Árvai Tünde történész blogja

Elfeledett pécsi nők nyomában...

A Zsolnay-leányok műveltségéről

2015. március 10. - Á.T.

Zsolnay Teréz családtörténeti munkájában megannyi színnel festette meg a Zsolnay-család kalandos történetét. Írásából arra is fény derül, hogy a szülők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a lehető legalkalmasabb házitanítók pallérozzák leányaik elméjét.

SDC19938.JPG
Zsolnay Vilmos feleségével, Bell Terézzel és három gyermekükkel, Miklóssal, Terézzel és Júliával 1860 körül

Mi lányok 1869 őszén nevelőnő nélkül maradtunk, mivel Madlon Styx elhagyott bennünket. Madlon Svájcból származott, végtelenül puritán és kötelességtudó volt, amit mástól is megkövetelt. Nagyon jól tanított, de túlságosan ridegen és szigorúan nevelt. Atyánk ezután különböző mesterekkel próbálkozott, hogy a nevelőnő hiányát pótolja, de nem sokat válogathatott. Madlon mindenre franciául tanított, a családban csak németül beszéltünk, így egy ideig magyar tanár járt hozzánk, hogy tanuljuk az anyanyelvünket. Angolra egy derék öregember oktatott, aki soha nem mozdult ki Pécsről. Olaszt, pszichológiát és fizikát egy eszes olasz nyelvmestertől kellett volna tanulnunk. Ehelyett politikáról és ateizmusról beszélt nekünk. Zeneórákat barátainktól, a Preuss testvérektől vettünk. Szüleink nem követeltek tőlünk házimunkát, így tanulhattunk, művelődhettük, olvashattunk egész nap. Nagyanyánk, visszagondolva saját szigorú gyerekkorára, helytelenítette ezt a nevelést, a nők kötelességét és üdvösségét a házimunkában látta. Egyszer hallottam, amint atyánk kijelentette neki: „Azt akarom, hogy a gyerekeim fiatal korukban minden jóban részesüljenek.”

Forrás: Zsolnay Teréz visszaemlékezése. In: Zsolnay nővérek. JPM, Pécs, 1997. 5.

Francziázó pécsi hölgyek

Idegen nyelven szól, gondolkodik a magyar leány. Idegen sympathiák gyökereznek szívében, számkiűzött köréből a magyar szó…” bírálta a magyar leánynevelést Teleki Blanka a Pesti Hírlapban 1845. december 9-én megjelent írásában. Nézeteit Pécs városában is többen osztották és a Pécsi Lapok hasábjain 1860-ban több cikkük is napvilágot látott, amelyekben rendre rosszallásukat fejezték ki, amiért sokszor a rosszul beszélt francia nyelv is képes volt kiszorítani a magyar nyelvet a magukat művelt úri hölgynek tartó nők körében. Egy megfakult női műveltségeszmény kritikájáról és egy újabb születéséről vallanak az alábbi forrásrészletek.

4118734380_2fda44b785_z.jpg

„Van itt egy nőtársaság, mely a sétatéren tanul francziául, az az hogy valószínűleg Ahn gyakorlatait ott mondogatják föl egymásnak. Különösen lepetünk meg midőn a tetőtül talpig magyarba öltözött hölgyek a magyar helyett igazi Ahn-féle franczianyelven halljuk beszélni, ugy hogy ezt hallva a hajdani rajnai tartományokba képzeljük magunkat, egy hóval a franczia foglalás után, épp azon korban midőn egy hiteltérdemlő tanú állítása szerint ott oly nyelven beszéltek, melyet se a németek, se a francziák nem értettek. Jobb lenne ha Szvorényi olvasmányait mondogatnák föl egymásnak, – rájok férne.”

„Naponta van alkalmam fájó szívvel tapasztalni, hogy nem minden kebelben, melyet magyar öltöny borít, dobog egyszersmind magyar szív. Naponta hallok tiszta magyar öltözékü nők körében német vagy franczia társalgást; s többször lett volna kedvem azon külsőleges magyar nőkhez e kérdést intézni: hogy ugyan miért nem átallják viselni azt a ruhát, ha magyarúl beszélni szégyelnek? Igen, szégyelnek magyarúl beszélni, s miért? – mert minden utczaseprő, minden közönséges ember is beszéli e nyelvet, már pedig ők ezek sorába nem tartozhatnak. Különös egy okoskodás! Vagy talán azt hiszik, hogy a párisi utczasöprő is magyarúl s nem francziául beszél? – A kanászkalapot ugyan elkölcsönözték a kanászoktól, de fidonc! a kanászok nyelvén csak nem beszélhet egy mivelt hölgy, ki a zongorán egy polkát is betanult már.
Ugyan igen tisztelt társnők, szabad legyen tőletek kérdenem: miért álljon a magyar nő alantabb más nemzet és föld leányinál? Azok mind forróbban ragaszkodnak nemzeti nyelvükhöz, azt tartják elsőnek, legszentebb érzeményeiket azon fejezik ki, csak honnak leányai közt találni még többet, kik szívesebben társalognak német vagy bármi más, csak saját nyelvükön nem. Szép és dicséretes dolog több nyelvet tudni, de ki magyar akar lenni, annak anyanyelve legyen az első.”/P. Eleonóra/

 Ugyan mire való az a haszontalan franczia csacsogás? Nem vagyok ugyan ellensége a több nyelvtudásának, ha e nyelvek ugy tanultatnak meg, hogy haszonnal alkalmaztassanak. De az általános tapasztalás azt mutatja, hogy a franczia nyelv, miután sok időt és kitartást igényel, helyes tudása, oly tökélyre nem vitetik, hogy társalgási nyelvvé is válhassék, de az eset fordul elő nem egyszer, hogy a szülők éveken át e nyelvtanulására szükséges költségeket se bírják meg, s így a már lett költségek haszontalanul kidobvák, a leány pedig megtanult néhány üres szójárást, s ámítja a világot azzal, mit nem tud, vagy mi még roszabb, bele kever anyanyelvébe néha-néha egy roszul alkalmazott franczia szót, hogy se az, ki francziául tud, se az, ki nem tud, ne érthesse. De van ennek még egy roszabb oldala is, és ez az, hogy az ily negyedfrancziák rendesen anyanyelvüket roszul irják, sőt roszul is beszélik, mert azt az időt, melyet ennek megtanulására kellett volna fordítaniok, a franczia nyelvre használták föl, s midőn látják, hogy ezzel nem boldogulnak, – mit rendesen mindegyik belát egyszer, miért is ritkán hallunk a sok közül egyet francziául beszélni, vagy ha megszólítjuk inkább eltagadja, hogy valaha tanult, csak ne kellessék beszélnie, mit tapasztalásból mondhatok – ha tehát látják, hogy nem boldogulnak, abb ahagyják a nyelvtanulást, de nem azért, hogy a magyar nyelvet szabályszerűleg megtanulják, hanem hogy semmiféle nyelvtant többé kezükbe se vegyenek, melytől mint a legszárazabb tudománytól irtózattal fordulnak el.”/Jámbor Irma/

Pécsi Lapok 1860. augusztus 9. 42–43.; augusztus 30. 67.; szeptember 16. 86.
Pukánszky Béla: A nőnevelés évezredei. Budapest, 2006. 120.
Kép forrása: https://www.flickr.com/photos/paukrus/4118734380/ (letöltés dátuma: 2015. február 12.)

Toma Mária, a termékeny tollú postáskisasszony

Az 1931. esztendőben, Bozzay Margit szerkesztésében egy igen impozáns kötet látott napvilágot Magyar Asszonyok Lexikona címmel. A régi magyar nagyasszonyok mellett a két világháború közötti magyar közélet női szereplőinek biográfiáit tekintheti át a kötet olvasója. A több száz név között bukkantam egy írói babérokra törő elfeledett pécsi postáskisasszonyra, Toma Máriára (1891–1960). A kötet nagy-nagy jelentősége, hogy számos hölgy arcképe éppen ennek a kiadványnak köszönhetően maradt az utókorra.

bubi3.jpg

Toma Mária 1891-ben született a Baranya megyei Szalántán. Tanulmányait a Miasszonyunk rend pécsi zárdájában végezte, amelyet követően postahivatali tisztviselőnőként tevékenykedett. 14 évig Pécsett teljesített szolgálatot. 1921-ben ment férjhez Szilárd Róbert íróhoz, a Magyar Távirati Iroda munkatársához. 1931-ig egy kisfiúk született.

Mária irodalmi munkássága 16 esztendős korában kezdődött. Első novelláit, cikkeit a Pécsi Napló hasábjain olvashatta a közönség. 1921-től számos vidéki lap számára dolgozott. 1931-ig mintegy 300 novellája jelent meg. Legnagyobb sikerét a Részletek egy falusi postáskisasszony naplójából című novellájával aratta, amelyet 1928-ban a rádióban is felolvasott. 

Forrás: Magyar Asszonyok Lexikona, 1931. 956.

Andrássy Katinka a nőmozgalomról és a női választójogról

A magyar társadalom jelentős része mély döbbenettel fogadta, hogy 1918. május 31-én a tisztelt ház nem szavazta meg a nők választójogát. A Feminista Egyesület tagjai nem ismervén a már megszületett döntést, a parlamentből távozó képviselőknek Teleszkynek és Tiszának is röpcédulákat osztogattak annak érdekében, hogy voksukat a nők politikai emancipációja mellett tegyék le. A feminista nőmozgalom ezen kudarca arra késztette Károlyi Mihályné Andrássy Katinkát, hogy tollat ragadjon és szót emeljen a nőmozgalom érdekében, azáltal, hogy csatlakozásra bírja a nőtársadalom azon tagjait, akik korábban közönnyel viszonyultak a nők politikai szerepvállalásához. A Pécsi Napló közreadta hasábjain Andrássy Katinka asszonytársadalomhoz címzett nyílt levelét. 

andrassykatinka.png

Andrássy Katinka sokáig habozott, hogy véleményt formáljon-e a kérdéskörről, hiszen korábban a nőemancipációs küzdelmektől távol maradt, de úgy vélte, hogy minden nőnek kötelessége saját erejéhez mérten támogatni azt a mozgalmat, amely azért küzd, hogy a nőknek beleszólásuk lehessen a törvényalkotásba. Tisztában volt azokkal az előítéletekkel, amely szerint a nőknek nyilvánosság előtt szerepelniük nem szabad, mert az nőiességük kárára válik. A hozzá hasonlókat próbálta jobb belátásra téríteni, hiszen korábban ő is a férfiak által befolyásoltan félt a komikumtól, amellyel a férfiak próbálták a számukra kényelmetlen reformokat elkerülni. Felszólította asszonytársait, hogy ne hagyják terrorban tartani magukat, hanem teljes erejükkel hirdessék az aktív és passzív női választójog megadását. Ennek kivívását az első lépésnek látta azon az úton, ami számtalan asszonyi sérelem orvoslásához vezet majd. „Ne feledkezzenek meg azok, akik a férfi világrend által a felelőtlenség és tétlenség előnyeit élvezik, azon szerencsétlen nővéreik ezreitől, kik a női jogok megadásától jobb jövőjüket várják. Ne higgye az a néhány kényelemben élő asszony, kik a társadalom parazita osztályát képezik, hogy ez a férfi alkotta világ jól van ugy, ahogy van, mert reájuk nézve előnyös, de gondoljanak az asszonyok nagy többségére, akik nem tartoznak az emberiség elkényeztetett kisebbségéhez, hanem saját lelkükben és testükben érzik a jogtalanságok sulyát.”

Úgy vélte, hogy a választójog nem egyszerűen a szavazás engedélyezése, hanem lehetőség egy ideálisabb világrend megteremtésére, amelyben éppen annyira van szükség a női elme erejére, mint a férfiéra. Hitt abban, hogy az új világban a nő anyai ás asszonyi tulajdonságai és energiái ki fognak bontakozni, hiszen a társadalomnak szüksége van a női és a férfi munka együttműködésére. Felismerte, hogy kortársai közül sokan gondolták azt a nőemancipációról, hogy a férfi érdekekkel szembe helyezkedik, de szerinte a feminizmus nem volt szemben a masculinizmussal, nem kívánta a nők érdekszövetségét a férfiakkal szemben, hanem be kívánta kapcsolni őket az állami, a társadalmi és a a szociális életbe. Úgy tartotta, hogy a társadalmi gépezet nem tökéletes, félszeg, amíg a férfiak monopolizálni akarnak az életben bizonyos pályákat. Véleménye szerint nem lehet cél, hogy az asszonyok kiszorítsák a férfiakat bizonyos pályákról, de legyen szabad a verseny, aminek következtében úgy is azok a nők fognak majd érvényesülni, akik képesek az adott munka teljesítésére. Ezzel együtt vallotta, hogy vannak olyan pályák, amelyek betöltésére a nők hivatottabbak. Bizonyos kérdésekben, mint például a gyermekvédelem, amely annyira elválaszthatatlan az asszonyi pszichétől, az új generáció sorsának érdekében követeli, hogy a nő szava és befolyása legyen a döntő. Szerinte például a leánynevelés kérdését csak oldhatták meg érdemben. Úgy gondolta, hogy míg egyesek úgy gondolták, hogy nem a választójog megadása jelentené a női befolyás növelését, hogy igazi eredmény akkor érhető el, ha a szószólók a törvényhozók sorában foglalnak helyet. Úgy értékelte, hogy az ügyek olyan rosszul álltak, hogy a férfiak semmit nem kockáztatnak, ha a nőket is beengedik az ügyek vezetésébe. Lehet, hogy a nők nem lesznek képesek megvalósítani ideáljaikat, de akkora kárt biztosan nem fognak okozni, mint a világháború.

