A cselédmizéria avagy a cselédek körüli bonyodalmak a 19. századi második felében a pécsi társadalom számára is megoldandó problémát jelentettek. A helyi lapok gyakran tematizálták a kérdést. A cselédintézet felállítása sem jelentett végleges megoldást, amit a Pécsi Figyelő alábbi, 1880-as cikke is bizonyít. Hiába lehetett hivatalos úton, szervezett keretek között cselédhez jutni, egyesek könnyen szerzett haszon reményében belekontárkodtak a cselédügybe.

A nők különböző rendjei. A 19. század végi német nyomaton a legfelső lépcsőn a varrónő áll, a következő szintre a házicselédet, illetve a tanítónőt állította festő.
(Forrás: A hétköznapi élet története blog)

"Emberkereskedés.
(Cselédviszonyaink illustráciojához.)

Rettenetes azon állapot, melyben házi cselédeinkkel vagyunk. Sem a művelt világban, sem a barbárok között nem képzelhetünk ily felfordultságot, ily kétségbeejtő visszásságot. Tegyenek róla, akik tehetnek, de ne mondja senki, hogy ez nem oly baj, mely megrontja a családi életet, meg az egyetértést családok és jó barátok között. Ez oly méreg, mely bomlasztólag hat egész társadalmunkra és halaszthatatlan orvoslást igényel. Cselédeink nem ismernek komolyabban kötelező törvényt magukra nézve és kényük-kedvük szerint játszák ki gazdájukat. —

A cselédrendszer sehol sem oly laza, oly sok utu és széles magyarázatú mint éppen Pécs városában. Pontosan be kell jelenteni minden cselédet, s minden bejelentésért az illető gazda ötven krajczárt fizet! Ez jól van és helyes; noha tudunk városokat, ahol az ötven krajczár fizetése elmarad. Mert például csak Buda-Pesten is kötelességem ugyan feljelenteni a cselédet; de fizetni, — egy krajczárt sem vagyok kénytelen fizetni; nem nyereségi szempontból magyaraztatván ott a dolog, hanem a polgári kötelesség ama közös szentsége vétetvén irányelvül, mely szerint a törvény s ebből kifolyólag a rend első dolog minden államban. S ezt illetőleg meg a szegény embernek is mód van nyújtva a törvény gyakorlatára. Így áll a dolog, s a hivatkozás nem azért esik itt, mintha a befizetési díjt igazságtalannak tartanám. A világért sem.

A dolognak oka és foka van. Lehetnek itt alapos okok, s ha a cselédet magából a cselédintézetből kapom, akkor a beiratási díj mindenesetre jogosult, s nem is valami sok. De más itt a baj! Befizettem az összeget a cseléd helyreállta előtt; ő fogta magát, nem állott helyre. Én aztán hiába fordultam fűhez-fához, mert cselédemet elő nem állították, s bottal üthettem nyomát; ötven krajczárom is oda veszett, meglehet a szegények számára.

Büntetésben is részesültem, a miért újonnan fogadott cselédemet beíratni elmulasztottam. Lefizettem a büntetési díjt, noha az előbbi eset után igazságtalanság esett rajtam, nevetségessé válván oly törvény fentartása, melyet magok a törvényhozók helyeztek hatályon kívül azáltal, hogy neki érvényt szerezni nem bírtak. Mert valóban minek az a beíratás, s illetőleg az oly nyilvántartás, mely gyakorlatilag nevetségessé válik. Nem tagadom, hogy ellenkező esetekről is van tudomásom, s nem akarok vádaskodni oktalan. Vegyük a dolgot tehát úgy a mint van.

Ha van cseléd hivatalunk, aminthogy van is, tehát igyekezzünk neki tekintélyt, kizárólagosságot adni, másként nem boldogulhatunk. De vajjon kizárólagosság-e, ha megengedjük a kotnyeleskedést, s azt mondjuk, hogy; Szabad a vásár? Mert, hogy a cselédszerzés valódi Csáky-szalmája, s körülé a legrutabb visszaélés történik, azt csak azok nem tudják, akik tudni épenséggel nem akarják.

