Árvai Tünde történész blogja

Elfeledett pécsi nők nyomában...

A Pécsi Izraelita Jótékony Nőegylet

2015. november 17. - Á.T.

A Pécsi Izraelita Jótékony Nőegylet története nem lehet ismeretlen a Pécs város története iránt érdeklődő Olvasók körében, hiszen több kiadást is megélt Radnóti Ilona muzeológus azon tanulmánya, amely a szervezet dualizmuskori históriáját foglalta össze. Ezen írás is elsősorban az ő kutatási eredményeire támaszkodik, de kiegészíti őket ebben az összefüggésben még nem közreadott adatokkal is.

Tovább

Egy 1956-os elítélt leány pécsi emlékhelye

Tóth Ilona feltehetően soha nem járt Pécs városában, arcát és nevét mégis emléktábla őrzi a Széchenyi térről nyíló Nagy Lajos Gimnázium bejárati falán, jobb oldalt. Az 1956-os forradalom leverését követően az egyik nemzetközi figyelmet kapott kirakatper elítéltje volt a mindössze 24 esztendős orvostanhallgató.

 tothilona.jpgTóth Ilona Győrfi Lajos Pécsett látható éremnagyságú domborművén

Tovább

Hölgy a kamera mögött

Kozma Gizella mindössze 26 éves volt, amikor édesapja helyébe lépett és mint családfenntartó gondoskodni kezdett édesanyjáról és testvéréről. Bár először főként a megélhetésért való küzdelem hajtotta, fokozatosan a pécsi fényképészet történetének kiemelkedő alakjává lett. Több ezreket kapott lencsevégre. Megmaradt fotói egy letűnt kort őriznek.

 Kozma Gizella
(1903–1974)

Gizella apja, Kozma József lakatos inas, majd a Norddeutscher Loyd vállalat hajógépésze volt. 1902-ben vette feleségül Horváth Júliát, a Zsolnay úti kocsmáros leányát. Kozma iszákosságának és tékozló életmódjának köszönhetően a házaspár örökségéből nyitott kocsma gyorsan csődbe ment. 1903 és 1909 között a család Győrben élt, majd visszatért a baranyai megyeszékhelyre. Kozma egy ideig Resicán dolgozott, majd 1911-ben autóhegesztő műhelyt nyitott a városban. A háborús konjunktúra jót tett az üzletnek, így átköltöztethették a mai Szabadság útra.

csaladikirandulas.JPGCsaládi kirándulás a Mecseken, elől Kozma Gizella

Tanulmányok
Kozma Gizella 1903-ban született Pécsett. Négy polgárit követően plusz két gimnáziumi osztály is végzett. Tanulmányait követően egy ideig a háztartás működtetésében segített, de képezte magát művészettörténetből, zongorázott, batikolt, művirágot készített és rendszeresen látogatta a pécsi szabadegyetemi előadásokat. Mikor 1927-re apja egészségügyi állapota jelentősen leromlott látni lehetett, hogy neki kell átvennie a családfenntartó szerepét, elkezdte kitanulni a fényképész mesterséget.

Kezdetben a pécsi névrokon, Kozma Márton mellett igyekezett ellesni a fortélyokat, majd Rozgonyi Dezső Kálvin téri műtermében szerzett további szakmai gyakorlatot. Itt kitanulta a fényképész mesterség minden szegmensét a megrendelés felvételétől a felvételek készítésén át a képkidolgozásig. Annak érdekében, hogy Gizella 20 pengős fizetését a család kiegészíthesse kiadta pécsi szobáját, így tudták finanszírozni a havi 90 pengőre rúgó költségeket.

Új színfolt a pécsi fényképészek palettáján

1929 májusában kezdte meg pécsi működését Schön Jozefa Elit fotó műtermében a Kossuth Lajos utca végén. Miután lejárt kötelező két év, amit még csak segédként tölthetett, ő maga vette át az Elit fotó vezetését. 1969-ben papírra vetett visszaemlékezésében így ír a kezdeti időszakról: „1929. máj. 11-én vagy néhány nappal később elsőáldozó nap volt. Az Ágoston éri templomban áldoztak a gyermekek. pesti képeket tettünk ki a kirakatba. Édesanyám a templom előtt reklámot osztogatott. Arra emlékszem, hogy ijedten vettem észre, hogy a műterem tele lett fehér fátylas leánykákkal és ünneplőbe öltözött fiúcskákal. Miért ijedtem meg? Mert bizonytalankodtam még a fényképezésben. Mint amikor egy úszni alig tudót vízbe dobnak.

Nagyon bosszantotta, ha valami apró hibát vétett, még ha a vevők nem is vették észre azt. Tudatosan elkezdte átnevelni magát, hogy korábban saját bevallása szerint felületes, hanyag, eléggé nagyvonalú természete ellen hatékonyan vegye fel a harcot. A létért való küzdelem töltötte meg energiával, hiszen 26 évesen családfenntartóvá lett. Egy öttagú családlakhatásáról, élelmezéséről és ruházkodásáról kellett gondoskodnia. Amint hozzájutott némi bevételhez bezárta az üzletet, szaladt a piacra, a hentesre, hogy legyen, amiből főtt étel kerül az asztalra.

elitfoto.JPGAz Elit Fotó kirakata az 1930-as évek végén

A sok szép kirakat és a számos hirdetés nyomán lassan beindulni látszott a műterem. A budai külvárosból a bányák, üzemek, gyárak munkásai érkeztek elsőként. Lassacskán beáramlott a Szigeti és Siklósi külvárosok lakossága is. Babakortól esküvőig gyermekeiket, majd unokáikat hordták a megrendelők. „Bíró ügynök által a vasúti várótermekben való hirdetéseim után már a környező falvakból is voltak rendelőim. A szeleskedő, hirtelen mozdulataimat jól hasznosítottam a szakmámban. Villámgyorsan és jókor exponáltam. Jó arckifejezésű felvételeket készítettem. A pesti Rozgonyi cég hatására beállításaim is előnyösek voltak. Pedig sikk nélküli, egyszerű emberek voltak a megrendelőim, akiknek a feszélyezettségét, zavarát, merevségét vidám szavakkal oldottam fel.”

Megtorpanás után zajos siker

Az 1930-as évek elején Pécsett megtelepedő orosházi Tapasztó Andor nyomott árainak köszönhetően sok fényképezkedni vágyót tudott magához csábítani, de a konkurens Elit műterem a kezdeti megtorpanást követően stabilizálni tudta pozícióit, sőt az 1936. évi Pécsi Ipari Kiállításon jelentős elismerésben részesültek népviseleti képei. „Művészi fényképeivel bizonyára magára vonja a kiállítás látogatóinak figyelmét az Elit. Elit fotó (Kozma Gizella Kossuth L. u.7.) kiállítási anyaga a népviseletről készült gyönyörű tanulmányok hatásosak. Exponálásuk fejlett művészi értékre vall, kidolgozásuk pedig gazdag színskálájukkal a fotószalon vezetőjének kitűnő technikai készségéről tanúskodik. Felvételein gondosság, eredetiségre törekvés uralkodik, de ezeket a népviseleti fényképtanulmányokat még valami sajátos egyéni báj és sugárzó kedvesség is elönti úgy, hogy az Elit fotó csinos vitrinje a kiállítás egyik legszebb anyaga.” – méltatta a Dunántúl a bronzéremmel kitüntetett „mini tárlatot”.

Kozma Gizella 1936 őszén, Apolló néven fióküzletet nyitott a Boltív köz 2. sz. alatt. Ezt 1941-ig tartotta fenn. Egy csendesebb, intimebb helyiséget akart fenntartani, ahol egyedül dolgozhat, a nagyobb üzletben néhány segéddel együttműködve zajlott a munka. 1936 és 1939 között ő hirdette leginkább magát a helyi lapokban, különböző alkalmi fotók, elsőáldozási, bérmálási képek és igazolványképek elkészítését vállalta. 1938-ban az amatőr fényképészet elterjedését látva vállalta képeik kidolgozását, 1940-től pedig maga is forgalmazott Agfa-filmet. 1939 augusztusától pedig iratok másolásával bővítette profilját.

elitfotohirdetes.JPGAz Elit Fotó hirdetése a helyi újságban

A fotósnő és a szovjet katonák

1944-45-ben az átvonuló, itt állomásozó szovjet katonákról, a hadi kórházról és annak személyzetéről készített felvételeket. Rengeteg megrendelést kapott. Ő készítette az Újhegyen dolgozó igazolványképeit. Erre a munkára így emlékezett: „Tudásom tiszteletet parancsolt. Az első nehéz hetek után vigyáztak rám a szovjet katonák, hogy zavartalanul kielégíthessem nagy fénykép szomjukat. Az oroszok jó puha szövettel fizettek a fényképekért… 1944-ben rubelért vettem könyveket, csak úgy véletlenül, a kereskedőre bízva az összeválogatást. Kinek volt pénze abban az időben könyvekre? Én meg túl akartam adni az orosz katonáktól fényképekért kapott rubeljeimen Rádiót is vettem kéz alatt 2000 rubelért. Amikor a mai 1. számú sebészeti klinikára behordtak (teherautón) fényképezni, oda Pista is bejárt velem segíteni. Újhegyen az 1000 arcképes igazolvány felvétel készítésénél is velem volt, segített testvérem. Így ő is kapott a kötelező robotba járásról mentességet.”

Az 1940-es évek végén már csak hetente kétszer tartotta nyitva a műtermet. 1946-ban kiárusította régi kirakatait és többletképeit. Az 1948-ban alakult Fényképész Szövetkezetbe nem lépett be. 1950-ben műhelyét államosították. 1951-ben még tudott műtermet működtetni Kazinczy u. 3. sz. alatti lakásán, de a gyorsfényképezés nyomott árai már nem biztosították a megélhetést, így 1952-ben visszadta iparát: „bementem az iparhatóságba és a KIOSZ-ba. leadtam az iparomat. Nem akarták visszavenni. hetekig húzták. Végre sok utánjárással elintézték. 1929-1952-ig fényképész voltam. Szerettem a szakmámat, mert egy jobb, szebb életet tudtam belőle anyámnak és magamnak teremteni. Voltak súlyos éveim is, de erős akarattal azokat is átvészeltem.”

Az utolsó próbálkozás

1964-ben még utoljára beindította a műtermet, de sok nehézséggel kellett megküzdenie. A szakmától való távolmaradása alatt számos új vegyszer jelent meg, amiket nem ismert és nehezen tudott beszerezni. Romló látása pedig a retusálásban akadályozta. A megélhetésért azonban dolgozni kellett, Elsősorban csecsemők és gyermekek fotózását vállalta, azt is csak előzetes bejelentés alapján. Működésének utolsó, tíz esztendőn át, haláláig tartó időszakában már csak egyedül dolgozott, segédet nem fogadott.

rosszsejtelem.JPGA Rossz sejtelem címet viselő kép

Szorgalmas munkával, ha szolidan is, de anyagi biztonságra tett szert. A műhely folyamatos fejlesztése mellett jutott egy belvárosi garzonlakásra és egy nyaralóra is. Az 1950-es évek elején mindkettőt eladta. A fényképésznő szívesen járta a Mecseket és utazott Sikondára, hogy kipihenje a sötétkamrában töltött munkát.

*

A műtermében felhalmozott fotográfiák jelentős része a Janus Pannonius Múzeum várostörténeti gyűjteményében található. A megmaradt felvételek felbecsülhetetlen adatokat szolgáltatnak többek között az 1930-1940-es évek pécsi és pécskörnyéki kispolgárság és munkásság gyermekei és női viseletének változásáról.

Felhasznált irodalom:
Horváth Csilla: Egy pécsi fényképész munkásságáról. Kozma Gizella (1903–1974) Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 33. (1988) Pécs, 1989. 151–168.

A pécsi diplomás nők harca a koktél ellen

1934-ben kezdődő története során az Egyetemet és Főiskolát Végzett Magyar Nők Egyesülete pécsi csoportja számos káros társadalmi jelenség ellen emelte fel szavát. 1938-ban a koktélivás szokása elleni küzdelmet tűzték zászlajukra.

sdc16320.JPG

Az egyesület 1938. január 15.-i választmányi ülésén az alábbi indítványt fogalmazta meg az egyik tagtárs:

"Mi diplomás nők a modern társadalmi élet leghivatottabb őrei vagyunk. Kötelességünk küzdeni annak kinövései ellen s azt a külföldről jövő veszedelmes behatásoktól megóvni. Jelenleg nálunk szintén külföldről importált veszedelmes hóbort kezd mindjobban tért hódítani. A koktélivás divatjára gondolok. Külföldön, ahol ez az elegáns pálinkaivás már régebben divatban van már rájöttek annak romboló következményeire. A legelőkelőbb lapok vezércikkekben küzdenek ellene, statisztikai adatokkal támogatva indokaikat. A koktél a legártalmasabb szeszfajtákból kevert pálinka, amelynek gyakori élvezete az idegrendszert aránylag rövid időn belül teljesen szétroncsolja. A külföldi lapok cikkei kimutatják, hogy mióta a koktélivás általánossá lett, az ifjúkori őrültek és epilepsziások száma ijesztő arányban megnövekedett. Míg a közönséges pálinkaivás az alsó néprétegeket lassan pusztítja, a koktélőrület a művelt középosztályból szedi áldozatait a modern életritmusnak megfelelő gyorsasággal.
A veszély mind a két nemet fenyegeti, mert a „koktél” elegáns és idegenhangzású neve alatt férfi és nő egyaránt rászabadul a pálinkaivásra.

hm3391-001.jpgKülönösen a 18 és 30 év közötti fiatalság van veszélyben, vagyis az a korosztály, amely szívesen szórakozik. Amikor a szórakozni vágyó ember elmegy kávéházba, bárba, természetesen azt fogyasztja, amit akar, sajátmagát éri a felelősség. Ellenben amikor a most annyira divatbajött családi összejöveteleken vesz részt, azt fogyasztja, amit a háziasszony nyújt. A modern háziasszony többek közt koktélt kínál, nem gondolva arra, hogy vendégét tulajdonképpen méreggel kínálja. Pár évvel ezelőtt agilis úriasszonyok még teadélutánokat rendeztek mindenféle célokra. Ma a „koktélparti” megbuktatta az ártatlan teaivást. A koktélparti a modern ember egyik társadalmi megnyilatkozásává lett s nem elegáns az a nő, akinek nincs egy úgynevezett koktélruhája. Írják ki nyugodtan magyarul: „pálinkás összejövetel”, hogy a gyanútlan ember is tudja, hogy tulajdonképpen miről van szó.
A „koktél” elegánsan hangzó szava mögött örvény rejlik, mely a magyar ifjúságot, a magyar jövőt elnyeléssel fenyegeti. Ránk diplomás nőkre és háziasszonyokra vár a feladat, hogy ezt a förtelmes szokást kiirtsuk. Ennek a feladatnak a megoldását úgy képzelem el, hogy diplomás nő és háziasszony először is ne kínáljon koktélt, ne igyék koktélt s ahol egy koktélparti megrendezéséről van szó, ott tudását és tekintélyét latba vesse, hogy annak létrejöttét megakadályozza. Tagtársaink és főleg az orvosok írjanak a napilapokba cikkeket a közönség felvilágosítására. Az emberek általában jobban féltik testüket, mint lelküket, azért egy orvos szavának mindig nagyobb hitelt adnak."

Az indítvány nyomán az egyesület tagjai megkezdték a harcot Pécsett a koktél ellen.

Forrás: Dunántúl 1938. január 16.

Nőhistóriai mozaikok a pécsi dzsámiban

Újra látogatható a belvárosi plébániatemplom, Pécs város szimbóluma, az egykori Szent Bertalan plébániatemplom/Gázi Kászim pasa dzsámija. A figyelmes szemlélő számos nőtörténeti adalékkal találkozhat.

A freskókon megelevenedik Szent Margit története.

img_20150714_132510-1.jpg

Gebauer Ernő monumentális festményén megcsodálhatjuk az 1943. évi városajánlás résztvevőit. A jobb oldalon ott sorakoznak az egyházi és világi városanyák rendjük egyenruhájában vagy előkelő magyaros öltözékben.

img_20150714_132845-2.jpg

Már több mint három éve folyt a második világháború, a II. Magyar Hadsereg vereséget szenvedett a Don-kanyarban, amikor 1943. március 16-án a Pécsi Római Katolikus Egyházközségek Városi Központi Tanácsának gyűlésén, felvetették azt a gondolatot, hogy ajánlják Pécs városát Jézus Szent Szíve oltalmába. A gondolat a Jézus Szíve Férfi Kongregációtól indult ki, melyet a város közgyűlése is elfogadott és beterjesztett a püspöknek. A javaslatot szinte mindenki támogatta, így a felajánló imát 1943. június 6-án a város polgármestere mondta el a Széchenyi téren. A pécsi városfelajánlást három napos lelki felkészülés előzte meg minden templomban. Az ünnepségen részt vett a pápai nuncius, Angelo Rotta is, aki 6-án szentmisét mutatott be, majd ezt követően pápai áldásban részesítette a város lakóit. Az esti felajánlást körmenet előzte meg, melyen közel 50 ezer ember vett részt. A körmenet a Pius-templomtól indult, a Szigeti, a Rákóczi, és az Irgalmas utcán keresztül érkezett a Széchenyi térre, ahol a városfelajánlás megtörtént. Az útvonal mentén a házakat, ablakokat virágok és gyertyák, mécsesek díszítették. Korábban hasonló felajánlást már több településen is tettek a hívek, többek között Kassán, Szekszárdon, Szombathelyen, Székesfehérváron és Győrött. A pécsiek ennek tulajdonították, hogy a város megmenekült a háború pusztításától.

Az altemplom sírhelyeinek fedlapjain pedig ismeretlen ismerősök nevei bukkannak fel. Köztük olvashatjuk Ujváry Kamilla nevét, aki az 1881-ben életre hívott pécsi községi polgári leányiskola egyik első tanárnője, majd igazgatója volt és egyben alapítótagja a Pécsi Tanítónők Egyesületének.

img_20150714_134044.jpg

Az altemplomba lépve ez a látvány tárul a látogatók elé.

img_20150714_134015.jpg

Pécsi hölgyek és a magyaros divat

A 16. század végére kialakult sajátos magyar nemzeti öltözék viselete igen hatásos politikai demonstrációs eszköz volt, különösen a történelmi traumákat követő korszakokban. A pécsi sajtóközlésekben is kimutatható ez a tendencia, hiszen a magyaros öltözékek nagyobb arányú elterjedése az 1860-as években, illetve markánsan az első világháborús vereséget és a szerb megszállást követően, illetve a második világégés küszöbén tapintható ki.

11157444_852846884785974_7288399569326122187_o.jpgFehér ruhás lányok, zárdanők és úri hölgyek
a Miasszonyunk apácák ünnepélyes bevonulásakor az 1850-es évek elején

Jámbor Irma a Pécsi Lapoknak küldött, 1860. évi levelében üdvözölte, hogy a pécsi hölgyek körében egyre inkább divattá kezd válni a magyar ruha viselete. Magasztaló soraiban nem fedezhető fel Habsburg-ellenes felhang, annál inkább a hazafiasság hangsúlyozása. Az ősöktől örökölt magyar ruha viseletét a hazaszeretet kifejezőeszközének tartotta. Úgy vélte, hogy a magyar ruha védett a divat gyors változásának hatásaitól, ennél fogva viselete kiválóan alkalmas arra, hogy a családi takarékoskodást szolgálja, hiszen a szükséges átalakítások megtételével elhasználódásukig hordhatóak a generációról-generációra megőrződött darabok. „Addig hordhatjuk míg jó, új ruhát a divat miatt elvetni nem fogunk; csak gazdagabb hölgyeink ne kivánjanak hetenkint új szabásu öltönyökkel kaczérkodni, a többi örömmel elviselendi a tavalyit is, mert magyar. Egyébiránt kár is sok kisérletet tenni a magyar öltönnyel, mert könnyen azon szélsőségekbe eshetünk, hogy untalan változtatva a szabást, utoljára oly különös ruhánk lesz, mely mindenki más, még komédiáshoz is illő lesz, csak magyar nőhöz nem.”[1] Néhány hónappal később a Pécsi Lapok arról adott hírt, hogy a magyar divat Párizsban is kezdett lábra kapni, azonban Jámbor Irma magyar hölgyekkel kapcsolatos várakozásai nem teljesültek, hiszen „Pesten egy kiválóan magyar urhölgy csak azért tette le a magyar öltönyt, mert neki elég változékosságot nem nyújt.”[2]

1860as.jpgEgy pécsi házaspár és egy pécsi polgári család az 1860-as években

Az arisztokrácia pécsi kötődésű tagjai körében is szokás volt a környék[3] vagy a magyar népművészet híres tájegységeinek népviseletét magukra ölteni. Zsolnay Terézről 1870-ben zengővárkonyi,[4] Zichy Ludovikáról 1896-ban kalotaszegi öltözékben készült fotográfia, naplójában Zengey Ágnes arról emlékezett meg, hogy az 1930-as években egy alkalommal farsangkor szabolcsi népviseletet öltött magára.[5]

zsolnayzichyzengey.jpgZsolnay Teréz és Zichy Ludovika népviseletben, Zengey Ágnes magyaros báli ruhában

Az első világháborús vereséget követően reneszánszát élte a hazafiasság viselettel való kifejezése.[6] Közvetlenül a szerb megszállás alóli felszabadulást követően, Horthy Miklós kormányzó 1921 őszén tett látogatása volt az az egész város lakosságát megmozgató első jelentős esemény, ahol nagy szerepet kapott a magyar öltözék, mint a politikai reprezentáció eszköze. Az Őfőméltóságú urat nemzeti szín zászlók, bokréták és díszmagyarba bújt leányok és asszonyok fogadták bármerre járt.[7]

magyarossorfal.jpgDíszmagyarba öltözött leányok sorfala Horthy Miklós 1921 őszén tett pécsi látogatásakor

Az 1894-ben megalakult Izabella Háziipari Egylet célkitűzéseivel azonosulva hozott létre a Pécsi Jótékony Nőegylet kebelében egy Izabella háziipari szakosztályt 1924-ben. Az Egylet a magyar stílus, a magyar ízlés támogatója, megörökítője és fejlesztője kívánt lenni. A pécsi csoport 1927-ben székháza egyik termében gazdag kiállítást rendezett be. A tárlaton elsősorban a buzsáki néphímzést vonultatták fel „szemgyönyörködtető pompában”. Az asztalterítők, függönyök, zsebkendők mellett blúzok, ruhák és babakelengye is helyet kapott. [8]

A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége (MANSz) országos háziipari akciójába a frissen megalakult pécsi fiók is bekapcsolódott, amely eredményeképp 1922 áprilisában szövőtelep létesült a városban.[9] Két évtizeddel a szövőtelep létrehozását követően a közellátási miniszter szorgalmazására a MANSz bekapcsolódott az országos olcsó ruha ellátási akcióba. Az egyesület elnöksége létrehozta az Országos MANSz Háziipari Szövetkezetet, amelyhez a pécsi kulturális szakosztály is csatlakozott. A vállalkozás legfőbb célkitűzése volt propagandát csinálni az egységesen tervezett, szép, magyar ruháknak, valamint lehetőség szerint varróműhelyt felállítani az adott településen.[10] Ennek az elvárásnak maximálisan eleget téve kezdte meg 1942. március 23-án működését a Magyar Asszonyok Nemzeti Varrodája a Városháza utca 2. szám alatt található épület II. emeletén. A varroda felsőruha osztályát a cég tulajdonosa, Manninger Piroska vezette, aki korábban két éven keresztül tanult és dolgozott rajzolóként valamint tervezőként a neves divattervező, Zsindelyné Tüdős Klára fővárosi szalonjában.[11] A fehérnemű osztályt Selényi Dezsőné irányította, akinek ezen a területen már több éves gyakorlata volt, így képes volt a legkényesebb ízlést is kielégítő női és férfi alsóruházatot elkészíteni. A varroda a magyar ruhák mellett minden más ruha varrását is vállalta.[12]

img_20150709_104426_1.jpgMagyaros menyasszonyi ruha rajza a Magyar Asszony című lapban

