örömünket. Hozta Isten Főméltóságodat. Kívánjuk, hogy sok öröm, boldogság érje, Tartsa meg az Isten soká Főméltóságodat. Éljen Magyarország felszabadítója!" Horthy Miklós a következő szavakkal válaszolt: "A grófnő munkásságának híre messze terjed. Nagyon sokat hallottam a pécsi asszonyok kiváló tevékenységéről bölcs vezetése alatt. Csak dolgozzanak tovább."

A felszabadulás aranykönyve. Pécs, 1931. 79.

1923-ban ő vágta le az első vég vásznat a pécsi szövőtelep szövőszékéről, hogy a cserkészeknek adományozza zászlókészítés céljára. 1925-ben látogatást tett a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Erzsébet Kollégiumában, ahol a vizitáció után meghallgatta az egyetemista hölgynövendékek panaszait. Vélhetően ő buzdította őket arra, hogy sérelmeiket összeszedve írjanak levelet a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége elnökének, Tormay Cecilenek, hogy járjon közbe ügyükben. 1934-re már biztosan lemondott az egyesület elnöki pozíciójáról, amelyet a korábbi főtitkár, Gosztonyi Gyuláné töltött be. Nem vonta teljesen ki magát az egyesületek életéből, de elsősorban reprezentációs feladatokat vállalt. 1943-ban lett díszelnöke a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége pécsi tanügyi szakosztályának. Vélhetően kora és romló egészségügyi állapota követelte meg a visszavonulást. 

Felhasznált irodalom:
Pécs Lexikon II. Pécs, 2010. 418.
Dunántúl 1921. szeptember 4. 3., 1921. szeptember 8. 2., 1921. október 6. 2., 1923. június 29. 2., 1925. május 7. 3., 1943. április 10. 5.

Éppen ma 141 esztendeje (1871. december 10.), hogy megalakult a Pécsi Korcsolyázó Egylet. Mindössze két évvel maradt le a Pest-Budai Korcsolyázó Egylettől, amely ekkor már több, mint 400 taggal rendelkezett.

Elegáns korcsolyázó hölgyek a Városligetben

Akárcsak a fővárosban itt Pécsett is ez volt az első olyan sportegyesület, amely előszeretettel fogadott hölgyeket is a tagok sorába. A város prominens személyiségeinek feleségei és különösen leányai rövidesen megragadták az alkalmat, hogy a választmány és a tisztikar tagjaként bekapcsolódhassanak az egylet működésébe (1875-ben Grünhut Ignácné, Kaufman Nándorné, Zsolnay Teréz, Jeszenszky Etelka, Madarász Ilka, Veszely Ida).  Tehették mindezt annak köszönhetően, hogy a társadalom inkább tekintette a jégpályát táncteremnek, semmint egy olyan terepnek, ahol a férfiak versengenek egymással. A korcsolyapálya a téli társadalmi érintkezés jelentős fórumává vált, ahol a nők a nyilvánosság előtt mintegy látványként tűnhettek fel. A tornászattal ellentétben a korcsolyázás felszabadultan komolytalan, örömteli, szabadon választott, ideológiamentes, jelenre irányuló, apolitikus szórakozást és társasági időtöltést jelentő testmozgás volt.

A Pécsi Korcsolyázó Egylet jelvénye

A korcsolyaegylet minden évben, amikor az időjárási viszonyok úgy alakultak újjáalakult és biztosította a megfelelő helyszínt. Általában zeneszó mellett csúszkáltak. Délután elsősorban gyerekek, míg este a felnőttek voltak többségben. 1875-től a melegedővel ellátott jégpálya a Madarász-féle uszoda (ma Hullámfürdő) és a Vasúti út között elterülő réten volt (ma Köztársaság tér). 1887-ben a tulajdonos a pályát felmondta, új otthonára a Siklósi országút mentén a vámháznál lelt (ma Rákóczi út). 1890-ben azonban az oktatási miniszter szorgalmazására minden felsőbb iskolának és a leányiskoláknak is gondoskodnia kellett arról, hogy a diákok megfelelő pályákon hódolhassanak ennek a téli sportnak.

