„Idegen nyelven szól, gondolkodik a magyar leány. Idegen sympathiák gyökereznek szívében, számkiűzött köréből a magyar szó…” bírálta a magyar leánynevelést Teleki Blanka a Pesti Hírlapban 1845. december 9-én megjelent írásában. Nézeteit Pécs városában is többen osztották és a Pécsi Lapok hasábjain 1860-ban több cikkük is napvilágot látott, amelyekben rendre rosszallásukat fejezték ki, amiért sokszor a rosszul beszélt francia nyelv is képes volt kiszorítani a magyar nyelvet a magukat művelt úri hölgynek tartó nők körében. Egy megfakult női műveltségeszmény kritikájáról és egy újabb születéséről vallanak az alábbi forrásrészletek.

„Van itt egy nőtársaság, mely a sétatéren tanul francziául, az az hogy valószínűleg Ahn gyakorlatait ott mondogatják föl egymásnak. Különösen lepetünk meg midőn a tetőtül talpig magyarba öltözött hölgyek a magyar helyett igazi Ahn-féle franczianyelven halljuk beszélni, ugy hogy ezt hallva a hajdani rajnai tartományokba képzeljük magunkat, egy hóval a franczia foglalás után, épp azon korban midőn egy hiteltérdemlő tanú állítása szerint ott oly nyelven beszéltek, melyet se a németek, se a francziák nem értettek. Jobb lenne ha Szvorényi olvasmányait mondogatnák föl egymásnak, – rájok férne.”

„Naponta van alkalmam fájó szívvel tapasztalni, hogy nem minden kebelben, melyet magyar öltöny borít, dobog egyszersmind magyar szív. Naponta hallok tiszta magyar öltözékü nők körében német vagy franczia társalgást; s többször lett volna kedvem azon külsőleges magyar nőkhez e kérdést intézni: hogy ugyan miért nem átallják viselni azt a ruhát, ha magyarúl beszélni szégyelnek? Igen, szégyelnek magyarúl beszélni, s miért? – mert minden utczaseprő, minden közönséges ember is beszéli e nyelvet, már pedig ők ezek sorába nem tartozhatnak. Különös egy okoskodás! Vagy talán azt hiszik, hogy a párisi utczasöprő is magyarúl s nem francziául beszél? – A kanászkalapot ugyan elkölcsönözték a kanászoktól, de fidonc! a kanászok nyelvén csak nem beszélhet egy mivelt hölgy, ki a zongorán egy polkát is betanult már.
Ugyan igen tisztelt társnők, szabad legyen tőletek kérdenem: miért álljon a magyar nő alantabb más nemzet és föld leányinál? Azok mind forróbban ragaszkodnak nemzeti nyelvükhöz, azt tartják elsőnek, legszentebb érzeményeiket azon fejezik ki, csak honnak leányai közt találni még többet, kik szívesebben társalognak német vagy bármi más, csak saját nyelvükön nem. Szép és dicséretes dolog több nyelvet tudni, de ki magyar akar lenni, annak anyanyelve legyen az első.”/P. Eleonóra/

 „Ugyan mire való az a haszontalan franczia csacsogás? Nem vagyok ugyan ellensége a több nyelvtudásának, ha e nyelvek ugy tanultatnak meg, hogy haszonnal alkalmaztassanak. De az általános tapasztalás azt mutatja, hogy a franczia nyelv, miután sok időt és kitartást igényel, helyes tudása, oly tökélyre nem vitetik, hogy társalgási nyelvvé is válhassék, de az eset fordul elő nem egyszer, hogy a szülők éveken át e nyelvtanulására szükséges költségeket se bírják meg, s így a már lett költségek haszontalanul kidobvák, a leány pedig megtanult néhány üres szójárást, s ámítja a világot azzal, mit nem tud, vagy mi még roszabb, bele kever anyanyelvébe néha-néha egy roszul alkalmazott franczia szót, hogy se az, ki francziául tud, se az, ki nem tud, ne érthesse. De van ennek még egy roszabb oldala is, és ez az, hogy az ily negyedfrancziák rendesen anyanyelvüket roszul irják, sőt roszul is beszélik, mert azt az időt, melyet ennek megtanulására kellett volna fordítaniok, a franczia nyelvre használták föl, s midőn látják, hogy ezzel nem boldogulnak, – mit rendesen mindegyik belát egyszer, miért is ritkán hallunk a sok közül egyet francziául beszélni, vagy ha megszólítjuk inkább eltagadja, hogy valaha tanult, csak ne kellessék beszélnie, mit tapasztalásból mondhatok – ha tehát látják, hogy nem boldogulnak, abb ahagyják a nyelvtanulást, de nem azért, hogy a magyar nyelvet szabályszerűleg megtanulják, hanem hogy semmiféle nyelvtant többé kezükbe se vegyenek, melytől mint a legszárazabb tudománytól irtózattal fordulnak el.”/Jámbor Irma/

Pécsi Lapok 1860. augusztus 9. 42–43.; augusztus 30. 67.; szeptember 16. 86.
Pukánszky Béla: A nőnevelés évezredei. Budapest, 2006. 120.
Kép forrása: https://www.flickr.com/photos/paukrus/4118734380/ (letöltés dátuma: 2015. február 12.)