Ahogy a Budapesti Állami Nőipariskolának és lapjának, a Muskátlinak meghatározó szerepe volt a népművészet tanításában és terjesztésében,[13] úgy a Ferenczy Ferenc kezdeményezésére 1934-től kibontakozó Magyaros Öltözködési Mozgalom[14] alapvető hatással bírt a Pécsett 1926-ban létrejött nőipariskola tevékenységére, profiljára. A kezdeményezés célkitűzése volt egy a külföldivel versenyezni képes túlzásoktól mentes, haladó magyar divat létrehozása.[15] A mozgalom és a Magyar Királyi Operaházban 1938. április 2-án tartott divatbemutató Pécsett is nagy lendületet adott a divattervezésnek. „Pécs utcáin is hamarosan megjelennek az új magyaros ruhaformák, friss színek, nőipariskolásaink rokolyái, egyenruhái, ünneplői általános tetszést aratnak és utánzásra ösztönzik a város leányiskoláit, a szorgoskezű, szépért rajongó pécsi nőket. Az évvégi kiállításokon és divatbemutatón a remek kivitelezést és az eredeti ősmagyar motívumok és technikák ötletes alkalmazását minden látogatónk megcsodálta.”[16]

img_20150523_142704-1_1.jpgA Miasszonyunk női kanonokrend pécsi polgári leányiskolájának díszpalotást táncoló növendékei az intézmény 50. évi jubileumi ünnepségsorozatán

Bár a városban az 1930-as években rendre tartottak őszi lakberendezési- és divatkiállítások, az magyaros öltözködési mozgalom legjelentősebb helyi eseménye a Pécsi Nemzeti Színházban 1940 márciusában megrendezett magyaros divatbemutató volt, amely keretében mintegy 200 öltözéket mutattak be pécsi asszonyok és leányok, valamint berendeztek egy ormánsági fonójelenetet. A tömegeket megmozgató rendezvény bevételét ormánsági szövőszékek beszerzésére fordították.[17]

kissibolya.jpgKiss Ibolya a pécsi református leányiskola növendéke az intézet bocskai egyenruhájában

Annak ellenére, hogy magyaros ruhamozgalom Pécsett is talált követőkre, megállapíthatjuk, hogy míg az iskolai formaruhákra és az iskolán kívüli nevelést folytató mozgalmak, egyesületek formaruháira jellemző volt a megmagyarosodás, a hétköznapi viseletre ez általánosságban nem volt igaz, annak ellenére sem, hogy a mozgalomhoz csatlakozó egyesületek jelentős „kampánytevékenységet” folytattak lapjaikban. Ugyanakkor voltak olyan táncos rendezvények, „magyaros estek”, amelyeken elvárt volt a magyaros öltözetben való megjelenés.[18] Az 1940-es években egyre inkább a szélsőjobboldali szervezetek voltak azok, amelyek uniformisaik megtervezésekor előnyben részesítették a Bocskai-sapkát és a zsinóros megoldásokat.[19]

[1] Pécsi Lapok 1860. július 8. 6–7.
[2] Pécsi Lapok 1860. október 4. 108.
[3] F. Dózsa Katalin: Megbámulni és megbámultatni. Viselettörténeti tanulmányok. Bp., 2014. (továbbiakban F. Dózsa 2014.) 199.
[4] Kovács Orsolya (szerk.): Zsolnay nővérek. Kiállítási katalógus. Pécs, 1997. (továbbiakban Zsolnay 1997.) 7.
[5] Vasárnapi Újság 1896. június 28. 435.
[6] F. Dózsa 2014. 204.
[7] A felszabadulás aranykönyve. Pécs, 1931.
[8] Dunántúl 1927. április 9. 2.
[9] Dunántúl 1922. április 21. 3., 1922. november 8. 1.
[10] Dunántúl 1942. február 8.
[11] F. Dózsa 2014. 210.
[12] Dunántúl 1942. március 21.
[13] F. Dózsa 2014. 202.
[14] F. Dózsa 2014. 208.
[15] Idézi F. Dózsa 2014. 212.
[16] A Pécsi Nőipariskola Évkönyve 1943/1944. 47.
[17] Dunántúl 1940. március 5. 2.
[18] Haiser Anna Klára: Báli élet a két világháború közötti Pécsett. Szakdolgozat. Pécs, 2015. 35.
[19] F. Dózsa 2014. 213–215.

Képek forrásai:
Szentkirályi István: A pécsi Notre-Dame nőzárda és iskolái. Történeti és leíró ismertetés. Pécs, 1908.Havasi János: A Mecseki Fotóklub története 1957–1987. Pécs, 1987.
Zsolnay 1997., Vasárnapi Újság, Zengey Ágnes hagyatéka
A felszabadulás aranykönyve. Pécs, 1931.
Magyar Asszony
A Miasszonyunk női kanonokrend pécsi polgári leányiskolájának értesítője az 1939/1940. tanévről. Pécs, 1940.
Emlékek a Pécsi Református Polgári Leányiskola életéből. Pécs, 2007.

Karay Ilona, a tragikus sorsú költőleány

Weöres Sándor csodagyerekként, valódi nagy költőnőként emlékezett meg róla, akit szomorúsága, kétségbeesése, feltartóztathatatlan halálvágya arra vitt, hogy tizennégy évesen apja forgópisztolyával szíven lőjje magát. Emlékiratai, búcsúlevele, gyászjelentése és 18 költeménye, valamint az ezeket magába foglaló, Tüskés Tibor által összeszerkesztett kötet őrzi emlékét.

karay-ilona-hagyateka--518963-150.jpg

Karay Ilona 1866. december 18-án született Aradon. Apja, Karay Nándor pénzügyi tisztviselő volt, aki elsősorban hozománya miatt vette feleségül édesanyját, a kecskeméti születésű Nagy Máriát. Ilonát már két nővér és két báty várta. Míg apja takarékos, gyakorlatias, az élet törvényeit szem előtt tartó ember volt, addig édesanyjának  „Otthon, szülői házánál nem volt alkalma az életet valódi fekélyes oldaláról megismerni; mindenkiben jó barátot látott, s a folytonos regényolvasás is sok ábrándos eszmét csempészett szívébe.” A baj az volt, hogy az olvasottakat az életbe próbálta megvalósítani, mindenkinek segíteni akart, minél nagyobb áldozatot hozott másokért, annál nagyobb örömöt okozott saját magának cselekedete. Ilona szüleinek személyisége közötti nagyfokú különbözőség okán szinte borítékolható volt a boldogtalan házasság. Hosszabb ideig éltek Szegeden, majd három gyerek világra hozatalát követően az édesanya visszaköltözött szüleihez, de a negyedik gyermek érkezése után újra visszatért férjéhez, aki ekkor már Aradon dolgozott. Később Lugosra, majd Pécsre költöztek.

