Árvai Tünde történész blogja

Elfeledett pécsi nők nyomában...

Elfeledett pécsi nők nyomában...

Mater Assumpta, a Miasszonyunk rend legendás rendfőnöke

2014. július 12. - Á.T.

Maróti Jolán

(1913–2006)

1.jpg

Maróti Jolán 1913. október 31-én született Palotabozsokon. 1919-től elemi és polgári iskoláit Csurgón végezte. Tanítónői oklevelét azonban már a pécsi Szent Margit Tanítóképzőben szerezte meg (1933). Még abban az esztendőben lépett a Miasszonyunk Női Kanonokrendbe, elsőfogadalmas 1935-ben, örökfogadalmas 1940-ben lett. Az egyetemi tanulmányok megkezdéséhez szükséges érettségi vizsgát a 1936-ban tette le a pécsi Szent Erzsébet Leánygimnáziumban. Már kanonoknővérként lett hallgatója a Pázmány Péter Tudományegyetemnek, hogy ott matematika-fizika-kémia szakos középiskolai tanári képesítést szerezzen. 1940 és 1948 között a rend tanítóképzőjében tanított. 1943 és 1950 között ő volt a rend gondnoka is egyben. A szerzetesrendek feloszlatásakor 1950. június 10-én a váci püspöki palotába internálták. A Miasszonyunk Női Kanonokrend pécsi apácáinak internálásának estéjéről Szűcs Gerárda (1916–1979) nővér naplója tájékoztat minket:

 „Pécs, 1950. június 8. A főnöknő furcsa levelet kapott. Öt düledező házat ábrázolt, pár titokzatos sorral: az öt régi ház még ez évben romba dől. Elöljárónk hosszasan, értelmetlenül nézte a rajzot. Vajon mit akar jelenteni?... Rossz sejtés futott át a lelkén: vajon az öt régi ház közt ott van a Notre Dame is?...

Június 9. Éjjel féltizenegy felé heves csengetés hallatszik. (…) döngő férfiléptek (…) vasajtót döngetik. Leütik róla a zárat (…) megnyílik a nagy klauzúraajtó. Egy sereg civil és egyenruhás ávós jön be rajta. Az apácák sápadt, de nyugodt, néma sorfala fogadja őket. (…) a vezető főhadnagy meggyőződik arról, hogy mind ott vagyunk, ünnepélyes hangon felszólítja a főnöknőt, hogy közölje velünk a belügyminiszter bajtárs vagy elvtárs rendelkezését. Elöljárónk elhárítja: - Tessék, közölje ön! Erre ő kihirdette, hogy hatósági rendeletre, két órán belül el kell hagynunk a házat. Mindenki vihet magával egy kb. 4–5 kg-os csomagot a legszükségesebb holmijából... Leterelnek bennünket az ebédlőbe. Szánalmas látvány a sok, batyuján ülő, álmatlanságtól vörös szemű apáca. De csendes és nyugodt mindenki. Mennyire szántuk a kiüldözött svábokat, zsidókat, amikor ilyen állapotban láttuk őket! Most mi is ide jutottunk... Mindenkinek alá kell írnia egy írást, hogy tudomásul veszi, mint ,,közrendre veszélyes egyént a város területéről kiutasítják,,"

2.jpg

1950 szeptemberében visszatért Pécsre a váci püspöki palotából, ahol elszállásolták őket és elkezdett dolgozni a Gyógyszertári Központban, majd 1951. április 29-én elítélték „illegális szerzetesi kapcsolatok és az állam belső rendje ellen irányuló bűncselekmény vádjával", amiért a nyugdíj és fizetés nélkül maradt öreg és beteg rendtagokról gondoskodott. 1953. augusztus 7-én közkegyelemmel szabadult a budapesti Fő utcai börtönből.

 Nyirkos a börtönfal,
a fekhely kemény.
Mindent ijesztõ némaság ural.
Kintrõl egy harang csengve
hívogat,
Uram, a lelkem Tehozzád eseng.

Elég volt a szenvedés,
az átvirrasztott sok éjszaka,
a lelkem kín és gyötrõ csüggedés,
hallom újra a harang szavát.
Uram, hallgasd meg szívem
sóhaját!

Érzem, már nem bírom tovább,
vagy küldd el nékem az
Úr Angyalát,
hogy kimondhassam szent Fiad
szavát:
– Legyen, amint Te akarod. 

Írta: Maróti Jolán M. Assumpta

Szabadulását követően gyógyszertári számlázóként foglalkoztatták, majd 1956-ban gyógyszerész technikusi bizonyítványt szerzett. 1958. június 1-jétől lett a Prohászka Otthon vezetője (Szent István tér 21.), ahol papok idős női családtagjainak gondozását végezték. Hajós M. Alfonza már 1980. január 1-jén megbízta a rend vezetésével, annak ellenére, hogy az hivatalosan csak 1989-ben alakult újra. Hathatós közbenjárásának köszönhetően nyitotta meg kapuit 1991-ben a Miasszonyunk Kanonokrend Óvodája, majd 199-ben az Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános és Zeneiskola. A Rend tulajdonába visszakerült lánykollégium 2004-ben nyílt meg.

gyerekekkelmontázs.jpg

Kiterjedt kulturális és karitatív tevékenységének elismeréséül 1989-ben Semmelweis-díjat kapott, majd 1996-ban Pécs Város Millecentenáriumi Díjával tüntették ki.

civilmontázs.jpg

Soós Judit a nővér életéről írt rövid nekrológban a következők szerint elevenítette meg Mater Assumpta alakját: "Civilben járt, és tudtuk róla, hogy az időseket gondozó otthon gazdasági, szellemi és lelki irányításán kívül sok minden mással is foglalkozik. Láttuk a piacon nagy szatyrokkal a karján bevásárolni. Ez apácaruhában bajosan menne, mondta nevetve. A szobája iroda, fogadószoba, telefonközpont, raktár és lelki klinika volt egyben."
Életének 94., fogadalomtételének 72. évében hunyt el 2006. december 25-én. Temetése engesztelő gyászmisével kezdődött 2007. január 9-én 11 órakor a pécsi ferences templomban, majd a zárdatemplom altemplomában helyezték örök nyugalomra. 

emléktábla.JPGKanfár mészkő, bronz plakett. Apáca u. 23. Ciszterci Nevelési Központ
Ligeti Attila alkotása, állította a Ciszterci Nevelési Központ a rendfőnöknő születésének 100. évfordulója alkalmából.

Források:
Borsy Judit: Maróti Jolán. Pécs Lexikon I. Pécs, 2010. 488.
Horváth Ildikó: CiszterciNevelési Központ _ M. Maróti Jolán Assumpta emlékére (https://www.youtube.com/watch?v=nxH2YUHNZ-A)
Kálmán Peregrin: Úrnapi körmenet teherautón vagy a szent gettó. Vigilia 2007. (http://vigilia.hu/regihonlap/2007/11/kalman.htm)
Marthné Soós Judit: Maróti Jolán Mater Assumpta (1913–2006) Pécsi Szemle 2007/tavasz. 76.
Romváry Ferenc: Pécs köztéri szobrai. Pécs, 2014.

A bejegyzés trackback címe:

https://pecsi-notortenet.blog.hu/api/trackback/id/tr166503357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása