Futima Sarolta
(*1867. augusztus 14. Pécs, †1947. február 12. Pécs)

Futima Sarolta A felszabadulás Aranykönyvében

Budapesten szerzett polgári leányiskolai tanári oklevelet. Münchenben zenepedagógiai tanfolyamot végzett. 1885-ben tanári megbízást nyert a város polgári leányiskolájában, ahol 1934-ig tevékenykedett. 1924-ig rendes tanárként működött majd a távozó igazgatónő, Ujváry Kamilla pozícióját nyerte el.1908–1909. évi tanulmányi szabadsága alatt filozófiát, pedagógiát és történelmet hallgatott a fővárosban. Jelentős szerepet vállalt a pécsi ipari leányiskola megszervezésében, amelynek 1926-tól igazgatója volt. 1934. október 1-től szabadságoltatta magát, majd december 1-től nyugalomba vonult. Kiemelkedő munkásságáért 1925-ben elnyerte a Pro Ecclesia et Pontifice kitüntetést, majd a Vöröskereszt Érdemrendet.

Ő volt az első nő, aki tagja lehetett a városi törvényhatósági bizottságának. Meghatározó egyénisége volt a pécsi iskolaszéknek.

Futima Sarolta a Pécsi fejek c. kiadványban

Ujváry Kamilla és Thaly Lujza polgári iskolai tanárnőkkel hozta létre 1896. március 12-én a Mária Dorothea Tanítónők Egyesületének pécsi fiókszervezetét, amely 1906-tól Pécsi Tanítónők Egyesületeként működött. 1941-es lemondásáig elnökként állt a szervezet élén, amely legfontosabb feladatának tekintette a kultúra fejlesztését, a tanítónők jogainak védelmét és a jótékonyság gyakorlását.

Futima Sarolta aláírása a Pécsi Tanítónők Egyesületének egy dokumentumán (1935)

Tagja volt más szakmai tömörüléseknek is, így az Országos Polgári Iskolai Tanáregyesületnek és 1933-tól a Magyar Országos Tanáregyesületnek. Pedagógiai szaklapok rendre közölték írásait. Például: Gyengeelméjű gyermekek, A jelenkor nője (Néptanoda 1905); A lelki élet ritmusa (A Gyermek 1905); A lelki élet ismerete és a nevelés (Nemzeti Nőnevelés 1910).

A Dunántúl tudósítása a kitüntetés átadásáról (részlet)

Nyugdíjba vonulását követően is megkerülhetetlen személyiség maradt. Az 1934-ben megalakult Egyetemet és Főiskolát Végzett Magyar Nők pécsi egyesületének díszelnökeként előadások tartására is vállalkozott (Angliai Erzsébet 1935).

Aktívan részt vett a város karitatív szervezeteinek munkájában. Tagjai volt a Pécsi Jótékony Nőegyletnek, a Keresztény Szocialista Egyesületnek és a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének (alapítótag 1921, alelnök 1934).

Férje 1914-től Fuchs Ádám a DGT elemi iskolájának tanítója volt.

Búcsú az intézet volt igazgatójától (részlet Pécs szab. kir. város községi polgári leányiskolájának és nőipariskolájának 1934–35. évi értesítőjéből)

A szerb megszállás alóli felszabadulást követően egy a Pécsre irányuló amerikai segélyakció meghatározó szerepet játszott a nyomorenyhítésben. A szállítmányok elküldése előtt James Pedlow kapitány az Amerikai Vöröskereszt Társaság kiküldötte meglátogatta városunkat, hogy találkozzon annak tisztikarával és felmérje a helyi igényeket. A kapitány 1921. szeptember 7-én tett pécsi látogatása valóságos népünnepély volt a város társadalmának, de különösen annak a 2000 főt számláló gyermekseregnek, amely már reggel 9 órától gyülekezett a Felső Sétatéren, hogy méltóképpen köszönthesse a „jótékonyság kapitányát”.[1]

Pedlow kapitány Budafokon

A város szociális kérdéseiben illetékes személyekkel folytatott tárgyalások alkalmával Pedlow kapitány előrebocsátotta, hogy a kórházaknak és az árvaházaknak külön utalnak ki segélyt, a többi anyagot pedig a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége pécsi csoportjának tagjaiból verbuválódó központi bizottság fogja kiosztani. A leküldendő anyag nem készen fog érkezni, hanem a kiosztás előtt még sok tennivaló akad majd vele. A sok gombból, cérnából és gyapjúfonalból saját kezűleg kell majd a vállalkozó szellemű asszonyoknak szvettereket és harisnyákat varázsolniuk. Lábbelikből biztosan hiány lesz, mert sajnos a budapesti raktárban is csak korlátozott számban találhatóak. Pedlow sajnálatát fejezte ki, amiért csak megkésve ürítették ki Baranyát, mert három hónappal korábban sokkal nagyobb mértékben tudott volna segíteni.

James Pedlow távozása után megkezdődött a lázas készülődés a küldemény fogadására, és ami ennél is fontosabb, annak kiosztására. A bizottságnak nem volt könnyű dolga a rászorulók jegyzékének összeállításakor. Az összeírásba ugyanis fel kellett venni a hadiárvákon túl a Szociális Missziótársulat védenceit, valamint minden olyan egyesületi szegényt, aki korábban is rendszeresen részesült a segélyekből. Mindenekelőtt azonban előnyt élveztek a köztisztviselők gyermekei. Megfogalmazódott egy olyan elvárás a jegyzék összeállítóival szemben, hogy a kedvezményezettek legalább fele részben a fenti csoportból kerüljön ki. Ezt azzal indokolták, hogy a köztisztviselők általános életszínvonala vészesen leromlott a világégés évei alatt, és a felszökő árak miatt egyre romló gazdasági helyzetet csak súlyosbították a megszállás okozta nehézségek. A köztisztviselők (a társadalom alsóbb rétegeivel egyetemben) a túléléshez szükséges élelmiszerek beszerzése érdekében kénytelenek voltak áruba bocsátani minden mozdítható vagyonukat, ez azonban teljes lerongyolódásukhoz vezetett.[2] Az 1921-es esztendő őszi hónapjaiban a Julián internátusban székelő MANSz-tagok folyamatosan fogadták az adományokra jelentkezőket.[3] November közepére olyan népesre duzzadt a lajstrom, hogy kénytelenek voltak közleményben értesíteni Pécs lakosságát, hogy hagyjanak fel a jelentkezésekkel, mert a listákat lezárták. Az összeírás befejeztével is napról napra tömegek zarándokoltak a bizottsághoz. Korábbi távolmaradásukat tájékozatlanságukkal illetve hátráltatottságukkal magyarázták.[4] A bizottság 1921. november 17.-e után már nem fogadott el jelentkezéseket, mert úgy ítélték meg, hogy a jelentkezők gyarapítása már a részesülők érdekeit veszélyeztetné. A kimaradó tömegeket azzal vigasztalták, hogy Pedlow legközelebbi segélycsomagjának érkezésekor majd ők lesznek az elsőszámú kedvezményezettek.[5]

A segélyszállítmány pontos érkezésére nincsenek adatok, de a kiosztást előkészítő munkálat és a nyersanyagok feldolgozása elhúzódott egészen ősz végéig. Mikor 1921. november 27-én Dr. Késmárky István[6] meglátogatta a MANSz pécsi tagjait a Julián egyesület székházában, a legnagyobb munkában találta őket. Tapasztalatairól egy szinte magasztaló cikkben számolt be a Dunántúl hasábjain. Az egyesület vezetői mellett folyamatosan a kijelölt helyiségben tartózkodott 12-14 pécsi nő és leány, akik „legyártották” a küldött nyersanyagból a kiosztásra váró ruhadarabokat és elkezdték az adomány szelektálását is. „Hogy ez minő óriási munka, kitűnik abból, hogy kiosztásra és feldolgozásra vár: 13 ezer yard szövet, 670 sveater, 678 hósipka, 282 sál, 3120 törölköző, 100 lélekmelegítő, 5 mm. pamut, 577 kész gyermekruha, 270 kész alsószoknya, sok női és férfi ing és alsónadrág, 1000 női és 1526 férfi harisnya, 55 gyapjú kendő, több csecsemő kelengye, egy láda cipőfűző, borotvaecset, egy láda rágógumi stb.”[7] Az összefoglalóból azt is kiderült, hogy az elkészült gyermekruhákból kiállítást is tervezett a helyi fiók, hogy aztán a városi közönség által már megcsodált darabokat eljuttassák az új tulajdonosaikhoz. A rendezvényre természetesen Pedlow kapitány is hivatalos lett volna, aki különösen híres volt gyermekszeretetéről.[8] A pécsi asszonyok minden tehetségüket kamatoztatni igyekeztek a remekművek készítésekor, hiszen abban reménykedtek, hogy a kapitány újabb szállítmánnyal fogja majd fáradozásaikat meghálálni.[9]

A bő két hónapon át tartó fáradságos munka gyümölcse végül december hónapra beérni látszott. Megkezdődött az adományok kiosztása a korábban abc rendben listába vettek számára (kizárólag az igazolásul szóló, korábban kiadott számok felmutatásával), utcák szerint haladva. A kiutalt csomagok két hét alatt (december 5. és 19. között) szinte mind egy szálig elfogytak.[10]

1924 februárjában is érkezett Pécsre egy az amerikai magyarság által országunknak küldött adományszállítmányból, amelyből 65 kilónyi jutott el ide hozzánk. A polgármesteri hivatal az ínségakciót bízta meg a csomag tartalmának szétosztásával, feltételezhető, hogy ebben a bizottságban is megtalálhatóak voltak MANSz–tagok, bár erről a források konkrétan nem adnak számot.[11]

"Tekintetes Rendőrkapitányság!

Alulírott tisztelettel panasszal fordulok a tekintetes Rendőrkapitánysághoz, mely a következő:

Tegnap este 9–10 óra között egyik férfi alkalmazottam leküldtem egy pár szál virágért a kertbe, mely egy készülő csokorhoz kellett még. Az illető bal vállán egy nagy földgörönytől eredő folttal érkezett vissza. Megtámadták, megdobálták s „most már gyere” szavakkal elmenekültek.

Tekintetes Rendőrkapitányság!

Ha ez valahol a kültelkeken történik, senkinek nem lehet valami különösebb megjegyzése.

De az már egy kicsikét furcsa, hogy a város szívében, egy méreteiben és minőségében kifogástalan kőfallal és deszkakerítéssel körülvett zárt területen sem lehet valaki – egy kis túlzással – sem élet, sem vagyoni biztonságban.

A telefonon megtett panasz alapján kiérkező rendőrségi közeg persze nem talált senkit.

Két nappal előbb fiam azzal érkezett haza, hogy kis híjján meg nem verték az utcán. Ugyanis, mielőtt bejött volna lekerült a Timár utca felé, hogy szétnézzen, nem másznak-e be, vagy nem lát-e valamit. S 6-7 szemenszedett, válogatott legényből álló csoport rohant el mellette, kiket viszont mások üldöztek.

Tekintetes Rendőrkapitányság!

Többszöri telefon-panaszom után most megismétlem: Udvaromon semmi biztonságban nincs. A gyümölcsöt éjjel nappal lopják. A Bercsényi utcai lakók telkemre néző ablakokból sokszor látják s figyelmeztetnek rá. Udvarom tele üvegházakkal. Drága krizanténomokkal, virágokkal. Minden tenyérnyi területe számomra kenyeret, alkalmazottaimnak munkát, városnak, államnak adóalapot jelent.

Hát ezután már csak egy szotnya kozákkal küldhetek le valakit egy szál virágért este?

Én azt hiszem, nem a betevő falatjáért rettegő Cassandra beszél belőlem, ha úgy gondolom, hogy eljön az idő, mikor azok, akik kertemet, birtokomat senki földjének tekintik, élet és vagyonbiztonság szempontjából számukra területen kívüli jogokkal felruházott városrémek – szinte sajátjuknak tudják a Timár utcát és környékét.

Egyszer majd észbekapnak, s gyümölcs és virág helyett vevőimet rántják be a telkemen nyitott, sötét utcába. S akkor üzletem tönkre lesz téve. Mert ki mer akkor a Munkácsy Mihály utcába járni, mikor pécsi és országos viszonylatban ismert belvárosi virágkertész cég tőszomszédságában is dzsungel ordít, s Vesta papnőinek sajnálatraméltó utódainak testőrei és élősdiek uralják a környéket. Én akkor, mikor az utca nyitására vonatkozó lépéseket bevezettem, befizettem a közművek elkészítésével reám háramló összeget is. Ennek egy éve. Azóta pihen a pénzem. Áll a munka. Se víz, se gáz, se villany. Én nem keresek a kákán csomót! Az a rendőr, aki időnként erre sétál nem isten, sem Árgus szemű valaki. Bárkit üldözne is, amint befordult az üldözött az új utcába: eltűnt számára. S ha még a Timár utcába is bejutott: ezer ajtó várja tárva nyitva az együvé tartozás jogán és kötelezettségével. És tessék akkor a „biztos úrnak” a mélyen tisztelt vendéget háborgatni merni.

A forrásban említett környék Pécs város 1940. évi térképén

Mert így van tekintetes Rendőrkapitányság!

Ebben az esetben tehát szó sem lehet hanyagságról. Itt mulasztás történt. Hogy kit terhel a mulasztásért a felelősség, azt megállapítani nem az én dolgom. Én csak az üzletem jó hírnevéért, vevőim élet- és vagyonbiztonságáért, családom, alkalmazottaim testi épségéért aggódom.

Én mindent megtettem, ami a közbiztonság érdekében részemről esedékes volt: idejében.

A közművek hiányáért tehát nem terhel engem felelősség.

Az a rendőr viszont, aki időről időre erre kerül, nem teheti ki magát és jövőjét egy oktalan sötét beugrásnak életveszélynek és gúnynak. Mert a kötelességtudás s józan ész határain túl nem terjedhet. Ez katonai és harctéri szokás is.

Itt csak a közbiztonsági és erkölcsrendészeti osztály együttes fellépése segít addig, míg a világítási kérdés elintézve nincs, s el nem tűnik a város szívéből ez a szégyenteljes sötét folt.

Panaszom tudomásulvételét, kivizsgálását, a környék szigorú és szoros ellenőrzését tisztelettel kérve maradok

                                                                                  Tisztelettel

                                                                                              Rösch Róbertné

Pécs, 1936. szeptember 16."

A forrás rendelkezésemre bocsátásáért köszönet illeti Hábel Jánost.

Idén júniusban lesz éppen száz esztendeje, hogy a világ legkülönbözőbb szegleteiből nők százai sereglettek a magyar fővárosba, hogy meghallgassák a női választójogi kongresszus előadásait. A pécsi Dunántúl keresztény-nemzeti szellemű napilap Asszonyregiment című írásában a tőle várható "szigorral" és "teljes megvetéssel" nyilatkozott a liberális nőmozgalom ezen jeles eseményéről.

„Asszonyregiment vonult fel Budapesten, szoknyás parlament ülésezett Magyarország fővárosában… a feministák tartották világkongresszusukat.
Érdekes jelenség. A gépek elvették az asszonyoktól a házimunka jelentékeny részét. A mi régi asszonyainkat sokan tréfálták a sok beszédük, még többet dícsérték a háziasságuk miatt. A házasság lejáróban van – annál inkább felkelőben van a bájos női nyelvek napja, íme a nők már világkongresszust tartanak Budapesten és harsányan követelik, hogy jogot a nőknek!
Érdekes látvány lehet az a kongresszus, amelyen –úgy olvassuk – az amerikai feministák ragyogó ékszerekkel jelentek meg. Roppant kedves női vonás. Arról tanácskoznak, hogy a férfiakkal mikép lehetnének teljesen egyenjoguak, de azért a fődolog, hogy az ékszerek kellően fölrakva, hatásosan érvényesüljenek és még hatásosabban pukkasszák meg az európai szegényebb feministákat, akiknek csak elveik vannak meg nagy, jó nagy kalapjaik, de ékszereik vagy nincsenek vagy hamisak. (Talán némely elvvel is így vagyunk?)
Nagyon szép és érdekes lehet a sokféle divat, amely a kongresszuson érvényesül. Egy élő divatlap vonul fel most Budapesten a világ minden tájáról. Valóban a női-szabók és divatárukereskedők rendkívül sokat tanulhatnak az egész kongresszusból, nem is szólva a női kalapkereskedőkről, akiknek szintén igen ajánlatos a kongresszus minél behatóbb tanulmányozása.

A nők világparlamentje Budapesten

Tanulságos volna egyetemes feminista szempontból annak a kérdésnek az eldöntése is, mekkora lehet a kalaptű, hány kell belőle a nagy kalaphoz, a kis kalaphoz, az automobilsapkához, szabad-e annak olyan hegyesnek lennie, hogy a gyanútlan férfiak szemét kibökje?
A hajviselet és hajbetét kérdése fölött sem lehetne egykönnyen napirendre térni… de hát a fődolog a jog, a szavazati jog, pedig tisztában lehet vele az egész bájos kongresszus, hogy amit a szavazati jogról szeretetreméltóan csevegnek, az egyelőre sokkal nem fogja előbbre vinni az ügyet. A divat ügye fog nyerni a kongresszussal, no meg a szállodák, amelyek tulajdonosai örömmel látnának akár minden évben egy-egy feminista világkongresszust.A nők szavazati jogának ügyét nem az angol szüfrazsettek őrült hóbortjai és az anarkistákkal versenyző merényletei, nem is a budapesti szelíd és szende kongresszusi tagok zsurdikciói fogják megérlelni: megérlelik azt azok, akik ma a kongresszus fölött mosolyognak: a férfiak.
A nők szavazati jogának akkor lesz nyert ügye, ha szükséges lesz ellensúlyozni vele – némely éretlen férfiszavazókat. Minél általánosabb a választói jog, annál több oda nem való a szavazók névjegyzékébe is, a parlamentbe is. Ezek ellensúlyozására föltétlenül meg kell majd adni a szavazati jogot a nők egy részének is.
Fordítsuk a kérdést a komolyabbik oldalára. Úgy látszik, lehetetlen kitérni az elől, hogy a választói jog nem is nagy időn belül még szélesebb kiterjesztést nyerjen. Akkor pedig nemzeti szempontból a választók egyensúlya feltétlen veszélynek lesz kitéve. Úgy a nemzetközi szociáldemokrácia, mint a nemzetiségek nagy tömegekkel vonulnak be a választók közé s a magyarság túlsúlyát erősen fenyegetni fogják. Ezek ellensúlyozására, a magyar hazafias szavazók számarányának megerősítésére bizony szükség lehet az intelligens, komoly magyar nők szavazatára.
Nehogy azonban ezt komoly kitérést tévesen magyarázzák, sietünk kijelenteni, hogy a „komoly magyar nők” elnevezés alatt a mi feministáinkat egyáltalán nem értjük.
A magyar feministák csoportja sem nem magyar, sem nem komoly. A szabadkőművességnek femini generis hajtása ez a kis társaság, amely a szabadkőművesség ferdeségeit propagálja, bájos mosollyal, de egyebekben nem sok nőiességgel. Ezekre a komoly, magyar nőmozgalomnak semmi szüksége nincs, pedig ma még csak ezek játszanak nálunk nőmozgalmasdit. Vegyük kongresszusukat annak, ami szép: szép asszonyok világzsurjának, élő divatmozinak. Egyebekben pedig a mi magyar keresztény asszonyaink folytassák a maguk, a modern, korban is beillő, csendes, de annál áldásosabb társadalmi tevékenységüket, az övék lesz akkor a babér, ha komoly munkára, nem kongresszusi világtereferére hívja a kor az asszonyregimenteket.”

Dunántúl 1913. június 22. 3. oldal

A kép forrása: http://www.huszadikszazad.hu/1913-junius/politika/a-nok-vilagparlamentje-budapesten (letöltés dátuma: 2013. május 15.)

Éppen egy esztendeje, hogy a pécsi nőtörténet című blog első bejegyzése megíródott. Azóta közel félszáz bejegyzés született és több mint 5 és fél ezerszer töltötték le az oldalt. Hálás vagyok mindenkinek, aki kritikai észrevétellel, nyersanyaggal vagy éppen lelkesítéssel segítette a munkámat. Továbbá köszönet illeti minden kedves olvasót, aki csak néhány percet is szánt arra, hogy a szemüvegemen keresztül pillantson be a pécsi nőtörténet homállyal borított világába. Mozaikok akadnak még bőven, az összeillesztgetés folytatódik! Az évfordulón a Magyar köszöntő falusi kismagyaroknak című  kiadvány (1939) Édesanyáknak szóló születésnapi költeményei kerülnek közlésre.

A római katolikus felsőoktatási intézmények jogtudományi karai (kivéve egyes jogi tanfolyamokat) gyakorlatilag a két világháború közötti időszak egészében zárva maradtak a nők előtt. Ezeken a tanfolyamokon a korlátozás előtt tanulmányaikat megkezdő hallgatónők még szerezhettek fokozatot. A kevés kivétel közé tartozott Szanathy Aniella is, aki Pozsony megszállása idején kifejtett tevékenységéért válhatott a jog- és államtudomány doktorává. 1928-ban ösztöndíjjal tanulmányozhatta Németország 22 egyetemén a diákszociális viszonyokat. A témáról írt munkája a Felső Oktatásügyi Egyesület Közleményei 1929. évfolyamában jelent meg Egyetemi diákjóléti intézmények Németországban címmel. A Pécsre költözött Erzsébet Tudományegyetemen segédtitkárként és az Erzsébet Kollégium (Siklósi út 1. az Egyetemi Menza szomszédságában, az egykori Vadember szálló helyén) felügyelőjeként tevékenykedett. 

Az Egyetemet és Főiskolát Végzett Nők Egyesülete pécsi csoportjának elnöke (1934–1938), majd tiszteletbeli elnöke volt, mint ilyen élénk tevékenységet fejtett ki, többek között előadásaival (1936. december 3. A nők helyzete az ókorban különös tekintettel Óbabylóniára; 1938. december 14. Szociális munka a felszabadult somorjai járásban), továbbá tagja volt az egyesület hivatalos folyóirata, a Magyar Női Szemle szerkesztőbizottságának. Ezenkívül az Erzsébet Tudományegyetemi Tudományos Egyesület jog- és társadalomtudományi szakosztályának jegyzője és pénztárosa, a Nemzeti Szövetség pécs-baranyai körének választmányi tagja, a Volt Pécsi és Pozsonyi Jogászok Szövetségének titkára volt. Tulajdonosa a háborús emlékéremnek. 

Azért mondott le kollégiumi igazgatói állásáról, mert férjét (Nánásy Géza) Székesfehérvárra nevezték ki főorvosnak. 1939. május 30-án az Erzsébet Kollégium társalgójában este 9 órakor tartott rendezvényen az intézet egykori lakója Mayerhoffer Júlia az alábbi szavakkal búcsúztatta a leköszönő igazgatónőt: „Ami itt a kollégiumban kényelmünket szolgálja, mind a Te műved. Az ifjabb diákgeneráció mindezt természetesnek találja, de mi régiek, akik a kezdet-kezdetét láttuk, mi tudjuk, hogy mennyi utánjárásba, mennyi kitartó munkába került mindezt a semmiből megteremteni. Nekünk óriási eredmény volt a fürdőszoba, a gázrezsó, a zongora, a folyosóra terülő szőnyeg, a kis kert, a könyvtár és az épület virágos ablakai. – Minden ügyünket úgy intézted, mint gondos anya, szerető testvér. Nemcsak anyagi bajainkkal fordulhattunk Hozzád, hanem lelki problémáinkkal is. Meghallgatásra, segítésre, közbenjárásra, mindig készen voltál. – Könnyű volt Neked engedelmeskedni. A magad életében is megvalósítottad azokat az ideálokat, amelyekre minket neveltél. Midőn vallási kötelességeinkre figyelmeztettél, magad is templomba jártál. S mielőtt a hazaszeretetet szavakkal hirdetted volna, a Magadét már tettekkel bebizonyítottad. A megszállás első éveiben Pozsonyban életedet kockáztattad a hazáért. Az elmúlt évben Te voltál az egyetlen vidéki magyar asszony, aki a Magyar a Magyarért akciókeretében a haza szolgálatába állíthattad kiváló képességeidet. Most a búcsú pillanatában őszinte szívvel kiáltjuk feléd: nemcsak szeretünk, de büszkék is vagyunk Rád, Aniellánk.”

Szabó Pál: A M. Kir. Erzsébet Tudományegyetem és irodalmi munkássága. 1940. 709–710.
Az egyetemi leánykollégiumok élete. In: Magyar Női Szemle 1939/szeptember-október 194.

A mostani összeállítás a Dunántúl című pécsi napilap 1943 márciusi-áprilisi álláshirdetései közül szemezget. Úgy tűnik, hogy a hölgyek munkaerő piaci esélyeit 80 évvel ezelőtt is jótékonyan befolyásolta, ha előnyös külsővel rendelkeztek (még akkor is, ha "csak" háztartási alkalmazottként kívántak elhelyezkedni). Akkoriban biztosan nem léteztek a tökéletes szakmai életrajz megírását célzó kalauzok, így előfordult, hogy a magabiztosabb álláskeresők perfektként, a szerényebbek közepesként tüntették fel képességeiket.

A diplomás nők világszervezete (International Federation of University Women=IFUW) 1919-ben jött létre. Az egyetemet vagy főiskolát végzett nők összefogását célzó mozgalom Amerikából indult útjára, a központi székháznak mégis a londoni Crosby Hall adott otthont. 1934-re mintegy 37 nemzet csatlakozott a szervezethez. 1919 és 1934 között mintegy 55 ösztöndíjat hoztak létre, amely segítségével tudósnők tucatjai számára vált lehetővé külföldi tanulmányutak megtétele. Az egyesületi jelvény felmutatásával az egyes székházak ingyen biztosítottak átmeneti szállást a tagok számára.

Az IFUW londoni székháza (Crosby Hall), hivatalos jelvénye és annak ábrázolása az egyesület magyar folyóiratában

Magyarország csatlakozását (1926) a nemzetközi szervezethez Kornis Gyula: Nők az egyetemen című tanulmánya, a nők erre adott válasza és a központi szervezet felhívása motiválta. 1934-ig Czeke Mariannt, Ritoók Emma, Arató Amália majd Techert Margit követte az elnöki székben. Utóbbi nevéhez köthető a pécsi csoport megszervezésének kezdeményezése. 1935-ben indult útjára az egyesület hivatalos közlönye a Magyar Női Szemle, amely rendszeresen beszámolt a fővárosi, a debreceni, a nyíregyházai és a szegedi mellett, természetesen a pécsi csoport tevékenységéről is. 

Az 1934. december 10-én az Erzsébet Tudományegyetem jogi karának 1. számú tantermében megalakult Egyetemet és Főiskolát Végzett Nők Egyesülete pécsi csoportja az országos egyesület alapszabályai szerint működött. Célja volt: „a magyar egyetemet és főiskolát végzett nőket egyesületbe egyesíteni, az együttműködés, a szellemi értékek kicserélése, a tudományos érdeklődés fenntartása, és a kölcsönös segítés céljából. Tehát érdekeit úgy a művelődés, mint a létfenntartás gazdasági nehézségei közt elő akarja segíteni.” Mindezek megvalósításának érdekében az egyesület igyekezett tagjai számára külföldi tanulmányutakat kieszközölni és létesíteni, továbbá gyűjtések útján anyagilag támogatni azokat. Figyelemmel kísérte a végzettek tanulmányi ügyeit, segítette őket továbbtanulásukban, társadalmi helyzetük fenntartásában. Magas színvonalú, irodalmi, zenei és tudományos előadásokkal, aktuális kérdések megvitatásával igyekezett ébren tartani tagjai szellemi érdeklődését. Adatokat gyűjtött a női tudományos munka eredményéről itthon és külföldön: a magyar nők nyomtatásban megjelent tudományos munkáit lajstromozta. Nemzetközi összeköttetéseiben igyekezett nemzetünk múltjának és jelenének, főleg a magyar kultúrának ismertetésével a magyarság ügyének szolgálni, anélkül hogy politikával foglalkozott volna.

A pécsi egyesület 68 taggal kezdte meg működését. Összejöveteleiket kéthetente az Erzsébet Tudományegyetem Erzsébet Kollégiumában tartották általában az egyetemi tanévhez igazodva késő ősztől nyárig. A két órás összejövetel egy részében valamelyik társuk szellemi termékét ismerhették meg. A tudományos témákat vagy társadalmi problémákat taglaló előadások mellett művészeti produkciók is bemutatásra kerültek.

Az Egyetemet és Főiskolát Végzett Magyar Nők Egyesülete pécsi csoportjának vezetősége (1934)

díszelnök: Fuchsné Futima Sarolta
elnök: dr. Nánásyné Szanathy Aniella
alelnök: Zánkay Kornélia dr., Tolnay Margit dr.
titkár: Gyuris Gizella, Tyukody Franciska dr.
pénztáros: Homér Hanna dr.
ellenőr: Koppány (Knappig) Gabriella
választmányi tagok: dr. Cholnoky Dömmel Márta, Bruckmayer Márta, Fogarassyné Makara Anna dr., Falcsikné Vrabély Vera dr., Gyarmathyné Lábán Magda dr., Geigerné Szirtes Lilly dr., Linderné Braun Márta, Mansfeld Anna dr., Márkus Judit dr., Mojsisovich Margit, Székelyné Hetényi Márta, Szentvériné Vajszada Judith, Jónásné Wirter Erzsébet, dr. Zakariásné Makay Lilly

Pécs 18-19. századi oktatási intézményhálózatának vizsgálatakor vált számomra világossá, hogy neveléstörténeti összefoglalóink méltánytalanul keveset foglalkoznak a magánintézmények méltatásával. Ennek oka elsősorban a gyér forrásadottságokban keresendő, de nem minden esetben tartható ez az érv. Werner Magdolna Zrínyi utca 1. szám alatt működő leányiskolája és neveldéje fennállásának 25 esztendeje alatt 1755 leány oktatásáról gondoskodott, saját tanulmányi értesítőt publikált, mégsem találjuk nyomát a szakirodalomban.

1868 őszén két osztályban összesen 28 növendékkel kezdte meg működését a Werner Magdolna képesített tanárnő tulajdonában lévő oktatási intézmény. A Pécs belváros területén egykor működött leánynevelő intézmények lajstromából kitűnik, hogy a 19. század utolsó harmadáig kizárólag a ferences harmadrendi, majd a Miasszonyunk rend apácái és az egyes magániskolák biztosították az intézményes leánynevelés kereteit. Werner Magdolna felismerve a város közönségének igényeit iskolát és neveldét nyitott a belváros szívében.  Az 1870-es és 1880-as években az iskola népszerűsége töretlen volt, az 1890-es években azonban az új leánynevelő intézményekkel a magániskola már nem versenyezhetett. 1893-ban a tulajdonosnő úgy döntött, hogy megszünteti iskoláját, de neveldéjébe továbbra is várta a város oktatási intézményeiben tanuló leányokat, hogy számukra teljes ellátást és gondos ápolást biztosítson.

Vezéreszméje mindvégig a valláserkölcsösségre, hazaszeretetre és háziasságra nevelés volt. Sok szlavóniai, Bács megyei, horvát vagy német ajkú diáknak ez az intézmény tette lehetővé a magyar nyelv elsajátítását. Elméjük pallérozásában a város "legderekabb tanférfiai" segédkeztek. A hatosztályos rendszerű képzés során a vallástan, nyelv- és iránytan, fej- és jegyszámolás, szülőföld- és honismeret, általános földrajz, egyetemes történet, természetrajz és természettan tárgyakon túl a leányok elmélyülhettek a kézimunka, a rajz, az éneklés, valamint a német és francia nyelv világában. A 19. század végi pedagógiai fejlődéssel lépést tartva az intézetben a torna és a tánc is a mindennapok részét képezte. A termek tiszták, tágasak, világosak voltak. A 10 órai szünetet az udvaron lehetett tölteni, amely egyben a kertészi alapismeretek elsajátításának helyszínét is jelentette. Az év végi számonkérések a tanhatóság képviselői és a szülők/gyámok jelenlétében zajlottak.

Az intézmény jelentőségének bizonyítéka, hogy Trefort Ágoston miniszter és Kovács Zsigmond püspök is meglátogatta, Werner Magdolna az iskola szakszerű vezetése okán az iskolaszék elismerésében részesült 1878-ban, 1881-ben pedig engedélyt kapott, hogy felső leányiskolai kurzust is megnyithasson, továbbá részt vett székesfehérvári és pécsi pedagógiai kiállításokon is.