Ilona nem tudta, hogy hatással volt-e szülei családi életére, hogy anyai nagyapja, Nagy Lajos főbe nőtte magát, de lányára és unokájára bizonyosan átörökítette szuicid hajlamait. Az ifjú költőnő gyermekkorára, mint boldog aranykorra tekintett vissza emlékirataiban. Ebben az időben édesanyja a legnagyobb pazarlással elégítette ki gyermekei minden kívánságát. Közben azonban számos hozzá forduló családnak nyújtott pénzbeli segélyt, amely olyan módon zsigerelte ki a családi pénztárat, hogy hitelek felvételére is szükség lett. Míg Ilona nővérei iskolába jártak, ő otthon tanulta meg egy nevelőtől az ábécét. A szülők kapcsolata végül odáig mérgesedett, hogy az édesanya újra elhagyta édesapját és visszaköltözött leányaival Kecskemétre, fiait Pécsett hagyta. A szentszék azonban nem adta beleegyezését a válásba, mert a férj azt vallotta gyermekei érdekében, hogy még mindig gyengéd érzelmek fűzik asszonyához.

Kecskeméten három évet töltöttek, Ilona mindig első volt az iskolában. 11 éves volt, amikor régóta betegeskedő bátyja meghalt. A veszteségtől édesanyja idegei erősen meggyengültek. Öngyilkossággal fenyegette meg leányait annak érdekében, hogy visszatérjenek apjukhoz Pécsre. Távollétük alatt azonban az édesapa megismerkedett egy kétes hírű nővel, Patzák Annával, aki kezdetben szakácsnőként szolgált náluk. Ekkor már megszűntek a házasságfelbontás akadályai és az apa elvette a nőt, aki Ilona bevallása szerint „eddig tiszta nevén a legnagyobb szennyfoltot üté”. A számos családi tragédia, szülei válása, apja újranősülése és egy titkolt, beteljesülhetetlen szerelem végül arra bírta a 14 éves Karay Ilonát, hogy édesapja fegyverével önkezűleg vessen véget életének. 

bucsulevel.jpgKaray Ilona búcsúlevele

Szederkényi Ervin sejtése szerint az imádott Várady Ferenc pécsi novellista és újságíró, Ilona testvérbátyjának barátja, kollégája lehetett. A hét év korkülönbség azonban akadálya volt annak, hogy Várady Ferenc nőként tekintsen „a nagytehetségű és koraérett leánygyermekre”. A szerencsétlenség után azonban ő maga írta meg a Pécsi Figyelőbe Karay Ilona nekrológját: „A tündéri szépségnek, mennyi jóságnak, szűzi erénynek megtört liliomszálát zokogva siratja a fájdalom… Ott feküdt holtan, halványan, kibomlott hajjal, szép piros vérében. Mellette még a gyilkos fegyver füstölgött s ő már kiszenvedett. Fölötte az öngyilkosság pokoli szelleme… Ilonka halála előtt csak sejteni engedte tettét, de az okról hallgatott; miként a hal. Többek között nővéreinek mondá, hogy ne varrjanak báli ruhát, hanem inkább gyászöltönyt, mert ő már nem sokáig él.”

Károlyi Amy úgy vélte, hogy „Karay Ilonkában már Kaffka Margit figurája készülődött, a vidéki úri szegénység női nyomorúságából kitörni-vágyás.” Weöres Sándor szerint költeményei a századvégi szecesszió stílusjegyeit előlegezték meg. Bár tele voltak művei az akkor „divatos melankólia sóhajtozásaival, könnyes vallomásaival, amiket ma avatagnak érzünk,ó, csakhogy őnála a szokványos boldogtalankodáson mindig átüt a mély és valódi fájdalom.” A versekben felbukkanó szerelmes, de biológiai szív a világirodalomban, akkor még fel nem vetődött vadonatúj motívum. Technikája valószínűtlenül pontos, szókincse sajátságos. „Tovább fejlődött volna, ha életben marad? Lehetséges, de én inkább úgy vélem, hogy a sírba-sodró örvény hozott létre ember-fölöttit (vagy legalább is kislány-fölöttit) és csak egyszerit. Tán többé nem érte volna el ezt a koncentrált feszültséget, enyhén körülmények között. Vigasztaljuk magunkat azzal: talán ez a java mindannak, amit írt vagy később írhatott volna.

Forrás: "Szívem nagyon forró kezd lenni..." Karay Ilona hagyatéka. Szerk. Tüskés Tibor. Pécs, 1987.

Isten egyik pécsi jegyese: Gelencsér Gizella / Mater Gabriella

Gelencsér Gizella / Mater Gabriella
(1895–1936)

Gelencsér Gizella 1895. november 10-én született Pécsett. Édesapja ekkor őrmesterként szolgált a katonaságban, majd miután a DGT kötelékében a vasútnál kezdett el szolgálatot teljesíteni családjával többször költöztek. Üszögöt, Vókányt, Villányt és Mohácsot egyaránt érintették. Az édesanya mindig tanítónő akart lenni, ennek okán, amikor a világra hozott öt gyermeke közül Gizella, Mária és Teréz felcseperedett, mindannyiukat erre a pályára szánta. Szerényen éltek, nem jártak társaságba, hogy terveiket finanszírozni tudják.

img_20150428_112722.jpg

Gizella elemi iskolai tanulmányait Villányban és Mohácson végezte, majd utóbbi helyen szerzett polgári iskolai képesítést. Minden reggel betért a belvárosi templomba, hogy néhány percet imádkozzon, a szokás elterjedt iskolatársai között is, akik ettől a gesztustól azt remélték, hogy majd olyan jól tudnak felelni az iskolában, „mint a Gizi”. A pécsi Miasszonyunk női kanonokrend tanítóképzőjében tanult tovább, mivel azonban az internátusi elhelyezés túl nagy kiadást rótt volna a családra, anyai nagynénjénél nyert szállást. Gizella olyan megszállottan vetette bele magát tanulmányaiba, hogy egyszer az intézményvezető Mater Hildegárd behívatta édesanyját és azt kérte tőle, hogy ne hagyják, hogy leányuk annyit tanuljon, mert még a végén halálosan kimeríti magát. Már rögtön a tanítóképzőt követően zárdába akart vonulni, de P. Juvenál lebeszélte arról, hogy elhamarkodottan döntsön.

