Zsolnay Teréz családtörténeti munkájában megannyi színnel festette meg a Zsolnay-család kalandos történetét. Írásából arra is fény derül, hogy a szülők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a lehető legalkalmasabb házitanítók pallérozzák leányaik elméjét.

Zsolnay Vilmos feleségével, Bell Terézzel és három gyermekükkel, Miklóssal, Terézzel és Júliával 1860 körül

„Mi lányok 1869 őszén nevelőnő nélkül maradtunk, mivel Madlon Styx elhagyott bennünket. Madlon Svájcból származott, végtelenül puritán és kötelességtudó volt, amit mástól is megkövetelt. Nagyon jól tanított, de túlságosan ridegen és szigorúan nevelt. Atyánk ezután különböző mesterekkel próbálkozott, hogy a nevelőnő hiányát pótolja, de nem sokat válogathatott. Madlon mindenre franciául tanított, a családban csak németül beszéltünk, így egy ideig magyar tanár járt hozzánk, hogy tanuljuk az anyanyelvünket. Angolra egy derék öregember oktatott, aki soha nem mozdult ki Pécsről. Olaszt, pszichológiát és fizikát egy eszes olasz nyelvmestertől kellett volna tanulnunk. Ehelyett politikáról és ateizmusról beszélt nekünk. Zeneórákat barátainktól, a Preuss testvérektől vettünk. Szüleink nem követeltek tőlünk házimunkát, így tanulhattunk, művelődhettük, olvashattunk egész nap. Nagyanyánk, visszagondolva saját szigorú gyerekkorára, helytelenítette ezt a nevelést, a nők kötelességét és üdvösségét a házimunkában látta. Egyszer hallottam, amint atyánk kijelentette neki: „Azt akarom, hogy a gyerekeim fiatal korukban minden jóban részesüljenek.””

Forrás: Zsolnay Teréz visszaemlékezése. In: Zsolnay nővérek. JPM, Pécs, 1997. 5.