Árvai Tünde történész blogja

Elfeledett pécsi nők nyomában...

A neves kofaasszony, Kati néni halála (1901)

2014. október 26. - Á.T.

A Magyar Korona fogadó a pécsi vendéglátás történetének egyik legrégebbi emléke, amely már az 1750-es évektől várta a Szigeti városkapuhoz érkező utazókat, hogy falai között leöblítsék az út porát és takaros szobáiban pihenjenek meg. Helyén (Hungária u. 2.) ma a Százéves Borozó várja vendégeit. Az épület szomszédságában brutális gyilkosság történt 1901-ben.

magyarkorona.jpg

A fogadó történetének tragikus szenzációja volt az a rablógyilkosság, melyet a város leggazdagabb kofaasszonya ellen követtek el. Özv. Királyovits Andrásnét élesre köszörült baltával ölték meg 1901-ben. Kati néninek – vesztére – közel négyezer koronát érő házán kívül – állítólag – tizenhatezer korona megtakarított pénze volt. Az öregasszony a Korona sarkánál árusította portékáit. Ha rossz volt az idő, behúzódott kis üzletébe, mely az épület Klimó utcára néző oldalának támaszkodott. Szinte az egész város ismerte a boltocskát. (Itt talált rá vérbefagyott holttestére bizonyos Wranics György, ki – a sors különös iróniája – éppen temetkezési vállalkozó volt. Nem messze a Ferencziek utcája végén volt az irodája.) Az áldozat veje, Tóth József volt a gyilkos, aki nem sokkal szörnyű tettének elkövetése után beismerő vallomást tett: június 3-án, vasárnap reggel azzal a szándékkal távozott el hazulról, hogy megöli anyósát. Varga Kálmán kovácsmesterhez vitte a baltáját köszörültetni. Ez alatt ő a közeli (Decsi-féle) pálinkamérésben kétszer is megforsult s minden alkalommal felhajtott egy decit. Utána elindult a kovácshoz a baltáért…”

Forrás: Kovács János: Kanyargós utcák, görbe esték. Bohémélet Pécsett a századfordulón. Pécs, 2000. 43. oldal

A pécsi mamlaszsarok és a korzózó hölgyek a századfordulón

SDC15066.JPG

„Aszfaltbetyárok nem voltak Pécsett. A mellékutcákban ugyan megkergették a csinos kis varrólányokat, ezek azonban – az útviszonyokból adódóan – legfeljebb flaszterbetyárok voltak.
Mamlaszsaroknak hívták az Otthon (Corso) kávéház előtti, s a városháza melletti pár négyzetméteres korzó-szigeteket. Itt álldogáltak órákon át azok, akiknek az ég adta világon semmi dolguk nem volt. Ábrándoztak, sóhajtoztak, lesték a nőket, várták a sültgalambot. Sokszor még szuszogni is lusták voltak – több volt az idejük, mint a pénzük.
A férfi kultúröltözék csúcsa, a cilinder, ritka viseletnek számított. (Igazi „úri” városokban pedig alig látni mást téli hónapokban.) Pécsett a Ferenc József kabáthoz is inkább puha kalapot hordtak.
Apropó kalap! Meghonosodott egy speciális üdvözlési ceremónia a pécsi korzón – néma (vagy undor) köszönés: földig emeljük a kalapot, mélyen meghajtjuk a fejünket – de nem mondunk semmit. (Legfeljebb gondoljuk magunkban, vigyen el az ördög…)
Estefelé, mikor kigyúltak az üzletek reklámlámpái, megindult az emberáradat a városházától a Mór utcáig. Ott volt szinte az egész város. Pedig talán ez volt a világ legszűkebb korzója. Valóságos isten csodája, hogy egy-egy kocsirúd nem szaladt bele a kitérni nem tudó hátába. És az a sok szép nő! Akár egy pécsi bálon, annyi volt az igéző arc, hogy az ember szinte zavarba jött. A pécsi korzó afféle szépségkiállítás volt, és persze a pletykák forrásvidéke.
„Ha egy nő egyszer végigsétált egy férfivel, már beszéltek róla. Ajánlatos volt kettőt fordulni. Ha kétszer látták ugyanazzal a férfivel, már nem volt érdekes. A pécsi nők elegánsak voltak, ami jól kiegészítette természetes adottságaikat: szép archoz szépen illik a divatos ruha.”

egyenruha_1.jpgTalán a friss levegő, a mozgás utáni vágy csalogatta ki Pécs szépeit a korzóra? Tévedés! Volt aki önmagának sem merte bevallani, hogy az arcán tündöklő pírt, a szemében lobogó fényt nem a friss mecseki levegő varázsolta elő.
Mi hát akkor az igazság? A szerelem az igazság – az örök igazság. „És én szeretek is közülük sokat, sokat. Utánuk súgom halkan, akár a lehelet: szeretlek édes. Megborzong némelyik, tudom, hogy hallotta, s fülébe fog zsongani mikor leveti ruháját, mikor bágyatag élvezettel pihenteti testét a puha párnákon…”
Tipikus századvégi bujaságtól szenvedhetett ez a hajdani, öntudatos pécsi Don Juan is, aki mamlaszsarki lőállásából széttekintve, nyilván tévedhetetlennek hitte magát szerelmi ügyekben.”

SDC14995.JPG

Forrás: Kovács Lajos: Kanyargós utcák, görbe esték. A pécsi bohémvilág a századfordulón. Pécs, 2000. Nők az utcán című fejezet. 26–27. oldal.
Képek forrása: Sirisaka Andor szerk: Anyósok könyve. Pécs, 1900. és a Veréb Jankó 1896. évi számai

Interjú a 1935. évi farsangi báli szezon főszereplőivel

Farsang 1935. – Nyilatkozik a 16 éves első bálos, - a legszebb koru hölgy, - a fiatalember, - a mama, - egy békebeli öreg úr és a cigány.

Pécs, február 9. Farsangi naptárunk ugy meghizott, hál’ Istennek, hogy öröm ránézni. Pedig alig pár hete csak, hogy megnyitottunk. Azóta szünet nélkül áll a bál. Minden áldott este találkozom frakkos, szmokingos urakkal, estélyi ruhás hölgyekkel, akik óvatosan jönnek-mennek az olvadt hólétől borított járdán. Természetesen akadnak olyanok is, akik autón járnak bálozni, de ezek kevesen vannak. A báltermek halljában minden csendes. Mi ez? A jónevelés diadala? A soupé után ugyan egy kicsit kivirul a jókedv, de ki kell hangsulyoznunk: nem tul hangos, még hajnal felé sem. Egyébként minden rendes: csillogó, exkluziv és hangulatos. S mégis van valami a forró báli levegőben, a szikrázó villanyfényben, a szellemes, lehelletfinom bókokban, vlami – nem tudom, hogy mi – ami itt ránehezedik a kitörni készülő jókedvre, ami mindent letompítani igyekszik, ami rendellenes, ami nem „olyan” hangulatos ami nem hangos. Valami…

Kérdést intéztem az 1935-ös farsang valamennyi főszereplőjéhez, sztárjához, és statisztájához. Majd kiderül a feleletből, hogy mi az a valami…

SDC19747.JPG

 A tizenhat éves
Ez az első bálja. Arcán az anyai hatalommal hivatalosan engedélyezett első kis sminkelés. A rutin nélkül felkent ruzs és a puder. Egy kicsit affektál, de ezt is meg lehet bocsátani neki. Csalódottan mondja: Egészen oda vagyok. Nagy hűhó semmiért. Már két hónappal a bál előtt nem voltak nyugodt éjszakáim, ugy izgultam, remegtem, nem sokára meglesz az első bálom, amitől valami különöset, valami rendkívülit vártam és most ugy látom, alig különbözik egy éttermi tánctól. Csak a terem nagyobb és a tangóvilágítás helyett a csillárok égnek a mennyezeten és az, hogy itt mindenki frakkban, estélyi ruhában táncol. A mama folyton azt mesélte, hogy „hja, az én időmben…” Órákig tud mesélni az ő első báljáról… Én nem tudom mi van velem, csalódást érzek…

„A legszebb koru hölgy”
A báli szezon tulajdonképpen elsősorban és főképpen neki szól. Kora: huszonöttől-harmincötig, pontosan nem lehet megállapítani, de miután udvariasság nélkül nem nagyon tehetném, nem is kutatom. Bizalmasan elmondja, hogy „hivatalból” van jelen. Ez a negyedik bálja és nem akart eljönni már unja az egészet. De a mama nyagatta és muszáj volt eljönnie, mert férjhez kell menni. A mama dühös, mert ő a negyedik bálján, már a nyolcadik kérőjét kosarazta ki, ma pedig…  De ugysem fog palit fogni, biztosan tudja, hogy csak a mama kedvéért csinálja végig…

SDC19749.JPG

 A mama
Könnyű felismerni, mert a bálterem szélén ül és ugy fordul a tizenhat esztendős Zsuzsika után, mint a napraforgó a Nap felé. Mindenek előtt tagadja, hogy mama lenne, ezután minden átmenet nélkül megkér: figyeljem meg, milyen jól mulat a lánya. „Majd széjjel szedik” – mondja. Azért jobb szeretné, ha nem mulatna a kedves lánya ilyen vehemens iramban. Régebben hosszabbak voltak a táncok és Isten tudja – talán eredményesebbek is.

Én igazat adok a mamának.

 A „nősülendő”
A keményített ing, a lakkcipő, az áramvonalas szmoking gallér, minden ruhadarab snájdigul áll rajta. Profilban Gusztáv Fröhlichez hasonlít. Becsület szavát adta, hogy a szmokingja nem kölcsönzött. Saját. Egyébként szörnyű dilemában van. Nem tudja melyik korosztályt favorizálja. A 16–18 évesek egészen veszélytelenek, de hát ezekből már mégis „kinőtt”. Viszont a sztárkorosztály, a 18–28 esztendősök mindenre elszánt hadserege: kikerülhetetlen házassági csapdákkal telepített terület. Veszélyes zóna.

Hát nem sajnálatraméltó ez a magas, szőke fiatalember? Alig győzöm vigasztalni és bátorítani. Gyerünk tovább…

 A békebeli öregur
ott forgolódik a büffé környékén. Frakkja gomblyukában melegágyi szekfű fehéredik. Mosolygó szemén monokli csillog. Mindig nevet. Hehehe. A hölgyek szebbek mint valaha. A hangulat? Hehehe. Az se rossz! A pénzből kevés van, az igaz. Hehehe. De nem baj. Hehehe.

SDC19750.JPGA cigány
Szerinte nem komoly az egész. A békevilágban- mondja, instálom, akkor igen. Akkor még volt hangulat: az emberek vagy duhajok voltak, vagy óvatosak. De egyszerre óvatosak és duhajok nem voltak. Kettétépett százpengőssel mulattak, egyik felét homlokomra ragasztották, másik feléért meg huztam. De ki akar ma kettétépett százpengőssel mulatni? Ki akar? Én nem!

Forrás: Pécsi Napló 1935. február 10. 4. oldal
Képek forrása: Veréb Jankó 1896. évfolyam


Jámbor Irma kampánya a magyaros ruhák mellett (1860)

A Pécsi Lapok 1860 nyarán tette közzé hasábjain Jámbor Irma levelét. A szerző írásában abbéli örömét tolmácsolta az olvasók felé, hogy láthatóan előretörőben volt a magyaros viselet elterjedése a nők körében. Összeszedte azon érveket, amelyek az új tendencia mellett szóltak és csatlakozásra kívánta bírni a pécsi nőtársadalom szélesebb rétegeit.

003_magyaros.jpg

 A korszak divattörténetére vonatkozó további részletekre lásd F. Dózsa Katalin divattörténész honlapját, amely egyben az illusztrációul választott kép forrásául is szolgált.

„Örömmel tapasztalom, hogy a magyar ruha mind a férfiak, mind a nőknél általános divattá kezd válni, bár nem hiányoznak olyanok is, kik saját ohajtásukat jóslatkint szeretik terjesztgetni: hogy t. i. ez nem volna egyéb muló divatnál, mely épp oly sebesen tünnék el ismét, mint fölmerült, s ismét egy más által fogna kiszoríttatni, mint történt az előbbi ruházattal.
Hiszem, hogy e vélemény terjesztői csak olyanok, kik ez öltözékben nem látnak egyebet, mint hiú fitogtatási vágyat, mint ama kitüntetési törekvést, mely más tulajdon hiányában, a ruha által czéloztatik elérhetni.
Én mint igazi magyar nő mást látok benne. Én az őseinktől öröklött hazaszeretet külsőleges kifejezésének tartom, s csak azt kivánom, hogy a ruhával őseink erényei is inkább meghonosuljanak, hogy látva e ruhát, mindenkinek eszébe jusson, hogy a haza mindenünk.
A ruha magában csekélység az igaz, de ha jól meggondoljuk a következményeket, melyeket viselete előidéz, lehetetlen át nem látnunk, miként már azon körülmény által, hogy a divat változásainak annyira mint a régi franczia öltözékek, kitéve nincs, igen is ajánlatossá válik; ezen föllül még szebb is és festőibb.
Azt mondják, hogy a magyar ruha drága, s már azért is czélszerűtlen. Ez állítást én magamévá nem tehetem.
Igaz, hogy a díszruha drága, de hisz ez nem arra való, hogy rendes viseletül szolgáljon. Tanuljuk meg ismét, ha elfelejtettük volna, őseink ama szokását, hogy ily ruha nagyanyáról unokára maradt, s ez büszkeséggel öltötte föl ama szoknyát, melyet egyik őse bizonyos kitűnő alkalomra készíttetett; hiszen ez a magyarnak úgy is szokása. Falusi leányainknál nem ritkán látunk piros csizmát a mult századból, mely legnagyobb részénél már csak ezért is oly nagy tiszteletben áll, miszerint érdemesnek tartsák a jövő század számára tartogatni. Ha a magyar, s főkép a főrangu hölgyek ez elvet megtartják, akkor még a magyar díszruha sem drága; hogy pedig közönségesebb ruháink nem drágák, azt könnyű kiszámítani.
Elején ugyan, midőn egész öltönyünket átalakítottuk, többe került mint a régi divat szerint készült egyes ruháink pótlása, - bár ezekből is sokat meg lehetett magyarosítani – de kiváló jó oldala az, hogy a változásnak annyira nincs alávetve mint emez. Hány új ruhánk hevert már almáriomban, melyet csak azért kellett mással pótolni, mert kiment a divatból? elajándékoztuk, vagy potom áron eladtuk, vagy végre összehalmoztuk, s hagytunk gyermekeinknek drága rongyokat, melyeket használni nem tudtak, és csak terhökre voltak. A magyar ruha ennek nincs kitéve. Addig hordhatjuk míg jó, új ruhát a divat miatt elvetni nem fogunk; csak gazdagabb hölgyeink ne kivánjanak hetenkint új szabásu öltönyökkel kaczérkodni, a többi örömmel elviselendi a tavalyit is, mert magyar. Egyébiránt kár is sok kisérletet tenni a magyar öltönnyel, mert könnyen azon szélsőségekbe eshetünk, hogy untalan változtatva a szabást, utoljára oly különös ruhánk lesz, mely mindenki más, még komédiáshoz is illő lesz, csak magyar nőhöz nem.
De e folytonos változás ellen még más is szól; az említettem egyszerűség által mennyi nem gazdálkodtathatik meg, vagy adósság lerovás, közhasznú intézetek, vagy a család gazdagsága növelésére; az utódok áldandják e viseletet, melynek nem csekély hasznát élvezik.
A nemzeti öltöny tehát a mint egy részről őseinkre s azok erényeire emlékeztet, úgy más részről takarékosságra vezet, már pedig ki nem látja át, mennyire képes egy erényes és takarékos nemzet!
E két tulajdon birtokában nincs mit tartanunk senkitől sem, ezek elérése tehát, és ne hiuság hordassa velünk a magyar ruhát; s ne csüggedjünk, ha az eredmény máról holnapra nem mutatkozik is, kitartással elérjük okvetlenül, de épp ezért kitartás kell.

Jámbor Irma.”

Forrás: Pécsi Lapok 1860. július 8. 6-7. oldal

Virágkorzó és Juniális a Tettyén (1893)

Már az első debreceni virágkarnevál (1900) előtt évekkel zajlott egy Virágkorzó névre keresztelt rendezvény Pécs városában. A jótékonysági esemény szervezője a Pécsi Jótékony Nőegylet és a Mecsek Egyesület volt. 1893. június 18-án, délután 16 órakor indult a virágos menet a Széchenyi térről fel a tettyei romokig, ahol szabadtéri programok és vendéglátó pavilonok gondoskodtak a városi közönség felhőtlen szórakozásáról. A rendezvény fővédnöke Kardos Kálmán főispán volt, aki virágokkal ékesített kocsijával a menet élén haladt. Őt követték fogataikkal a város ipari és kereskedelmi életének olyan emblematikussá vált vállalatai, mint a Zsolnay (kerámia) vagy Engel (fa- és nyomdaipar). Presztízst és kiváló reklámot jelenthetett számukra egy-egy műalkotással megjelenni a menetben. A kocsik után virággal díszített kerékpárosok haladtak. A Tettyén aztán humoros vetélkedőkkel múlathatták az időt az érdeklődők, akik este a romok kivilágításában és tűzijátékban is gyönyörködhettek. A nagyszabású rendezvény tiszteletére Június címmel kiadvány jelent meg alkalmi költeményekkel, pécsi polgárok képeivel és idézeteivel, valamint itt kapott helyet a részletes program is. A Pécsi Közlöny tudósítása szerint a Virágkorzó igen jelentős erkölcsi és anyagi sikert hozott a rendező egyesületek számára.

Június - a rendezvény tiszteletére kiadott programfüzet címlapja

címlap.jpg

A programkínálat

program.jpg

juniális.jpg

A Pécsi Jótékony Nőegylet néhány tagjának gondolatai
az emberbaráti cselekedetekről a Június lapjain
(Köztük Zsolnay Júlia mondatai, amelyek a székház oldalán található emléktáblán is olvashatóak)

kaufmannidézet.jpg

sável_idézet.jpg

SDC19498.JPG

zsolnayidézet.jpg

Forrás:
MaNL BML Pécsi Jótékony Nőegylet alapszabályai
Pécsi Közlöny 1893. június 18., 25.

Férfiak a csipkeblúz hálójában?

A nők a hivatalban
Egy uriasszony levele

csipke.JPG

"Engedje meg Szerkesztő úr, hogy h. lapjában a mai nőkérdéshez szerény tehetségem szerint én is hozzászóljak. Nemcsak a lapokból ismerem e tárgyat, volt és van alkalmam a nőhivatalnokok között gyakran megfordulni és így saját tapasztaimat szeretném e kérdésben papirra vetni. Én mint komoly anya, feleség, sokat foglalkoztam e témával s tisztán akartam látni azt, hogy a nőknek a hivatalokba való ilyen tömeges tódulásából mi haszon van? Mit érnek el avval, hogy ugyszolván kiragadva a férfiak kezéből a kenyérkeresetet, ők akarnak a teremtés urai lenni? Beláthatatlanul sok rossz következménye lesz ennek. Tessék elgondolni a rengeteg családapát, ki lesznek szoritva s azt a sok szegény családot, melyek ezért a nyomorral küzdenek! Azt a sok napirenden levő családi egyenetlenséget, válást, tragédiát, mit sok családban a nők e kierőszakolt helyzettel megteremtenek! Mert nemcsak a nyomor, hanem a féltékenység e rettenetes férge a szíveknek, ez fog még csak ezután hatalmaskodni. S jogosan is! El sem tudok képzelni nőt – ha szereti a férjét – ki nyugodtan tudna lenni arra a gondolatra, hogy most az ő férje Isten tudja, hogy hány szépséges és talán kacér leánnyal kénytelen együtt dolgozni egész napon át, hónapokon, éveken keresztül. Hátha még látja s az a szegény feleség azt a toalettet, mit a mai kor hölgyei viselnek. A legenyhébben szólva, csupasz karokkal, kebellel és a legujabb divat szerint csupasz vállal is (Pardon! Póktól szövött csipke fedi) dolgoznak ott, hol a komoly munkához komoly toalett, sok helyen egyenruha kellene! Ha a nő komoly férfimunkát vállal ne tudna hát hivatásának megfelelő komoly toalettet viselni lehet azért például nyári időben szellős, mert hiszen hajdanában feddhetetlen életű hölgyeink rendelkeztek lenge ruhákkal mennyivel inkább kaphatók és készíthetők azok ma! De sajnos, a mai nőket nem annyira a kenyérkereset – tisztelet a komoly kivételeknek – mint inkább a nyilvános élni vágyás viszi arra, hogy hivatalt vállaljanak, hol jobban lehet udvarlókat – barátokat és főleg kollégákat szerezni és úgy vélik, hogy jobban beleakadnak az urak a póktól szőtt igazi átlátszó hálóba, mit nemcsak a keblükön viselnek, hanem a legédesebb mosolygásukkal, a legvakmerőbb magaviseletükkel különösen a tapasztalatlanabb férfiak elé tartanak. A kollégákat különösen szeretik, mert hiszen ezekkel szemben nagyon sokat engedhetnek meg maguknak ugy a hivatalban, mint azon kívül. Itt tehát komoly férfiak és nők, különösen hivatali főnökök, igazgatók stb. volnának hivatva munkába lépni, hogy megmentsenek sok ezer családot a nyomortól, a tragédiáktól, sok ezer gyermeket az árvaságtól. Szigorubban kellene felügyelni ugy a toalettekre, mint az erkölcsre s különösen a hivatali beosztásra, hogy ha már az a sok fiatal leány, az a sok korosabb hölgy tényleg kénytelen fakanál és tű helyett tollat forgatni a kezében, forgathassák külön és nem férfiak állandó társaságában, hol bizony a leányok valami épületes dolgot nem tanulhatnak s én úgy hiszem, hogy az állandó együttlét kényes helyzetet teremt.

A férjek és fiatal apák pedig vegyék lelkükre a családjuk sorsát jobban s szálljon el szívükhöz az az elrebbenő sóhaj mi a gyermekeit védő, a férjét szerető és féltő nő lelkéből fakad."

 Forrás: Dunántúl 1913. június 28. 1. oldal

Herczenberg József táncművész intelmei "tánczosnőknek"

A pécsi női sport legkorábbi történetének meghatározó alakja volt Herczenberger József, aki az 1872-ben hölgyeknek meghirdetett tornakurzust vezette. Hogy a tornatanfolyam látogatottságát növelje annak végén táncoktatásba kezdett. Később éveken át pécsi polgárok tucatjai tánciskolájában sajátították el a társastáncok és az előkelő társaságokban való érvényüléshez elengedhetetlen etikett fortélyait. Az 1874-ben Az illem, társalgás és tánc főbb szabályai címmel megjelenő, több kiadást megért értekezésében magát táncművészként aposztrofáló szerző ezen munkáját, a Táncz-szalonnal együtt sokáig a magyar táncoktatás didaktikájának alapműveként tartották számon. Jelen forrásközlésünkben előbbi munkája egy fejezetét adjuk közre, amelyben a szerző arról szólt mi jellemzi a kifogástalanul művelt nő magaviseletét egy táncmulatság alkalmával.

20140822_141238.jpg

„A hölgy a tánczvigalomban

A hölgy magaviselete a tánczvigalomban mindenkor szerény és művelt legyen, t. i. ne kaczérkodjék, ha valakivel társalog, ne tekintgessen jobbra, balra. Tartózkodjék mindennémű arcztorzításoktól, kacsingatás- és szempislogatástól. A teremben egyedül ne sétálgasson, a férfiakhoz magától ne közeledjék, szóval mindattól tartózkodjék, mi által mások előtt föltünővé válhatnék, vagy másokra kellemetlen hatást gyakorolhatna.

Ha a férfi körtánczok alkalmával felkéri a hölgyet, fogadja azt könnyű meghajlással és a mint a tánczos a hölgyet átkarolja, azonnal illessze balkarját a férfi könyöke fölé ugy, hogy a hölgy keze a csuklótól lezdve lankadtan a férfi karjától lefelé legyen. Job kezét pedig a tánczos balkezébe teszi és pedig ugy, hogy csak ujjai érjenek oda könnyedén. Karjai merevek vagy nehézkesek ne legyenek, mert merev és nehézkes kar által gátoltatik a táncz csinos és könnyű lejtése, továbbá lábhegyen és kifelé tánczoljon.

Testtartása egyenes, fesztelen legyen, egy kissé balra, fordulva, fejét magasra emelve, de ne feszesen, törekedjék mindig balra nézni. – A jó tánczosnő nem fordítja a fejét táncz közben jobbra, sem testével, sem karjaival nem evez, hanem a legnagyobb nyugodtsággal igyekszik a tánczos mozdulatait követni. A tánczost a terem közepén ott hagyni szintén nem illő. Ha pedig helyre tánczoltak, könnyű hajlással megköszöni a tánczot.

Sok tánczosnőnek meg van azon gyöngéje, miszerint némelyekkel bizonyos előszeretettel tánczol s ez által gyakran egyik vagy másik tánczos meg lesz kosarazva. Ezért nem mulaszthatom el a tisztelt hölgyeket eléggé figyelmeztetni, hogy ez által csak önmagoknak okozzák a legnagyobb kellemetlenséget, mert egy megkosarazott tánczos mindig ovakodni fog azon nővel tánczolni, ki által megkosaraztatott.

De gyakran megtörténik, miszerint a hölgy a táncz alatt nagyon elfáradt, s daczára annak a tánczosok által továbbra is ostromoltatik. Ily helyzetben a nő azon tapintatos eljárást kövesse, miszerint az őt először felkérő tánczost nem utasítja vissza, hanem megkéri, hogy várjon pár perczig, míg kinyugodja magát, de ovakodjék ilyenkor mind a tánczosnő mind a tánczos mással tánczolni.”

Forrás:
Herczenberger József: Az illem, társalgás és táncz főbb szabályai, különös tekintettel a társas tánczok ügyes rendezésére. Pécs, 1874. 31–32. oldal

Bezerédy Győző szerk.: Baranya megye testnevelés- és sporttörténete. Első kötet 1867–1945. Pécs, 1987. 31.

Péchy Illy, az aranytorkú primadonna

Hamerli Ilona

(*Pécs, 1912. február 14. †Pécs 1998. augusztus 31.)
PéchyIlly.jpg

Hamerli Imre kesztyűgyáros, a Pannónia (ma Palatinus) Szálló építtetőjének és Nóvy Saroltának ötödik gyermeke. Elemi és középiskolai tanulmányait egyaránt szülővárosában végezte. Nem sokkal édesapja korai halálát (1927) követően, 16 éves korában feleségül ment Decleva Jenő városi tisztviselőhöz. Kislányuk, Eleonóra 1929-ben született. 

Énekesnői karrierje
Szép énekhangjára már gyermekkorában felfigyeltek. Családi körben gyakran énekelt édesanyja zongorakísérete mellett. Az iskolai évek alatt pedig rendszeresen énekelt szólót a Belvárosi templom vasárnapi miséjén. A Pécsi Dalárdában Bellis Dezsőnél tanult, 1927-től pedig Szterényi József tanítványa lett. A dalkörök találkozóit követően 1928-ban nagyközönség előtt énekelte Puccini Pillangókisasszonyának nagyáriáját.

Leánya születését követően néhány év után visszatért énekelni (1931). 1932-ben operai ösztöndíjjal növendékévé fogadta volna a Zeneművészeti Főiskola, elsősorban anyagi okok miatt ekkor még nem költözött a fővárosba. Pécsett rendszeresen részt vett Szterényi énekiskolájának évzáró koncertjein, amit rendre a Pannónia Szállóban tartottak. Még 1932-ben elnyerte a Budapesten megrendezett magyarnóta-verseny ezüstkoszorús minősítését. Első igazán jelentős sikerét a városi közönség előtt Cselényi József búcsúestjének keretében aratta a Pécsi Nemzeti Színházban. Év végén abban a megtiszteltetésben részesült, hogy Stefániai Imre kamaraművésszel együtt hangversenyezhetett. „Már megnyerő külsejével, kellemes megjelenésével megnyerte magának a közönség szimpátiáját, amit meleg, kifejezésteljes, szép színű, hajlékony s mindezek mellett nagyskálájú hangjával csak tovább erősített.” Az 1934. évi május havi Pécsi Színházi Élet címlapján szerepeltette annak apropóját, hogy a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója felkérte vendégszereplésre a Zenebona című operettbe. Az igazi átütő sikert és az első szerződtetést a Kék Duna női főszerepe hozta meg, ami után a Szegedi Városi Színházhoz került az 1934-1935-ös évadra.

1934 májusában debültált Ábrahám Pál Bál a Savolyban című operettje, amelyben Pécsy Ili primadonnaként nagy sikert aratott. „Drágakő ez a fiatal színésznő, amely megcsiszolva nemsokára fényesen fog felragyogni.” – írták az előadást követően a lapok. 1935-ben játszott Puccini Toscajában (pásztorfiú), Kálmán Imre Montmartre-i Ibolya című darabjában (címszerep) és Strauss Varázskeringőjében (Heléna hercegnő). Utóbbi szerepében ragadta magával Föld Aurélt, aki meghívta a budapesti Városi Színházhoz. Játszott operában, prózában, népszínműben, minden műfajban. Ismertségre azonban kevésbé tett szert, mert a korabeli fővárosi sajtó nemigen foglalkozott a városi színház műsorával.

Színházi szerződése lejártával a Baross Grillbe szegődött, ahol Rónai Zoltán jazz-zenekarával énekelt, majd 1937-től külföldi turnéra indult Gyenes Lily tizenhárom fős női zenekarával. Jártak Svájcban, Svédországban, Finnországban, Norvégiában, Dániában, Észt- és Lettországban. Hollandiában magyar népviseletben adtak koncertet az akkor világra jött Beatrix hercegnő tiszteletére. A turnénak a második világháború vetett végett. Hazatérve Ili elhatározta, hogy soha többé nem fog énekelni, még kedvtelésből sem.

 A háborús évek és az újrakezdés
1938-ban elvált Decleva Jenőtől. 1942 februárjától egy esztendőn át Budapesten az Ipari Árukiviteli és Behozatali Rt. eladási osztályán dolgozott, majd 1943-ban nővéréhez költözött Vörös-pusztára, ahol gazdálkodtak. 1944-ben Siklóson elvégezte az Ezüstkalászos gazda tanfolyamot. A front közeledtekor Pécsre menekültek nővére lakásába, ahol együtt éltek édesanyjával, öccsével és kisebbik bátyja családjával. 1947. december 22-én ment feleségül Sey Lajos gyógyszerészhez. 1950-től Nagymányokon éltek, ahol férje a patikát vezette. 1952-ben született meg Gábor fia (életrajzának szerzője). 1955-től maga is gyógyszertári asszisztensként dolgozott, 1957-ben technikusi végzettséget is szerzett. 1975-ben ment nyugdíjba.

Utolsó nyilvános „szereplése” 1992. február 23-án volt, amikor a Pécsi Rádió zenetörténésze dr. Nádor Tamás interjút készített vele művészi pályafutásáról.

 Forrás: Sey Gábor: Péchy Illy. Egy elfelejtett pécsi primadonna. Pécsi Szemle 2005/nyár. 68–73.