Az egykori korcsolyapálya a mai Köztársaság tér helyén

A korcsolyázás volt az egyik olyan sportág, amelyet a konzervatív illemtankönyvek is előszeretettel ajánlottak olvasóiknak a két világháború közötti időszakban: "Korcsolyázás. Kellő ügyesség mellett egészséges, kecses és nőies sport a korcsolyázás is. Öröme a táncéval vetélkedik, annak az egészségre káros hatásai nélkül."(Gerely Jolán: A művelt leány. 1933. 94.)

Felhasznált irodalom:
Bezerédy Győző szerk.: Baranya megye testnevelés- és sporttörténete. Pécs, 1987.
Bödő László: Sportlétesítmények Pécsett a 19. században. Pécsi Szemle 2000/tél 83-92.
Hadas Miklós: A műkorcsolyázás. In: A modern férfi születése. Helikon, 2003. 215-229.

„Halló, ki beszél?!...

Szerkesztőségünkben telefonszabály, hogy mindig a felhívó mondja meg előbb: ki beszél. Ezt a szabályt sértik meg a legtöbben. Naponta zajlanak le efféle csevegések:

Cseng a telefon. Felveszem és azt mondom: Halló!
Mire a túloldalon azt kérdi valaki: – Halló, ki beszél?
Mire én: – Ki beszél?
Mire ő: – Ki beszél?
Mire én: – Ki beszél?
Mire ő dühösen: – Ott ki beszél?
Mire én halkabban, ámde makacsul: – Ki beszél?
Mire ő toporzékolva: – Ott ki beszél?
Mire én elhalóan, ám töretlenül: – Ki beszél?

Mire ő lecsapja a telefont. Magam is leteszem és várom az újabb csengetést. Mert egy perc múlva újból cseng és ugyanaz a női hang jelentkezik. A „kibeszélős” telefonáló ugyanis rendszerint hölgy. A hölgyek általában nem szeretik a szabályokat, a hölgyek – különösen ha fiatalok és szépek – állandóan lázadásban élnek a fennálló világrend ellen és irtó nagy düh önti el pici kis szívüket, ha valami vén csáklyás az első hallóra nem borul a kagyló elé.

Még édesebb az oly hölgy, ki nemhogy bemondaná, de meg se kérdi, ki beszél. Rettentő sürgős telefonhasználhatnékja van. Ma reggel 9 óra 5 perckor megcsendült mellettem a telefon.

–        Halló? – kérdeztem.
–        Pá, szívem – szólt egy fagyos női hang.
–        Pá – feleletem.
–        Te vagy? – kérdezte ő.
–        Én – mondtam, igazam teljes tudatában.
–        Hát hallgass ide – szólt a hölgy és folytatta anélkül, hogy mukkanhattam volna.
–        Tudd meg, hogy közöttünk vége mindennek. Tegnap este hattól hétig vártalak a mozi előtt, te nyomorult és eszed ágában sem volt arra tolni az ábrázatodat, légy szíves, ne szólj közbe, nem vagyok kíváncsi a hazudozásaidra és vedd tudomásul, hogy látni se akarlak többet és nehogy nekem az utcán köszönni merj és a leveleidet, meg a többi vacakjaidat vasárnap a Lajoséknál visszakaphatod és ha nem jössz, tűzbe vágom az egészet.

 A készülék kattant, reménytelenül hallóztam, hogy a téves kapcsolást tisztázzam, a bájos ismeretlen levágta a kagylót.

Ezúton üzenem annak az ifjú uriembernek, aki tegnap délután találkát ígért egy szőke női hang tulajdonosának és a találkán ismeretlen okból nem jelent meg, ha nem akarja, hogy arculatán rajzolják ki Európa új térképét, vasárnap a töredelmes békülési szándék összes jeleivel felszerelkezve okvetlenül jelenjék meg a Lajoséknál.
A hölgyet pedig – bocsánatért esedezve – kérem, hogy a jövőben bármily jogos haragdulta légyen bensője, személyes üzenetek megkezdése előtt lehetőleg tudakolja meg, kivel beszél.