Lajstromozta az asszonytársadalmat is. Meglátása szerint a háború előtti korszakban két asszonytípus létezett. Az egyik a foglalkozás nélküli, férje keresetéből élő, parazita asszony, aki előtt a hiányos nevelése okán bezárult a komoly munka lehetősége és üres életét kávéházakban, jourokon, divatszalonokban és szerelmi kalandok utáni hajhászásban tölti el. Hisztérikussá válik, nem ér rá gyermekeivel, férjével, háztartásával foglalkozni. A másik pedig a gondgyötörte proletárasszony számtalan gyermek anyja, fárasztó, kemény, testére ártalmas fizikai munkát végez alacsony bérért. Végül a világháború kitermelt egy harmadik típust, aki éveken át családfenntartó volt.

Összegzésül hozzátette, hogy az újjáépítés munkájában mindenki munkájára szükség van és minden korábbinál jobban lesz szükség az asszonyi lelkület bevonására.

 Forrás: Pécsi napló 1918. június 7. 2–3.
A kép forrása: http://hu.wikipedia.org/wiki/Andr%C3%A1ssy_Katinka (letöltés: 2014. január 5.)

 

Újévi köszöntő

Kedves Olvasók, eredményekben gazdag, békés, boldog új esztendőt kívánok! A blog 2012 áprilisi indulása óta, több mint 25000-szer látogattak a felületre és a nem régiben a pécsi Miasszonyunk internátusról közzétett forrásközlést az index.hu ajánlójának köszönhetően több 7000-en látták. A Pécsi nőtörténet facebook oldalt 353-an követik, ami számomra azt mutatja, hogy munkám nem hiábavaló. Bár egyelőre többségben vannak a forrásközlő írások, remélem, hogy fokozatosan mind több kutatási anyagomat tudom közreadni. Köszönöm az eddigieket, tartsanak velem a 2015. esztendőben is!

img_6055df5110_1_.jpg

„Újesztendőre

Ha az óesztendő befejezése s az újnak kezdete nem lenne egyéb, csak önkényesen megállapított naptári időpont, eszköze az észrevétlenül múló idő mérésének: nem érdemelné meg, hogy szót vesztegessünk rá. Azért érdemes gondolkozni és beszélni róla, mert az ember erkölcsi tartalmat adott neki. Egy esztendő elmúlása, az emberi élet mértékével mérve, elég idő ahhoz, hogy megállítson és lelkiismeretvizsgálatra kényszerítsen bennünket.

Nyugalmas korszakokban ez a lelkiismeretvizsgálat rendszerint csak egyéni életünkre vonatkozik: megtettük-e kötelességünket önmagunkkal, családunkkal, hi­vatásunkkal szemben?

Olyan esztendőkben, aminők most viharzanak el felettünk, nem elégedhetünk meg a lelkiismeret vizsgálatnak ezzel az egyszerű fajtájával. Nincs olyan cselekedetünk vagy mulasztásunk, amely valamilyen mó­don bele ne kapcsolódnék a bennünket körülvevő em­beri közösségnek — ne féljünk ez ünnepi alkalommal a szent szót ajkunkra venni: — hazánknak életébe. Apró önzések és kényelmeskedések, jelentéktelen meg­alkuvások, amelyekre más időkben eszünkbe sem jutott a „jó" vagy a „rossz" szigorú erkölcsi kategóriáit al­kalmazni: jelentőssé váltak, mert egy nemzet sorsa fordulhat meg azon, hogy fiainak milliói elkövetik-e ezeket az apró bűnöket vagy sem.

Nemzeti életünket a történelem folyamán újra meg újra véren kellett megváltanunk. Azok, akik ma küzdenek odakünn ezért az életért, valamennyien nyugodtan végezhetnek egy pillanat alatt lelkiismeretük vizsgálatával. Ők a legtöbbet teszik és a legtöbbet adják, amit ember tehet és adhat. Rajtuk nem fog múlni,a „népek hazája, nagyvilág" elismerje jogunkat élethez. De a mai idők a véráldozaton kívül ezer más áldozatot követelnek meg, lemondásban és munkában, szerénységben és közösségi érzésben.

Ma nincs értelme annak, hogy egyénileg kívánjunk egymásnak boldog újesztendőt. Valahogy jelképesnek érezzük a szokásos üdvözlőkártyák eltiltását.

Nem, nem tudjuk az egyéni boldogságnak semmiféle fajtáját elképzelni a nemzet boldogsága nélkül.

De éppen ezért tudunk bizakodva boldog újesztendőt kívánni együttesen mindenkinek. Mert, ha előre nem tudunk is nézni a jövőbe, tudunk ezeréves múltunkra visszanézni. Tudjuk, hogy a nemzet életét megváltó erők soha nem ernyedtek és nem szunnyadtak el közöttünk. Értünk meg már olyan újesztendőket is, amikor nem a mi katonáink álltak ezernél több kilométernyire idegen területen, hanem hazánk földjének nagy része volt idegen megszállás alatt — s hitünk akkor is ép volt, mert tudtuk, hogy minden áldozatra készek vagyunk.