Mater Assumpta, a Miasszonyunk rend legendás rendfőnöke

Maróti Jolán

(1913–2006)

1.jpg

Maróti Jolán 1913. október 31-én született Palotabozsokon. 1919-től elemi és polgári iskoláit Csurgón végezte. Tanítónői oklevelét azonban már a pécsi Szent Margit Tanítóképzőben szerezte meg (1933). Még abban az esztendőben lépett a Miasszonyunk Női Kanonokrendbe, elsőfogadalmas 1935-ben, örökfogadalmas 1940-ben lett. Az egyetemi tanulmányok megkezdéséhez szükséges érettségi vizsgát a 1936-ban tette le a pécsi Szent Erzsébet Leánygimnáziumban. Már kanonoknővérként lett hallgatója a Pázmány Péter Tudományegyetemnek, hogy ott matematika-fizika-kémia szakos középiskolai tanári képesítést szerezzen. 1940 és 1948 között a rend tanítóképzőjében tanított. 1943 és 1950 között ő volt a rend gondnoka is egyben. A szerzetesrendek feloszlatásakor 1950. június 10-én a váci püspöki palotába internálták. A Miasszonyunk Női Kanonokrend pécsi apácáinak internálásának estéjéről Szűcs Gerárda (1916–1979) nővér naplója tájékoztat minket:

 „Pécs, 1950. június 8. A főnöknő furcsa levelet kapott. Öt düledező házat ábrázolt, pár titokzatos sorral: az öt régi ház még ez évben romba dől. Elöljárónk hosszasan, értelmetlenül nézte a rajzot. Vajon mit akar jelenteni?... Rossz sejtés futott át a lelkén: vajon az öt régi ház közt ott van a Notre Dame is?...

Június 9. Éjjel féltizenegy felé heves csengetés hallatszik. (…) döngő férfiléptek (…) vasajtót döngetik. Leütik róla a zárat (…) megnyílik a nagy klauzúraajtó. Egy sereg civil és egyenruhás ávós jön be rajta. Az apácák sápadt, de nyugodt, néma sorfala fogadja őket. (…) a vezető főhadnagy meggyőződik arról, hogy mind ott vagyunk, ünnepélyes hangon felszólítja a főnöknőt, hogy közölje velünk a belügyminiszter bajtárs vagy elvtárs rendelkezését. Elöljárónk elhárítja: - Tessék, közölje ön! Erre ő kihirdette, hogy hatósági rendeletre, két órán belül el kell hagynunk a házat. Mindenki vihet magával egy kb. 4–5 kg-os csomagot a legszükségesebb holmijából... Leterelnek bennünket az ebédlőbe. Szánalmas látvány a sok, batyuján ülő, álmatlanságtól vörös szemű apáca. De csendes és nyugodt mindenki. Mennyire szántuk a kiüldözött svábokat, zsidókat, amikor ilyen állapotban láttuk őket! Most mi is ide jutottunk... Mindenkinek alá kell írnia egy írást, hogy tudomásul veszi, mint ,,közrendre veszélyes egyént a város területéről kiutasítják,,"

2.jpg

1950 szeptemberében visszatért Pécsre a váci püspöki palotából, ahol elszállásolták őket és elkezdett dolgozni a Gyógyszertári Központban, majd 1951. április 29-én elítélték „illegális szerzetesi kapcsolatok és az állam belső rendje ellen irányuló bűncselekmény vádjával", amiért a nyugdíj és fizetés nélkül maradt öreg és beteg rendtagokról gondoskodott. 1953. augusztus 7-én közkegyelemmel szabadult a budapesti Fő utcai börtönből.

 Nyirkos a börtönfal,
a fekhely kemény.
Mindent ijesztõ némaság ural.
Kintrõl egy harang csengve
hívogat,
Uram, a lelkem Tehozzád eseng.

Elég volt a szenvedés,
az átvirrasztott sok éjszaka,
a lelkem kín és gyötrõ csüggedés,
hallom újra a harang szavát.
Uram, hallgasd meg szívem
sóhaját!

Érzem, már nem bírom tovább,
vagy küldd el nékem az
Úr Angyalát,
hogy kimondhassam szent Fiad
szavát:
– Legyen, amint Te akarod. 

Írta: Maróti Jolán M. Assumpta

Szabadulását követően gyógyszertári számlázóként foglalkoztatták, majd 1956-ban gyógyszerész technikusi bizonyítványt szerzett. 1958. június 1-jétől lett a Prohászka Otthon vezetője (Szent István tér 21.), ahol papok idős női családtagjainak gondozását végezték. Hajós M. Alfonza már 1980. január 1-jén megbízta a rend vezetésével, annak ellenére, hogy az hivatalosan csak 1989-ben alakult újra. Hathatós közbenjárásának köszönhetően nyitotta meg kapuit 1991-ben a Miasszonyunk Kanonokrend Óvodája, majd 199-ben az Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános és Zeneiskola. A Rend tulajdonába visszakerült lánykollégium 2004-ben nyílt meg.

gyerekekkelmontázs.jpg

Kiterjedt kulturális és karitatív tevékenységének elismeréséül 1989-ben Semmelweis-díjat kapott, majd 1996-ban Pécs Város Millecentenáriumi Díjával tüntették ki.

civilmontázs.jpg

Soós Judit a nővér életéről írt rövid nekrológban a következők szerint elevenítette meg Mater Assumpta alakját: "Civilben járt, és tudtuk róla, hogy az időseket gondozó otthon gazdasági, szellemi és lelki irányításán kívül sok minden mással is foglalkozik. Láttuk a piacon nagy szatyrokkal a karján bevásárolni. Ez apácaruhában bajosan menne, mondta nevetve. A szobája iroda, fogadószoba, telefonközpont, raktár és lelki klinika volt egyben."
Életének 94., fogadalomtételének 72. évében hunyt el 2006. december 25-én. Temetése engesztelő gyászmisével kezdődött 2007. január 9-én 11 órakor a pécsi ferences templomban, majd a zárdatemplom altemplomában helyezték örök nyugalomra. 

emléktábla.JPGKanfár mészkő, bronz plakett. Apáca u. 23. Ciszterci Nevelési Központ
Ligeti Attila alkotása, állította a Ciszterci Nevelési Központ a rendfőnöknő születésének 100. évfordulója alkalmából.