Kiss József”

Forrás: Pécsi Napló 1943. december 24.
A cikk rendelkezésemre bocsátásáért külön köszönet illeti Hábel Jánost.

Nagy Endréné az első világháború kitörésekor vasúti pénztárosnőként dolgozott a Temes megyei Petró községben. A szerbek első betörésekor kiemelkedően bátor és hazafias magatartást tanúsított, elszántsága másoknak is erőt adott. Az összeomlást követően férjével és gyermekével együtt Pécsre menekült, ahol tovább teljesítette hivatali kötelességeit a MÁV üzletvezetőségének kötelékében. Minden buzgalma ellenére B-listára került, ami olyan mélyen megrendítette, hogy egy év múlva, 37 évesen szívbajban elhunyt…[1]

Amikor 1925-ben Horthy Miklósné értesült honleányi érdemeiről, úgy döntött, megbízza a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége pécsi csoportját, hogy november 1-jén vasárnap délután 3 órakor egy halottak napi gyászünnepély keretében helyezzék el az általa küldött babérkoszorút a sírján. A pécsi fiók a megemlékezésre készülve felhívást tett közzé, amelyben kérték a pécsi hölgyvilág tagjait, hogy szenteljenek pár percet a nemes halott emlékére. A felkérésnek megfelelően lezajló eseményen a pécsi MANSz elnöknője, Zichy Lujza megbízásából a gyászbeszédet a pécsi polgári leányiskola igazgatója, özvegy Fuchsné Futima Sarolta mondta:

 „Amikor megfogyatkozik szomjas földek fölött az áldással telitett felhők járása, akkor terjed a puszta, a sivatag és mind kevesebb lesz a zöld virány, az oázis. Idővel magas homokhalmok őrzik városok, falvak, paloták és kunyhók romjait. És vannak korok az emberiség életében, melyek fölött szintén megfogyatkozott az áldás, és ilyenkor terjednek a szívekben a sivatagok a fékevesztett önzés nyomán, a zöld virányok és oázisok pedig tűnnek, fogynak, mert kevesebb lett a hit s az élő szeretet, mely örömet hoz a földi életbe. De azoknak vigasztalására, akik e lelki értékek után sóvárognak mondjuk: vannak most is gazdag lelkek, akik elvonulva élnek köztünk, akikről a költő mondja, hogy mindaz, ami a földön nemes és jó, az a zaj és zsivaj közt borongva jár. Egy ily minden jóhoz és széphez hű szívet takarnak e rögök, egy igaz magyar asszonyt, ki zivataros napokban tudott bátor és erős lenni, mert a szíve be tudta fogadni a haza nagy gondolatát, amely úgylátszik, sok lélekben nem fér el. Ő az elhunyt saját szívét érezte széttépetni, midőn hazája testét szaggatták szét. A szép példát nyújtó honleány sírjára Ő Főméltósága Horthy Miklósné, kormányzónk neje elküldte díszes koszorúját, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége pécsi fiókjának elnöke, Zichy Lujza grófnő pedig reáfonta nemzeti színeinket, melyeket az elhunyt érző szeretettel foglalt szívébe. Most midőn leteszem sírodra az elismerésnek díszes koszorúját, Hozzád fordulok kedves lélek, ki odafönn örködsz szeretteid boldogsága fölött, mint azt hátrahagyott soraidban ígérted. Ha volt keserűség a lelkedben, midőn e homályos földről elszálltál, most már mindettől megszabadulva, megdicsőülve állsz Isten trónja közelében. Talán látod már azt, mait mi még nem látunk, látod a seregeket vagy ama nemes lelkeket, akik minket a Te szivednek és minden igaz magyar hő vágyának teljesüléséhez elvezetnek. A jóknak, nemeseknek közülünk elszállt lelkeivel együtt vezérelj minden magyar leányt, minden magyar asszonyt az igaz úton.”[2]

A Pécsi Jótékony Nőegylet 1905-ben Pilch Andor tervei alapján épült székháza (ma Mária u. 18.)