Ezt az áldozatra való készséget — nagy és kis dolgokban — tartsa ébren a lelkében minden magyar ember. Ezzel a gondolattal vizsgálja meg lelkiismeretét. ha múló hibáinkat levetjük és ősi erényeinket megőrizzük: bízván bízhatunk mindnyájunk boldog újesztendejében.”

Forrás: Új Idők 1943. január 2. 1. oldal
Kép forrása: http://www.regikepeslapok.hu/kemenysepro/kepeslap135.html#.VKWYC9KG-RI (letöltés dátuma: 2015. január 1.)

"szobát néhány órára" - Szállodakrízis Pécsett 1918-ban

A Pécsi Napló 1918. évi lapszámait forgatva kiderül, hogy a csavargók mellett a nemi betegségeket terjesztő foglalkozás nélküli nők okozták a legtöbb fejtörést a városi rend őreinek. Csak 1918 első félévében 175 csavargó férfit és nőt fogtak el a hatóságok, valamint 256 nőt köteleztek orvosi vizsgálatra. Az egészségügyi és erkölcsrendészeti krízisnek indikátora volt a szállodák ügye is, amelyekben szinte alig lehetett szobához jutni ebben az időben. A Pécsi Napló tudósítója nem a sok befolyásos személyiség hosszú pécsi tartózkodásában látta a "teltházak" okát.

ft8199p209_00008.gif

"Mert hát nem azért zsúfoltak a kisebb szállodák, mert ott minden szoba napos vendéggel van elfoglalva – oh dehogy – hanem mert a legtöbb szállodában csak futó vendégeknek adják ki a szobákat. A futó vendégeknek csak holmi rövid lejáratú ismeretségek lebonyolítására kellenek a szobák. Ezek, akik csak rövid időre veszik ki a szobákat a szerelemben utaznak. S itt kapcsolódnak össze a szállodák az erkölcsre. Budapesten már megrendszabályozták a garni szállókat; az erélyes razziák lehetetlenné teszik azt, hogy rövid időre adják ki a szobákat – és ne napokra, rendes vendégeknek. Pécsett még ilyen intézkedés nem történt. S ezért van az, hogy szállodákban – eltekintve azoktól amelyekben nem is lehet rövid időre szobát kapni – és a beszálló vendéglőkben nem kaphatnak az idegenek szobát. A napokban lehetett ezt tapasztalni legjobban. Razziát – nem erkölcsrendészetit – tartottak Pécsett. Egy idegen majdnem minden szállodába egy időben ért a rendőrökkel, látta, hogy míg ő neki sehol sincsen helye, addig a szobákat mind sorra szerelmes párok foglalták el.

S milyen jó ez az erkölcsre nézve. Sokat beszélnek és írnak bizonyos betegség ellen. Küzdeni akarnak ellene nálunk is és megtűrik a garni-szállószerű szoba kiadásokat, hogy tudja Isten milyen beteg leányok rövid pásztorórák alatt terjesszék a betegségeket.

Erélyes intézkedést, razziákat kérünk. A fiatalság egészsége oly drága kincs, hogy azt még az egyesek anyagi kára ellenére is meg kell védeni. Olyan sok nő jár úgy is most Pécsett, akik nagyon reá szorultak volnának rendőrorvosi ellenőrzésre, de sajnos ezt nem lehet keresztülvinni. A háború az erkölcsöket úgy is lerontotta. A hatóság úgy is züllésnek indult, nem szabad ölbe tett kézzel nézni a dolgokat, hanem erélyeskézzel kell felvágni a fekélyt."

Forrás: Pécsi Napló 1918. augusztus 3. 4. oldal Szálloda és erkölcs
A kép forrása: http://pintada.blog.hu/2013/02/01/prostitucio_es_leanykereskedelem_3_resz_a_prostitucio_szabalyozasa_es_egeszsegugyi_vonatkozasa

Élet a Miasszonyunk Női Kanonokrend pécsi internátusában

A Pécsi Hajnóczy József Kollégiumban a héten bemutattunk egy kis kiállítást Pécsi kollégiumi élet anno címmel. Ennek apropóján az alábbiakban röviden összefoglalom, hogy a Miasszonyunk-rend vezette Szent Erzsébet gimnázium internátusának 1940-es évekbeli mindennapjairól miként vall az iskola értesítője.