Forrás: Pécsi Lapok 2. évf. 77. szám 1868. szeptember 24. 326. oldal

Az Egyetemet és Főiskolát Végzett Magyar Nők Egyesülete fennállásának tizedik évfordulóját azzal ünnepelte, hogy saját folyóiratot indított Magyar Női Szemle címmel. Úgy vélték lapjukkal hiányt pótolnak, hiszen a magyar női „intellectuelle”-nek korábban nem volt lapja és igényeit nem elégíthetik ki a szépirodalmi, háztartási, otthonművészeti és divat tematikájú sajtótermékek. Külön rovatot szántak a magyar leánykollégiumok bemutatására. A pécsi egyetem Erzsébet Kollégiumának életéről szóló beszámoló mindjárt az első lapszámban helyet kapott.

„A megélhetés lehetőségeinek biztosabb alapjai és a társadalmi ranglétrén a magasabbra lépés vágya Pécsett olyan jelentős számú egyetemi hallgatónőt hozott össze, akinek erkölcsi megvédése, szociális segítése és tanulmányaiknak példás folytatása érdekében jött létre az Erzsébet Kollégium, melynek szigorú házi rendje eredményes harcot folytat a közszellemben már már otthonra talált erkölcsi szabadosság, materialisztikus életfelfogás és egyéb filozófiai áramlatok lelket sorvasztó erői ellen.
A lakószobákban 60 kényelmes hely ad nyugodt, békés otthont a leányhallgatók részére. Elhelyezésük kifogástalan, ketten-hárman laknak egy szobában a leghigiénikusabb miliőben. A bőséges, potom áron nyujtott 3 fogásos ebédek és 2 fogásos vacsorák (napi 90 fillér) a legszociálisabb gondoskodást tükrözik vissza.

A bennlakók között nívós szellemi torna honosodott meg, hogy minél eredményesebb képesítést produkáljanak, de ennek a törtetésnek van egy materiális oka is, a segélyek és menzakedvezmények elérése, ami csak kifogástalan magaviselet és jó tanulmányi előmenetel alapján ér el hozzájuk. Itt meg kell emlékezni dr. Pekár Mihály professzorról, a Kollégium igazgatójáról, aki a diáklányok megértő áldozatos lelkű atyja, s Entz Béla professzorról, a Diákjóléti Iroda vezetőjéről, akinek segítő kezét mindig akkor érzik, mikor arra a legnagyobb szükség van. A bennlakók a Kollégiumban idegen nyelveket is tanulnak. E célból éveken keresztül egy francia tanárnő lakott a Kollégiumban, jelenleg egy angol és egy német tanárnő foglalkozik a bennlakókkal.

Pekár Mihály és Entz Béla

A nőhallgatók nemesszívűsége és helyes irányú gondolkodása a társadalmi, szociális munkában is jelentkezik. A Stefánia Szövetség és a Szociális Misszió részére már évek óta kis ruhákat varrnak a szegény gyermekek részére. A Stefánia Szövetségben elhelyezett anyák részére ismeretterjesztő előadásokat tartanak vasárnap délutánonként. A háztartási alkalmazottakat magába foglaló Zita körben, a cselédleányok részére tartott egyik bennlakónk felvilágosító előadásokat. De talán a legeredményesebb munkát végezték diáklányaink a Nagy Lajos Collegium bennlakóival együtt a falvak népművelési előadásaiban, ahol anya- és csecsemővédelmi előadásokat tartottak, s vármegyénk legsúlyosabb nyavalyájával: az egykével és egysével szemben is törekedtek felvenni az eredményes harcot. A férfihallgatókkal együtt 181 előadást tartottak a múlt tanévben.
A szaktudományok művelése, az idegen nyelvek elsajátítása mellett a szociális munkára való vállalkozás egy új diáktípust termel ki, akikben ha majd egyszer elhelyezkednek, lesz szív, lendület és hangulat a szociális megértésre, s ez ma mindennek a koronája.”

Magyar Női Szemle I./1–2. (1935. január–február) 30–31.

Az Erzsébet Tudományegyetem Nagy Lajos Kollégiuma a férfi, az Erzsébet a női hallgatók számára nyújtott szállást, az előbbi a mai Egyetem utca 3. alatt (később általános iskola), utóbbi a mai Rákóczi és Bajcsy-Zsilinszky út saroképületében. Utóbbi épülete mellett volt az Egyetemi Menza, mely 300 ember napi ellátását biztosította.

A kollégium történetének egy korábbi epizódjára lásd a Küzdelem az Erzsébet Tudományegyetemért címet viselő bejegyzést. (http://pecsi-notortenet.blog.hu/2013/03/15/kuzdelem_az_erzsebet_tudomanyegyetemert)