Kedvenc kikapcsolódása a festés volt. Társaságba nem járt, az intézetben tartott kedélyes uzsonnák alkalmával sem táncolt, mindvégig egyfajta „szerény, finom visszahúzódás” jellemezte. Az iskolán kívül kizárólag a templom vonzotta, már 4 éves korában teljesítette szüleivel gyalogosan a máriagyűdi zarándoklatot, amely meghatározó élmény volt számára. Szívesen vett részt olyan akciókban, amelyek valamilyen karitatív célkitűzést igyekeztek megvalósítani, így csatlakozott egy mohácsi előadás programjába, amelynek bevételét az árvízkárosultaknak ajánlották fel. Szoros barátság fűzte a mohácsi Keész Józsához, akinek családjával szívesen tett kirándulásokat.

Az elsőrangú diploma megszerzését követően a mohácsi szigetre, Belső-Rihára került, ahol a háborús kitörése következtében üresedett meg egy tanítói állás. Egy esztendőt töltött itt, majd kinevezték a szőlőhegyi iskolához, végül 1916 és 1921 között a mohácsi belvárosi elemi iskolához helyezték. Felügyelői, kollégái vérbeli pedagógusként tartották számon. Meglepve tapasztalták, hogy a „filigrán kis leány” milyen katonás fegyelmet tud tartani úgy, hogy még hangját sem kell felemelnie. Nemcsak elméjüket pallérozta, hanem a tornászatra is figyelmet fordított.

Fizetését az utolsó fillérig hazaadta, hogy szüleit tehermentesítse. A böjtöket szigorúan betartotta, szüleitől egy alkalommal karácsonyra imazsámolyt kapott, mert tudták semmi másnak nem örülne jobban. Nem akart férjhez menni, nem kereste a férfiak társaságát. Mindezek ellenére szülei mélyen megdöbbentek, mikor miután testvérei végeztek tanulmányaikkal előadta, hogy egyetlen vágya, hogy apáca lehessen. Édesapja azt felelte, hogy amíg ő él, addig nem hagyja. Gizella ezt követően egy évig hallgatott és nem hozta elő kérését, de közben lázasan imádkozott, hogy szülei meggondolják magukat. Egy év elteltével szülei ellenvetés nélkül támogatták szerzetbe vonulását.

Félő volt, hogy gyenge egészségi állapota miatt a Miasszonyunk női kanonokrend pécsi zárdájának vezetősége elutasítja felvételi kérelmét. Végül a kedvező elbírálást követően 1921. augusztus 20-án megtörtént a bevonulás. 1927. január 1-jén örök fogadalmat tett. A szerzetben a Mater Gabriella nevet kapta. A zárda főnöknője szerint a legszívesebben az Oltáriszentség előtt tartózkodott.

Az önmagával való elégedetlenség, szigor végigkísérte életét, olykor nem kevés fejtörést okozva környezetének. Kinevezték osztályfőnöknek a tanítónőképzőbe, de többször kérte áthelyezését. Mater Valéria az intézmény vezetője többször ment panaszra a rendfőnökhöz Mater Gabriella megbízhatatlan ítélőképessége miatt. Elsőrangúan tanított és nevelt, mégis mindig azt hangoztatta, hogy ő semmihez nem ért és a gyerekek csak kárt szenvednek működése nyomán. Rátermettségének bizonyítéka, hogy a város elemi iskolai tanárnői előszeretettel fordultak hozzá, mert ő volt a legtájékozottabb a tanterv tekintetében. Legnagyobb kedvvel és lelkesedéssel a történelem és a földrajz tárgyakat tanította. Annak ellenére, hogy keményen osztályozott a gyermekek tisztelték, szerették. Értékelésének szigorúságával a vezetőség is tisztában volt, így előfordult, hogy a továbbtanulás sikerességének érdekében tanítványai jegyeit egységesen eggyel jobbra módosították. Minden ágálása ellenére egyhuzamban 9 évig, majd betegségéből felépülve 1932 novemberétől 1935 márciusig tevékenykedett a tanítóképzőben.

Egész öltözete, kifakult fátyola a szent szegénység dícsérete volt.” – emlékeztek alakjára. Elnyűtt, megkérgesedett, rongyos cipőt hordott, mikor pedig le akarták vele cseréltetni, könyörgött, hogy hadd hordhassa. Hiába volt új habitusa, egyszer sem volt rajta. Nem igényelt semmit, ha kapott valamit ajándékba, elosztogatta. Magának mindig a legsilányabbat, a legkényelmetlenebben választotta. Rendtársainak titokban, szinte összeesküvésszerűen kellett kicserélniük elhasználódott ágyelőjét és matracát. Önmegtagadása előtt olykor még rendtársai is értetlenül álltak: „neki minden jó volt: a reggeli pontos felkelés, az állandó egyenes ülés, a két-három napos zsemlye, a kiszáradt kalács stb.” Nemcsak a heti bűnmegvalláson beszélt nyilvánosan gyengeségeiről, hanem rendszeresen „mea culpázott” ebéd előtt. A kertben mindig a legkevésbé vonzó helyen tartózkodott, sohasem ment a lámpához, hogy jobban lásson. Amikor megbetegedett, az injekció elfogadását is gyengeségnek tartotta, hiszen mások biztosan sokkal súlyosabb szenvedéseket is elviselnek. Olyan durva vezeklőostort készített magának, hogy el kellett tőle kobozni és később egy szolídabbal pótolni, de azt is meghatározott ideig használhatta. A legkomolyabban hitte, hogy az imádság, a munka és az önmegtagadás megőrzik a tisztaságot. Rendtársai szemében szentnek, földön járó angyalnak tűnt.

Tüdőbaja aztán mindjobban elhatalmasodott. Kezdetben a bálicsi szőlőben üdültették, de 1935 tavaszán egy Budapesten tanuló maternek már azt írta, hogy jobb lenne már, ha nem pusztítaná ingyen a kenyeret. 1936. március 9-én elöljárói parancsra vállalta az ágynyugalmat. Később bevallotta, hogy már január óta lázasnak érezte magát. Hét hónapig volt fekvő beteg, de soha nem panaszkodott. Az utolsó időszakban is tanterveken és varrnivalón serénykedett. Nem kérte, hogy szülei meglátogathassák, mert nem akart fájdalmat okozni. Halála előtti este azt kérte, hogy ne virrasszanak mellette. Másnap reggel 1936. szeptember 25-én reggel 5/45-kor amilyen „feltűnés nélkül, szerényen élt, olyan szerényen ment haza.” 1936. szeptember 27-én helyezték végső nyugalomra. A rendfőnök külön kívánságára Mater Gabriella a Pécsre települt nővérek első főnöknőjének sírja fölött nyert végső nyughelyet.