04_Kert_ND_Inter.jpg

Az internátus lakója csak az a 10. életévét betöltött, római katolikus leány lehetett, aki jó tanulmányi eredménnyel abszolválta a négy elemi osztályt. A leányok a beköltözéskor csak az előre meghatározott darabszámú ruhadarabot (pl. szigorúan hosszú ujjú, térd alá érő felsőruhák) vihették magukkal. Az internátus lakóinak is kötelező volt az iskolai egyenruha viselete. Érkezéskor minden magukkal vitt tárgyról listát kellett készíteniük, ami le kellett adni a felügyelőnőnek. Ékszerként csak egy pár fülbevalót viselhettek. Ha valakinek bevásárolni valója akadt, akkor minden szerdán és szombaton adhatta le igénylését a felügyelőnőnél, aki a beszerzésről gondoskodott.

A napok ősszel és tavasszal 6:15-kor, télen 6:30-kor kezdődtek, amikor is jelző szóra mindenkinek csendesen fel kellett kelnie, felöltöznie és rendbe tennie fülkéjét. A reggeli szentmisét az internátusi kápolnában hallgathatták meg, majd csak ezt követően vették magukhoz reggelijüket az ebédlőben.

A reggelit követően a leckét átismételve készültek az előadási órákra. Adott jelre a kiszabott rendben mentek az osztályterembe, ahol a délelőtti tanítás 8:00-tól 12:15-ig vagy 13:45-ig tartott.

Természetesen az ebéd elfogyasztása közben is be kellett tartani az illedelmes étkezés szabályait, nem illett az ételre megjegyzést tenni, fitymálni vagy benne válogatni.

Az ebédet követően délután 15:00-ig alkalmuk nyílt a tanulóknak pihenni, sétálni, játszani, esetleg kézimunkázni, de tilos volt napközben az ebédlő- vagy hálóteremben, a folyosókon, a zongorahelyiségben vagy az ablaknál való céltalan álldogálás.

A 16:15-kor elfogyasztott uzsonnát követően csoportonként 1-1 órás német társalgás következett. A növendékeknek a választott rendkívüli foglalkozásokon (angol, német, francia, zongora, gyorsírás stb.) nagy figyelemmel, kiváló szorgalommal és példás pontossággal voltak kötelesek részt venni.

05_ND_Inter_Ebedlo.jpg

A vacsorát 18:15-kor szolgálták fel.

A házirend szerint 19:00 és 19:15 között adatott egy kis szabadon eltölthető idő, majd a napot 20:15-kor esti imával zárták. Az 5-8. tagozatos növendékek 20:00 és 21:00 között még tanulmányaikkal foglalkoztak. Nem volt szabad az intézetbe tankönyveken kívül más könyveket hozni vagy a növendékektől kérni.

Az internátus lakói hetente egyszer világi tanítónő vezetésével egy órás sétát tettek a belvárosban, amely során meghatározott rendben haladtak és szerény, illedelmes, önfegyelmező magatartásukkal kerültek mindent, ami egy művelt leányhoz nem illett.

03_Kert_Inter_ND_Tankep.jpg

A szülőkkel és ismerősökkel való kapcsolattartásra az alábbi lehetőségek adódtak. Szülőknek rendszerint minden vasárnap, rokonoknak, ismerősöknek minden hónap utolsó vasárnapján írhattak levelet, amelyek csak a felügyelőnő tudtával és beleegyezésével voltak elküldhetőek. A növendékeket rendszerint minden vasárnap 16:30 és 18:00 között lehetett meglátogatni az erre kialakított beszélő teremben. Olyan látogatót nem fogadtak, aki a szülőktől felhatalmazással nem rendelkezett vagy a felügyelőnő nem ismerte. Általában minden hónap első vasárnapján, pünkösdkor, húsvétkor és karácsonykor adódott alkalom, hogy a hozzátartozók a növendékeket magukkal is vigyék (9:30 és 18:00 között, nyáron 19:00 óráig), de a nagy ünnepek idejét leszámítva nem hagyhatták el a várost. Nem nézték jó szemmel, ha a szülők ételt küldtek gyermekeiknek, egyedül a gyümölcs és a gyümölcsíz volt elfogadott.

Amennyiben valaki többszöri figyelmeztetés ellenére sem mutatott készséget a fegyelmi szabályok betartására vagy akinek rossz példája veszélyeztette az intézeti közszellemet, annak el kellett hagynia az internátust, ebben az esetben az egész éves tartásdíjat egyben azonnal ki kellett fizetni. 

Forrás:
A Miasszonyunkról nevezett női kanonokrend Szent Erzsébet leánygimnáziumának értesítője az 1942/43. tanévre.
Képek forrása:
Pásztor Andrea: Régi pécsi iskolák albuma. BMMI JPM Pécs, 2007.

