Árvai Tünde történész blogja

Elfeledett pécsi nők nyomában...

Elfeledett pécsi nők nyomában...


A pécsi mamlaszsarok és a korzózó hölgyek a századfordulón

2014. október 25. - Á.T.

„Aszfaltbetyárok nem voltak Pécsett. A mellékutcákban ugyan megkergették a csinos kis varrólányokat, ezek azonban – az útviszonyokból adódóan – legfeljebb flaszterbetyárok voltak.Mamlaszsaroknak hívták az Otthon (Corso) kávéház előtti, s a városháza melletti pár…

Tovább

Fricska a feminista forgatagnak

Idén júniusban lesz éppen száz esztendeje, hogy a világ legkülönbözőbb szegleteiből nők százai sereglettek a magyar fővárosba, hogy meghallgassák a női választójogi kongresszus előadásait. A pécsi Dunántúl keresztény-nemzeti szellemű napilap Asszonyregiment című…

Tovább

Magyar nők a mérgező mámor ellen

Gerely Jolán A művelt leány (1933) és Dr. Csaba Margit Amit a serdülőleánynak tudnia kell (1937) című művében is külön fejezetben került tárgyalásra az alkoholfogyasztás és a dohányzás kérdésköre. A felnövekvő nemzedék tagjait meg kellett győzni, hogy ne a férfit majmoló…

Tovább

Veréb Jankó és a nők III. Toilette titkok

A női derék köré Isten teremtette a legtermészetesebb övet: a férfikart. * A gyémántok azok a kövecskék, melyeken a nők leghamarabb – megbotlanak. * Vannak asszonyok, akik többet törődnek azzal, hogy toilettjük legyen kifogástalan, mint – a hírük. * Az erény mindig…

Tovább

Veréb Jankó és a nők I.

Minden kedves bloglátogatónak sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánok! Úgy gondoltam, valami vidámmal indítom a 2013-as bejegyzések sorát. A pécsi Veréb Jankó élclap 1889-es és 1890-es számainak képpel illusztrált, nőkérdéssel kapcsolatba hozható humorbonbonjaiból…

Tovább

Szőke hang, Lajosék, Európa térkép – Miért hasznos az etikett telefonáláskor?

„Halló, ki beszél?!... Szerkesztőségünkben telefonszabály, hogy mindig a felhívó mondja meg előbb: ki beszél. Ezt a szabályt sértik meg a legtöbben. Naponta zajlanak le efféle csevegések: Cseng a telefon. Felveszem és azt mondom: Halló!Mire a túloldalon azt kérdi valaki: –…

Tovább

Revans avagy terítéken a pécsi ifjak

A pécsi férfiak vallomásai után a Pécsi Napló szerkesztősége a hölgyek számára is lehetőséget biztosított, hogy kifejtsék véleményüket a másik nem helyi képviselőiről. (1) Deutsch Lívia: "Olvasva a Pécsi Naplóban megjelent véleményeket, feltűnt volt előttem, hogy a…

Tovább
süti beállítások módosítása