Források:
Borsy Judit: Maróti Jolán. Pécs Lexikon I. Pécs, 2010. 488.
Horváth Ildikó: CiszterciNevelési Központ _ M. Maróti Jolán Assumpta emlékére (https://www.youtube.com/watch?v=nxH2YUHNZ-A)
Kálmán Peregrin: Úrnapi körmenet teherautón vagy a szent gettó. Vigilia 2007. (http://vigilia.hu/regihonlap/2007/11/kalman.htm)
Marthné Soós Judit: Maróti Jolán Mater Assumpta (1913–2006) Pécsi Szemle 2007/tavasz. 76.
Romváry Ferenc: Pécs köztéri szobrai. Pécs, 2014.

Neves gordonkaművész és zenepedagógus: Sassy Iringó

Sassy Iringó

(1912. augusztus 21. Miskolc – 1999. augusztus 19. Pécs)

SDC19293_2.jpg Kürschner Emánuel (zeneiskola igazgató), Kalliwoda Olga (előbbi felesége, opera énekesnő, zeneiskolai tanár), Sassy Iringó, Ernster Dezső (Olga tanítványa, világhírnévig jutott operaénekes)

Sassy Iringó neves miskolci családból származott. Nagyapja, Sassy Árpád Táncsics Mihállyal karöltve szerkesztette az Aranytrombitás című lapot. Édesapja, Sassy Csaba kora elismert írójának számított. Jóvoltából leánya megismerkedhetett az Erdélyi Szépmíves Céh és a Petőfi Társaság írókörének tagjaival. Édesanyja, Szilágyi Erzsébet a szatmárnémeti zárdában együtt tanult Kaffka Margittal, aki a családdal később is szívélyes viszonyt ápolt. Iringó és két leánytestvére sok művészember társaságában nevelkedhetett, miközben rendszerint kamarazene szólt. A Görögkatolikus Tudósító beszámolója szerint a miskolci Mária-kongregáció tagjaiként a három nővér együtt színesítette az 1922. január 29-én lezajlott zenei rendezvény programját: "A három kis Sassy testvér: Enikő, Ildikó és Iringó bájos zongora, hegedű, cselló triója következett azután, kik viharos tapsok között adtak elő bájos zenedarabokat." Volt még egy leány a családban: Sassy Emese Eulália. Iringó zenei tehetsége igen korán megmutatkozott, már 9 éves korában felvették volna a Zeneakadémiára, de az anyagi lehetőségek megteremtése a tanulmányok kezdetét öt évvel későbbre tolta. 1926 és 1932 között a fővárosi Liszt Ferenc intézetben Iringó gordonkaművészi képesítést szerzett Schiffer Adolf mellett. 

SDC19296.JPGSassy Iringó barátai társaságában Sikondafürdőn 1940-ben

Pécsre Vadas Gábor jóvoltából került 1940-ben. Ekkor még kevés csellista működött a városban. Sikeresen pályázott a zeneiskolai állásra is, így megkezdhette pedagógusi pályafutását a Kürschner Emánuel vezette városi zeneiskolában. 1941-ben kötött házasságot Zádori Imrével, aki főjegyzőként és kultúrtanácsnokként működött Pécsett. Öt esztendőn keresztül elsősorban a háziasszonyi teendők és a gyermeknevelés feladatainak ellátása töltötte ki életét, hiszen egymás után két leánynak is életet adott.

sassyiringó.jpgA Pécsi Városi Zeneiskola évkönyve az 1941/42. tanévről . Pécs, 1942. 8. oldal

1945 után a főiskolán tanított tovább, korábban vitt zongora óráit átadta Sass Dezsőnek, akivel közös hangversenyt is adtak. 1977-ben vonult végleg nyugdíjba. Számos zenei tehetség neki köszönhette indulását, tanítványai város–, ország– és Európa-szerte vitték pedagógiai eredményességének hírét. Munkásságát 1955-ben és 1977-ben a Szocialista Kultúráért, 1965-ben az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, 1972-ben pedig a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetésekkel jutalmazták. 80. születésnapján a pécsi zeneiskola növendékei az intézet Ágoston téri épületében zenés műsorral köszöntötték.
A tanári hivatás mellett számos zenekari elfoglaltsággal színesítette életét. Graef Tildyvel, Molnár Klárával és Várhalmi Oszkárnéval együtt alapították meg a Pécsi Vonósnégyest. Graef Tildyvel, Molnár Klárával és Opritia Máriával pedig a Pécsi Zongoranégyest. Mint a Pécsi Filharmónikus Zenekar szólamvezetője közreműködött a Pécsi Nemzeti Színház számos opera– és balettelőadásán.
Férje 1973-as halálát követően Iringó egyedül élt. Napjait négy unokája és két dédunokája töltötték ki.

Források:
Vargha Dezső: "Mindig szerettem fellépni a pécsi közönség előtt" Beszélgetés Sassy Iringó gordonkaművésszel Dunántúli napló 1994. november 15. 11. oldal
Vargha Dezső: Gordonkaművész és zenetanár a közelmúltból. Emlékezés Sassy Iringóra Új Dunántúli napló 1999. augusztus 25. 12. oldal