Csaló pécsi asszonyok

"Akik imádkozással igértek gyógyítást.
nyírségijavasasszony.JPGNyírségi javasasszony

A falusi nép még ma is inkább hisz a javasasszonyok tudományában, mint az orvosokéban. A falusi asszonyok még ma is elhiszik, hogy a cigányasszonyok hókuszpókusszal gyógyítanak, szerelemi italai hozzájuk fordítja a szeretett legény szívét, hogy a javasasszony ráolvasásal vagy imádkozásal képes a legsulyosabb bajokat is meggyógyítani. Pedig minden faluban van egy-kettő, aki póruljárt, kitől a cigány vagy javasasszonyok kicsaltak pénzt, ruhát s aztán megszöktek. Igy tett két asszony egy véméndi hiszékeny asszonnyal is.

Horváth Andrásné és Szőlősi Józsefné pécsi asszonyok, mint a háború alatt divatba jött, junius 3-án kimentek Véméndre, hogy ott élelmiszert vásároljanak. Az élelmiszerkeresés közben megfordultak Friedrich Józsefné földmivesasszony házában is. A három asszony természetesen alapos beszélgetésbe kezdett – lehet ez másként, ha ennyi nő együtt van? – s ekkor elpanaszolta Friedrichné, hogy őt már hosszabb idő óta a köszvény bántja.

Szőlősiné legyintett egyet a kezével: ha csak ennyi a baj, azon ő könnyen segíthet. Ő ismer Pécsett egy asszonyt, aki majd leimádkozza róla a bajt, de előbb egy ruhadarabot kell neki bemutatni. A hiszékeny asszony átadott egy uj inget a két nőnek, akik junius 10-én ujból kimentek Véméndre s hogy bizalmat keltsenek maguk iránt visszahozták az inget, mondván lehet a bajon segíteni, de olyan ruhát kell neki előzetesen bemutatni, amelyben a beteg legutoljára volt a templomban, mert csak erről állapítható meg az, hogy van-e még segítség számára. Friedrich Józsefné átadott az asszonyoknak egy fekete szövet fejkendőt, egy kötényt, női felső kabátot, egy aljat, egy női mellénykét, egy pár uj kötött lábravalót és egy darab selyem mellkendőt, amelyeket az asszonyok magukkal vittek.  Meghagyták az asszonynak, hogy junius 13-án Pécsett keresse fel őket. Friedrich Józsefné a mai napon Pécsre érkezett s itt értesült, hogy Horváth Andrásné és Szőlősi Józsefné ezelőtt ismeretlen helyre költöztek, továbbá, hogy a javasasszony nem is létezik. A hiszékeny asszony most látta, hogy becsapták s ezért megtette a feljelentést a ravasz asszonyok ellen."

Forrás: Pécsi Napló 1918. június 14. 3. oldal

H. Anna, a csizmadiafeleség eladása (1857)

1024px-Rowlandson,_Thomas_-_Selling_a_Wife_-_1812-14.jpgThomas Rowlandson: Selling a wife, 1812-1814

Következő szerződést eredetisége miatt érdekesnek láttuk közölni, mely nem koholt, hanem valóban megköttetett úgy mint következik szóról szóra: (Bélyeg 15 kr.) Szerződés. Én alolírt V. J. adom kezem írását szinte S. J-nak, és H. Annának olly szín alatt: hogy H. Anna mint hitvesem már több izben elhagyotva egymástól én képes nem vagyok véle élni, tehát az ily szín alatt magamat meghatározván tiszta szívből át adtam Nőmet S. J.-nak H. Annát oly szín alatt: hogy S. J. nékem V. J.-nak háromszáz forintokat fizetni lekötelezi magát, a melyeket négy év mulva, azaz ezer nyolcz száz ötven héttül kezdődve mind fertályonkint az 7 ft. 30 kr. pengőt köteles lefizetni. Külőmben négy év mulva magamat kötelezem lefizetni én S. J. Én pedig V. J. adom kezem irását, és kereszt vonását: hogy soha H. Annán, és S. J.-on semmi keresetem nem lészen, és mindenkor mind jó akarómat elismerem, melyet hitemmel, és minden tiszta érzésemmel erősítek. pécsett 1857. év October 24-én V. J. mk erősítem, keresetem nincs, S. J. mk. Elöttem E. J. mk. csizmadia mester. K. J. mk. B. M. mk. köröszt vonása.”

Forrás: Pécsi Lapok 1860. november 1. 139. oldal

A kapitalista dísznő

1919-ben számos kommunista röpirat látott napvilágot, amelyek gyakran foglalkoztak a nőkérdéssel. A nő felszabadítása a kommunista társadalomban című írást forgatva kirajzolódik a „kapitalista dísznő” képe, aki életének minden szegmensében tökéletes ellenpontját jelenti az eszményi proletár asszonynak. A nevezett forrás segítségével az alábbiakban azt tekintem át, hogy a kommunista ideológia miként jellemezte a nem proletár nők körét.