Vagy ki nem tudja, hogy bizonyos asszonyok mindig készek jó pénzért cselédet adni, mikor azt is megteszik, hogy a már felfogadott cselédet saját gazdája ellen ingerük, fellázítják, vagy legszelídebb kifejezéssel élve, lebeszélik, azzal biztatván őt, hogy jobb helyet szereznek. S a cseléd lépre megy, mert dolgozni nem szeret. Mert ez is Geschäft, mégpedig igen jó Geschäft.

S némelyek ezt rendesen gyakorolják. Azonegy cseléddel hat, hét gazdánál is megfordulnak, mindenütt pénzt kapnak. Mert szemesé a világ, vaké az alamizsna: azt tartják; s fittyet hánynak a törvénynek, ha ugyan ilyenről ily körülmények között szólhatni. S mi több! Olyanok is rendes üzletet, mégpedig jól jövedelmező üzletet folytatnak, akik bizonyos már fellázított cselédek távoztával helyetteseket állitnak, oly feltétel alatt, hogy néhány nap alatt megfelelő cseléddel pótolják az elsőt. De mi történik. A helypótló, kinek nincs senkije, semmije, időközben kereket old, s a gazda bottal ütheti nyomát. Se pénz, se posztó. Ily kisegítőkkel azok a bizonyos asszonyok tuczatszámra rendelkeznek. Mi ez már most? kérdjük? Emberség ez, becsület ez? 

Ott a cselédhivatal becsületes, jóravaló, lelkiismeretes emberrel élén, s eltűrik, hogy keze alatt mások szolgáltassák a cselédeket, s jóravaló munkáját lehetetlenné tegyék; hogy olynemü akadályokat gördítsenek eléje, melyek leküzdésére nem egy, hanem tíz ember sem elégséges; eltűrik, egy szóval, hogy nyerészkedő lelki- ismeretlen asszonyok valóságos emberkereskedést űznek.

Mert emberkereskedés ez a szó legvalódibb értelmében. Eladják a cselédeket egyiknek drágábban mint a másiknak; s mig szívtelen nyerészkedést visznek véghez rajtok, addig erkölcsileg s anyagilag megrontják őket. Mit is tehetnének egyebet, mikor egyfelől felbiztatják, másfelől ép azáltal, hogy a kitartás erényét meg ölvén bennök, dologtalanságra és restségre szoktatják. Hogy vergődjék az ily cseléd zöld ágra, hogy tegyen néhány krajczárt félre, ha örökösen változtatja helyét. Az ily cselédnek mihamarább el kell süllyednie. Bizony, bizony nagy métely ez. Oly jele a bomlottságnak, mely haladéktalan orvoslást kiván. Az emberkereskedést tovább folytatni nem szabad. A cselédhivatalt minden lehető módon támogatni kell erkölcsileg. Azaz: Szigorú tilalom hozassék arra, hogy cselédszerzéssel senkise foglalkozhassék, s minden oly egyén, aki e törvényt bármikép áthágja, szigorú pénzbírságot szenvedjen.

A cselédhivatal legyen felelős; de legyen aztán kizárólagossága; legyen hathatós támasza a rendőrségben. így aztán bizton hisszük, hogy a baj mielőbb orvosolva lesz ; hisszük, hogy a rend helyreálltával a gazdák és cselédek sorsa egyaránt megjavul. Legyen rendes állapot, s a cseléd is munkásabb, becsületesb, vagyonosb lesz. Ami egyszersmind nemzetgazdasági szempontból is megtermi jó gyümölcsét. Tehát erkölcsi támogatást és kizárólagosságot a cselédhivatalnak, i.—G.—"

Pécsi Figyelő, 1880. 70. oldal