"Tekintetes Rendőrkapitányság!
Alulírott tisztelettel panasszal fordulok a tekintetes Rendőrkapitánysághoz, mely a következő:
Tegnap este 9–10 óra között egyik férfi alkalmazottam leküldtem egy pár szál virágért a kertbe, mely egy készülő csokorhoz kellett még. Az illető bal vállán egy nagy földgörönytől eredő folttal érkezett vissza. Megtámadták, megdobálták s „most már gyere” szavakkal elmenekültek.
Tekintetes Rendőrkapitányság!
Ha ez valahol a kültelkeken történik, senkinek nem lehet valami különösebb megjegyzése.
De az már egy kicsikét furcsa, hogy a város szívében, egy méreteiben és minőségében kifogástalan kőfallal és deszkakerítéssel körülvett zárt területen sem lehet valaki – egy kis túlzással – sem élet, sem vagyoni biztonságban.
A telefonon megtett panasz alapján kiérkező rendőrségi közeg persze nem talált senkit.
Két nappal előbb fiam azzal érkezett haza, hogy kis híjján meg nem verték az utcán. Ugyanis, mielőtt bejött volna lekerült a Timár utca felé, hogy szétnézzen, nem másznak-e be, vagy nem lát-e valamit. S 6-7 szemenszedett, válogatott legényből álló csoport rohant el mellette, kiket viszont mások üldöztek.
Tekintetes Rendőrkapitányság!
Többszöri telefon-panaszom után most megismétlem: Udvaromon semmi biztonságban nincs. A gyümölcsöt éjjel nappal lopják. A Bercsényi utcai lakók telkemre néző ablakokból sokszor látják s figyelmeztetnek rá. Udvarom tele üvegházakkal. Drága krizanténomokkal, virágokkal. Minden tenyérnyi területe számomra kenyeret, alkalmazottaimnak munkát, városnak, államnak adóalapot jelent.
Hát ezután már csak egy szotnya kozákkal küldhetek le valakit egy szál virágért este?
Én azt hiszem, nem a betevő falatjáért rettegő Cassandra beszél belőlem, ha úgy gondolom, hogy eljön az idő, mikor azok, akik kertemet, birtokomat senki földjének tekintik, élet és vagyonbiztonság szempontjából számukra területen kívüli jogokkal felruházott városrémek – szinte sajátjuknak tudják a Timár utcát és környékét.
Egyszer majd észbekapnak, s gyümölcs és virág helyett vevőimet rántják be a telkemen nyitott, sötét utcába. S akkor üzletem tönkre lesz téve. Mert ki mer akkor a Munkácsy Mihály utcába járni, mikor pécsi és országos viszonylatban ismert belvárosi virágkertész cég tőszomszédságában is dzsungel ordít, s Vesta papnőinek sajnálatraméltó utódainak testőrei és élősdiek uralják a környéket. Én akkor, mikor az utca nyitására vonatkozó lépéseket bevezettem, befizettem a közművek elkészítésével reám háramló összeget is. Ennek egy éve. Azóta pihen a pénzem. Áll a munka. Se víz, se gáz, se villany. Én nem keresek a kákán csomót! Az a rendőr, aki időnként erre sétál nem isten, sem Árgus szemű valaki. Bárkit üldözne is, amint befordult az üldözött az új utcába: eltűnt számára. S ha még a Timár utcába is bejutott: ezer ajtó várja tárva nyitva az együvé tartozás jogán és kötelezettségével. És tessék akkor a „biztos úrnak” a mélyen tisztelt vendéget háborgatni merni.
A forrásban említett környék Pécs város 1940. évi térképén
Mert így van tekintetes Rendőrkapitányság!
Ebben az esetben tehát szó sem lehet hanyagságról. Itt mulasztás történt. Hogy kit terhel a mulasztásért a felelősség, azt megállapítani nem az én dolgom. Én csak az üzletem jó hírnevéért, vevőim élet- és vagyonbiztonságáért, családom, alkalmazottaim testi épségéért aggódom.
Én mindent megtettem, ami a közbiztonság érdekében részemről esedékes volt: idejében.
A közművek hiányáért tehát nem terhel engem felelősség.
Az a rendőr viszont, aki időről időre erre kerül, nem teheti ki magát és jövőjét egy oktalan sötét beugrásnak életveszélynek és gúnynak. Mert a kötelességtudás s józan ész határain túl nem terjedhet. Ez katonai és harctéri szokás is.
Itt csak a közbiztonsági és erkölcsrendészeti osztály együttes fellépése segít addig, míg a világítási kérdés elintézve nincs, s el nem tűnik a város szívéből ez a szégyenteljes sötét folt.
Panaszom tudomásulvételét, kivizsgálását, a környék szigorú és szoros ellenőrzését tisztelettel kérve maradok
Tisztelettel
Rösch Róbertné
Pécs, 1936. szeptember 16."
A forrás rendelkezésemre bocsátásáért köszönet illeti Hábel Jánost.