Az 1871-ben Kaufmann József aranyműves és Jeskó Lajos evangélikus lelkész kezdeményezésére megalakult egyesület legfontosabb feladatának a városi szegények támogatását és közhasznú intézetek létesítését tekintette. Előadások, táncmulatságok, teadélutánok, karácsonyi gyűjtések bevételei tették lehetővé szegények ideiglenes és rendszeres segélyezését. Működése kezdetén a nőnevelés és a kisdedóvás állt a megoldandó kérdések homlokterében. 1877 és 1882 között varróiskolát, 1879 és 1902 között Szigriszt József vezetésével óvodát működtettek. Sável Kálmánné elnöksége idején (1894–1900) a város támogatásával népkonyhát (1895–1930) nyitottak, ahol naponta osztottak ingyen ebédet. Báró Fejérváry Imréné kezdeményezésére a város által felajánlott telken (ma Vince u. 38–42.) szegényházakat (1902–1949) létesített (szegénytelep, hajléktalanoknak menhely). A századfordulótól aktívan működött együtt más egyesületekkel, részt vett a városi gyermekmenhely munkájában. Az egyesület kezdetben a Matessa árvaházban működött (Papnövelde u. 22.), 1878-ban épült első székházuk a mai postapalota helyén, majd Biedermann Rezsőné[1] adományából 1905-re új székház emeltetett a Mária u. 18. szám alatt. Az 1949-ben feloszlatott egyesületet 1997-ben alakította újra Kittkáné Bódi Katalin.

Deutsch Gizella Anna
(1897–1975)

A később Dénes Gizella név alatt publikáló írónő Ócsárdon született. Édesapja a helyi állami iskolának volt tanítója, majd a komlói bányatelepi iskola igazgatói teendőit látta el. 7 éves volt, amikor édesanyját elvesztette. Mivel mostohaanyjával nehezen békélt meg a kamaszodó leány, idejének legnagyobb részét apai nagybátyjánál, a mecsekjánosi plébánosnál, Takáts Istvánnál töltötte. Csak az ő halála után (1939) költözött Pécsre a Papnövelde utca 16. szám alatti földszintes házba.
Pártfogója tiltotta, édesapja támogatta írói ambícióit. Első novellája a konzervatív szellemiségű helyi napilapban, a Dunántúlban került publikálásra 1918-ban. A különféle periodikák hasábjain megjelenő írások jelentették számára a fő munkaterületet és megélhetési forrást. Történelmi regényeket ugyanolyan szívesen írt, mint korához szóló novellákat. Bekapcsolódott a két világháború közötti konzervatív nőmozgalomba is valamelyest. Tagja volt az 1940-ben tartott országos asszonykongresszus szervezőbizottságának és a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége pécsi csoportjának gyűlésein, rendezvényein is olvasott fel munkáiból (1942. január 4. Felolvasóest a Kanizsai Dóra és kora című regényből). 1944-ig 34 önálló kötete jelent meg.
A háború után azonban kiszorult az irodalmi életből, egysíkúnak és túlzottan "fehérnek" bélyegzett írásait nem jelentették meg. Elhallgatásának/elhallgattatásának oka abban keresendő, hogy lemondott a valóság és az élet teljességének ábrázolásáról és csak a nemes erkölcsi tanulsággal bíró témákat kedvelte, ami az új politikai irányvonal számára túlzottan "sekrestyeszagúnak" hatott. 1956 után elsősorban vallásos folyóiratokban jelentek meg munkái. Soha nem ment férjhez. 1975-ben hunyt el.

Hagyatékát bérma-keresztlánya Faluhelyi Veronka kezelte, akinek jóvoltából Fekete László elkészíthette Dénes Gizella 1137 tételes bibliográfiáját (1994). Emlékét az ócsárdi templom és a mecsekjánosi plébánia falán emléktábla őrzi. 