Forrás: Dőry László: A Miasszonyunk legkisebb leánya: Gelencsér M. Gábriella, a  Miasszonyunkról nevezett női kanonokrendi szerzetesnő életrajza.  Pécs, 1936.

Az atlétika pécsi bajnoknői (1944)

A 20. század első felében gyökeresen átalakultak a női testkultúráról vallott nézetek. Elfogadottá vált, hogy az egészség megőrzése, a test fejlesztése és ügyesítése része lehet a női hétköznapokban. Nem minden sportág nyert azonban polgárjogot, valamint igen élesen bírálták  azokat a nőket, akik versenyszerűen sportoltak. "Nem nő volt, hanem amint néhány kritikus mindjárt megbírálta, korcs". - írta Csaba Margit az Amit a serdülőleánynak tudnia kell című tanácsadó könyvében. Az olimpiai eszme újjáéledésével, a sportegyesületek fejlődésével azonban Pécsett is megjelentek a női szakosztályok. Az 1940-es évekre pécsi atlétanőink olyan erős csapatokkal is felvették a versenyt, mint a Testnevelési Főiskola Sportegyesülete, a budapesti Futura vagy a debreceni egyetem atlétikai klubja.

40820_a_remekul_szerepelt_peac-holgyek_damjanovich_szepesvary_babay_lorinczi_onody_es_tolgyes.jpgA PEAC-hölgyek alkotta koszorú az 1944. évi országos bajnokság idején
(Damjanovich, Szepesvári, Babay, Lőrinczi, Onódy és Tölgyes)

1942-ben a PEAC női szakosztálya Szepesvári Tesszával erősödött, aki a fővárosi Habselyem gyár egyesületéből igazolt át. Már 1941-ben magyar bajnok volt diszkoszvetésben (35, 04 m), de címét 1942-ben (35,6 m) és 1943-ban (35, 06 m) is meg tudta védeni. Súlylökésben sem talált legyőzőre. 1942-ben (11, 82 m) és 1943-ban (11, 20 m) már a PEAC színeiben lett magyar bajnok. Az 1942 nyarán a Margitszigeten megrendezett magyar-olasz atlétikai viadalon 12 m 17 cm-es súlylökésével megszerezte sportágában a magyar győzelmet.

Az 1944. évi magyar atlétikai bajnokság nagy meglepetése volt Lőrinczi Anna, aki 100 méteres síkfutásban (13,1 s), 80 m gáton (12,7 s) és távolugrásban (536 cm) egyaránt győzedelmeskedni tudott. Korábban már kétszer volt magyar bajnok 4*100m-es váltó csapattag tagjaként. 1937-ben a Munkás TE, majd 1940-ben a Nemzeti TE színeiben. 80 m gáton 1945-ben győzni tudott (13,1 s), a következő évben pedig 200 m-es síkfutásban (27,2 s) nyerte el a bajnoki címet.

40817_lorinczy_a_tavolugras_bajnoka.jpgLőrinczi Anna távolugrás közben

1937-ben és 1940-ben Lőrinczi Anna csapattársa volt a 4*100-as váltóban az a Babay Margit, aki 1944-ben 200 méteres síkfutásban (27,3 s) magyar bajnok tudott lenni. 

40815_a_200_m-es_sikfutas_befutoja_elol_babay_a_gyoztes_mogotte_csapattarsa_lorinczy_fut.jpgBabay Margit és Lőrinczi Anna a 200 méteres síkfutás célvonalánál, 1944.

A PEAC-nak 1944 nyarán Onódy Margit szerezte meg az ötödik bajnoki elsőséget gerelyhajításban (35,40 m).

40816_onody_nyerte_a_gerelyvetest.jpgOnódy Margit gerelyvetés közben, 1944.

1944-ben a megerősödött PEAC-lányok az említett öt bajnoki címen túl egy-egy második, harmadik és negyedik helyet szereztek. Lőrinczi második lett 200 méteren, Babay harmadik 100 méteren és negyedik mezei futásban. Ezzel a PEAC nők vezettek 86 ponttal az Testnevelési Főiskola és a Fortuna csapata előtt az országos pontversenyben.

Képek forrása: www.huszadikszazad.hu/1944
Forrás: Bezerédy Győző (szerk.): Baranya megye testnevelés- és sporttörténete. Pécs, BML, 1987.

 

Konfetticsata, tűzijáték, malacok - Tettye 1918

Népünnepély a Tettyén

sdc11956.JPG

A szép napfényes idő sok embert csalt fel vasárnap a Tettyére és így a népünnepély sikere, melyet a Pécsi Jótékony Nőegylet rendezett, eleve biztosított volt. A tettyei szép fennsíkon sok ezer ember hömpölygött fel s alá, élvezve a jó levegőt és a konfetti dobálás örömeit. Nagy csaták zajlottak le a tettyei fensíkon. A konfetti bombák röpködtek és nem egy szép asszony és leány volt kénytelen megfutamodni az offenzív támadások elől és sok támadást és ellentámadást a muníció hiány miatt voltak kénytelenek a hadbanálló felek beszüntetni. A nagy konfetti csatáknak csak az este vetett véget, mikor is ½ 9 órakor a nagyszabásu tűzijáték vette kezdetét. A tűzijátékot Sághy Vilmos alezredes rendezte, aki minden dícséretet megérdemel. A szebbnél-szebb formációk, kosarak repültek a levegőbe és a tűzkerekek és a szélmalom vígan forgott, míg a rakéta ki nem égett. A közönség fel-feltörő tetszészaja kísérte mindvégig a szép tűzijátékot. A tűzijátékot megelőzőleg volt a 3 darab malac kisorsolása. A sorsolás az emberek nagy érdeklődése mellett ment végbe – mert mindenki meg akarta nyerni a malacokat. A népünnepély anyagilag is kedvezően sikerült.”

Forrás: Pécsi Napló 1918. szeptember 3. 4. oldal

Kép forrása: Reéh György: Részlet a Tettye monográfiájából. Pécs, 1911.