A pécsi női sport legkorábbi történetének meghatározó alakja volt Herczenberger József, aki az 1872-ben hölgyeknek meghirdetett tornakurzust vezette. Hogy a tornatanfolyam látogatottságát növelje annak végén táncoktatásba kezdett. Később éveken át pécsi polgárok tucatjai tánciskolájában sajátították el a társastáncok és az előkelő társaságokban való érvényüléshez elengedhetetlen etikett fortélyait. Az 1874-ben Az illem, társalgás és tánc főbb szabályai címmel megjelenő, több kiadást megért értekezésében magát táncművészként aposztrofáló szerző ezen munkáját, a Táncz-szalonnal együtt sokáig a magyar táncoktatás didaktikájának alapműveként tartották számon. Jelen forrásközlésünkben előbbi munkája egy fejezetét adjuk közre, amelyben a szerző arról szólt mi jellemzi a kifogástalanul művelt nő magaviseletét egy táncmulatság alkalmával.
„A hölgy a tánczvigalomban
A hölgy magaviselete a tánczvigalomban mindenkor szerény és művelt legyen, t. i. ne kaczérkodjék, ha valakivel társalog, ne tekintgessen jobbra, balra. Tartózkodjék mindennémű arcztorzításoktól, kacsingatás- és szempislogatástól. A teremben egyedül ne sétálgasson, a férfiakhoz magától ne közeledjék, szóval mindattól tartózkodjék, mi által mások előtt föltünővé válhatnék, vagy másokra kellemetlen hatást gyakorolhatna.
Ha a férfi körtánczok alkalmával felkéri a hölgyet, fogadja azt könnyű meghajlással és a mint a tánczos a hölgyet átkarolja, azonnal illessze balkarját a férfi könyöke fölé ugy, hogy a hölgy keze a csuklótól lezdve lankadtan a férfi karjától lefelé legyen. Job kezét pedig a tánczos balkezébe teszi és pedig ugy, hogy csak ujjai érjenek oda könnyedén. Karjai merevek vagy nehézkesek ne legyenek, mert merev és nehézkes kar által gátoltatik a táncz csinos és könnyű lejtése, továbbá lábhegyen és kifelé tánczoljon.
Testtartása egyenes, fesztelen legyen, egy kissé balra, fordulva, fejét magasra emelve, de ne feszesen, törekedjék mindig balra nézni. – A jó tánczosnő nem fordítja a fejét táncz közben jobbra, sem testével, sem karjaival nem evez, hanem a legnagyobb nyugodtsággal igyekszik a tánczos mozdulatait követni. A tánczost a terem közepén ott hagyni szintén nem illő. Ha pedig helyre tánczoltak, könnyű hajlással megköszöni a tánczot.
Sok tánczosnőnek meg van azon gyöngéje, miszerint némelyekkel bizonyos előszeretettel tánczol s ez által gyakran egyik vagy másik tánczos meg lesz kosarazva. Ezért nem mulaszthatom el a tisztelt hölgyeket eléggé figyelmeztetni, hogy ez által csak önmagoknak okozzák a legnagyobb kellemetlenséget, mert egy megkosarazott tánczos mindig ovakodni fog azon nővel tánczolni, ki által megkosaraztatott.
De gyakran megtörténik, miszerint a hölgy a táncz alatt nagyon elfáradt, s daczára annak a tánczosok által továbbra is ostromoltatik. Ily helyzetben a nő azon tapintatos eljárást kövesse, miszerint az őt először felkérő tánczost nem utasítja vissza, hanem megkéri, hogy várjon pár perczig, míg kinyugodja magát, de ovakodjék ilyenkor mind a tánczosnő mind a tánczos mással tánczolni.”
Forrás:
Herczenberger József: Az illem, társalgás és táncz főbb szabályai, különös tekintettel a társas tánczok ügyes rendezésére. Pécs, 1874. 31–32. oldal
Bezerédy Győző szerk.: Baranya megye testnevelés- és sporttörténete. Első kötet 1867–1945. Pécs, 1987. 31.