Az optimista hangulat, amelyben a mű keletkezett, egy olyan történelmi pillanat, amely azzal kecsegtetett, hogy leszámolva a régi renddel, a kapitalista társadalommal, eljött az idő, hogy a kommunista szellemben újjászerveződő társadalom bebizonyítsa, hogy mennyivel magasztosabb értékrendet képvisel.

fejléc.jpg

A kapitalista nő elfoglaltságai, élethelyzete
A röpirat szerint: „a kapitalista társadalom (…) a nőt is a kizsákmányoltak sorába állította, kevés, ügyesebben s szerencsésebben elhelyezkedő nő javára.” A házasságban is csak azoknak a nőknek volt jobb dolguk, akik gazdagabb családból származtak, amelynek vagyona kizárólag más emberek könnyéből, verejtékéből, véréből gyarapodott. „a rabszolga nők és kihasznált, éhbérért dolgozó férfiak munkájából élő gyáros, bankár, kereskedő, vagy korrupt kapitalista politikus és árdrágító asszonya öt cselédet tarthatott s élete abban merült ki, hogy kezét díszítse, a kultúra minden raffinmente-jával kieszelt toilettekkel, egy üveg parfümre több pénzt adjon mint egy banktisztviselőnő fizetése, hogy összeállítsa a gazdag menu-t, hogy ragyogtassa szépségét az opera, vagy az estélyek csillárainak fényében. (…) a kapitalista disznőnek, a nő legszentebb érzése, az anyaság forrása, embertenyésztésre kibérelt dadák révén a kizsákmányolás ujabb forrása volt… 

A várandósság élménye
A kapitalista, kiváltságos nő házában a várandós állapot lázas, boldog izgalmassággal telt családi állapot volt, híres tanárok jönnek-mennek, az anya és hozzátartozói nagy gonddal állitották össze a baba kelengyéjét. (…) Az természetesen nem szoptatta maga az ujszülöttet, hanem egy dadát hozatott, aki gyermekétől vontak el, uj kisasszony is kellett, mert a gyermek kelengyéjének rendbentartása s más megnövekedett háztartási gondok elvonhatták volna a kapitalista háztartás napfényét a hivalkodástól, a testi és lelki díszelgéstől. A szülés után az asszony természetesen elegáns klimatikus helyre ment, ahol alaposan regenrálta magát s a család viharzó öröme mellett, pirosan, uj életkedvvel eltelve, ragyogva, hatalmas kofferekkel és kalapskatulyákkal tért haza az üdülésből. A gyermekét is a kezébe vette néha. Ó igen. Hiszen ő is anya volt. De csak akkor, ha ez neki kellemes volt, ha terhére kezdett lenni, odaadta a fizetett rabszolgák kezébe. (…)

SDC15072.JPG

A szerelem beteljesülésének lehetősége
A kapitalista nő érzelmi életét is kiélhette. Ha férje mellett nem találta meg ösztönének s érzelmeinek kielégítését, a kényelemben és puhaságban élő nők szabadabb erkölcsével kereste a kielégülést. Annyi szabadsága, alkalma s mentsége volt erre, amennyit akart. (…)

A kapitalista nőnevelés kritikája
A kapitalista társadalomban élő nő tragikumában a legrettenetesebb az volt, hogy a nőnevelés és családi irányítás erkölcse tette a kapitalista élet kizsákmányoló elveit. A kapitalista társadalom fogalmi körében nevelkedett nőknek azért lesz nehéz a kommunista forradalom erkölcsi világába való áthelyezkedés, mert a kapitalista leánynevelés erkölccsé avatta a henyélést. „Jól férjhez menni”, ez volt a jelszó „Jó partit fogni”, ez volt az anyák minden gondja s kevés kivétellel erre is nevelték leányaikat. Az egész leánynevelés és társas érintkezés nem volt egyéb, mint a kultúra, a divat, az öltözködés, a zene, irodalom, a műveltség külső mázának segítségével minél tetszetősebben a férfiak elé állítani a nőt, a férfiak nemi érzéseire hatni s a leányt a vásáron jól elhelyezi. (…)”

Az utópia szerint az új világban a
kapitalista kitartott, disznő eltünik, de helyébe lép a dolgozó, a szabad érzelmi életet élő, erkölcsileg emelkedett nő, aki sem testét, sem lelkét áruba bocsátani nem kénytelen, hanem női méltóságának helyességével és büszkeségével illeszkedik bele a nagy kommunista közösségbe.”

Forrás: A nő felszabadulása a kommunista társadalomban. Közoktatásügyi Népbiztosság, 1919.
Kép forrása: Veréb Jankó 1896.