Főbb művei:
Aranyliliom
Császármadár
Csipkekesztyű
Csodálatos fazekas (Zsolnay Vilmosról íródott 1927-es könyvét 1965-ben újra kiadták)
Ezüstnyárfák
Fehér torony
Görcsöny ékessége
Harmic ezüst
Hercegkisasszony
Két fehér galamb
Kisasszonykirály
Kökényvirág
Virágének (Amtmann Prosper fuvolaművész életéről)

Forrás:
Tüskés Tibor: Dénes Gizella. Pécsi Szemle 2003/ősz.108–111.
Beszámoló a Magyar Asszonykongresszusról 1940. március 7–12. Stádium, Budapest, 1940.

A leányoknak íródott tanácsadókönyvekben fellelhető illusztrációk között nem csak az eszményi nő jelenik meg, hanem pellengérre kerülnek azok a jelenségek, amelyektől óvták a felnövekvő nemzedéket. Ezek közül válogattam néhányat és kommentárként mellékeltem a problémát találóan megvilágító idézeteket.

A pécsi férfiak vallomásai után a Pécsi Napló szerkesztősége a hölgyek számára is lehetőséget biztosított, hogy kifejtsék véleményüket a másik nem helyi képviselőiről. (1)

Deutsch Lívia: "Olvasva a Pécsi Naplóban megjelent véleményeket, feltűnt volt előttem, hogy a nyilatkozó urak csupa hízelgést, merő bókolást vittek végbe. Hát nincsenek nekünk hibáink vagy nekik nem volt bátorságuk megírni!? Pedig ez utóbbira alapítom soraim tartalmát, midőn azt írom, hogy a pécsi fiatal emberek nézete szerint csak a hízelgés az egyetlen fegyver, melyet a mindennapi életben a leányokkal szemben használhatnak."

Mihálovics Etelka: "nem csak a tánczteremben, de másutt is megfogják állani helyüket"

Nowotarszky Monika: "hölgyek irányában nagyon, de nagyon udvariasak"

Putzer Margit: "A pécsi fiatal emberek kedves szeretre méltó és különösen ügyes jó tánczosok"

Réthy Lina: "lelkes színházlátogatók és szívesen tapsolnak az énekesnőnek, fogadják érte ez uton hálás köszönetemet"

Obetkó Gizella: "ha hű fényképükkel ajándékozzuk meg őket, mi huzzuk a rövidebbet, ha kíméljük őket, már épenséggel mi vagyunk a károsultak.(...) különbözik a másiktól jobban mint a levelek az erdőn s talány és rejtély mindegyik, még a legnyíltabb s legőszintébb is."

Putzer Sarolta: "Ellenállhatatlanok is igen, de csak addig, míg jobban meg nem ismerjük őket, mert akik igen szépek, kevés kivétellel, rettenetes hiuk és elbizakodottak, úgy, hogy még a leghiubb nőkön is túltesznek piperkőzésükkel, minden idejüket szépségük ápolására fordítják, üres divatbábokká válnak, mi férfiaknál megbocsáthatatlan (...) A férfiak közt legszebbek azok, kiket szellemük, udvariasságuk tesz kellemessé. A férfiaknál nőkkel szemben legszebb erény az udvariasság. Az ilyen férfiak ha nem is oly gyorsan, de biztosabban hódítanak, mint bármely felcziczomázott divatbáb!"

Schlesinger Aranka: "abban pedig mindannyian megegyeznek, hogy kitűnően értik az udvarlást, bókolást s meg vannak győződve, hogy mi készpénznek vesszük minden szavukat"

Kohn Helén: "A pécsi férfiakról nem merek véleményt nyilvánítani. Ha jót és szépet mondok róluk, elbizakodnak, ha rosszat, nem vesznek el."

(1) Pécsi Napló 1898. március 13. 2–4.

A kép forrása: http://www.baralib.hu/poszt