Pillarek Antal históriája, aki 1918-ban három hétig mint "kitartott" vőlegény élvezte új kedvese odaadását, aztán kellemetlen titokra derült fény...

2015 tavaszán volt szerencsém tüzetesen áttekinteni a pécsi Lauber Dezső sportcsarnokban fellelhető sporttörténeti kiállítást. A tárlat őrzői, gondozói voltak olyan készségesek, hogy néhány dolgot ki is emeltek számomra a vitrinekből, hogy róluk fényképeket készíthessek. Ilyen volt Frank Mariska emlékkönyve is, amelyet 1897-ben kapott a Pécsi Tornaegyesülettől, mert nagy szerepet vállalt családi estélyük lebonyolításában. Az igényes kivitelezésű, sporttörténeti relikviaként megőrződött emlékkönyv leginkább a 19. század végi magyar emlékkönyv-kultúrába enged betekintést.

„Nőuralom?!” – ha halljuk a konferenciacímet, halljuk a feminista ideológia lerágott csontjainak zörgését is? Vagy Arisztophanész komédiájának címe inkább az univerzális emberi konfliktusokat árnyaltan, több oldalról bemutató, és ez által klasszikussá váló Nagy Alkotók szellemét idézi meg?

A Pécsi Izraelita Jótékony Nőegylet története nem lehet ismeretlen a Pécs város története iránt érdeklődő Olvasók körében, hiszen több kiadást is megélt Radnóti Ilona muzeológus azon tanulmánya, amely a szervezet dualizmuskori históriáját foglalta össze. Ezen írás is elsősorban az ő kutatási eredményeire támaszkodik, de kiegészíti őket ebben az összefüggésben még nem közreadott adatokkal is.

Tóth Ilona feltehetően soha nem járt Pécs városában, arcát és nevét mégis emléktábla őrzi a Széchenyi térről nyíló Nagy Lajos Gimnázium bejárati falán, jobb oldalt. Az 1956-os forradalom leverését követően az egyik nemzetközi figyelmet kapott kirakatper elítéltje volt a mindössze 24 esztendős orvostanhallgató.

 Tóth Ilona Győrfi Lajos Pécsett látható éremnagyságú domborművén

Kozma Gizella mindössze 26 éves volt, amikor édesapja helyébe lépett és mint családfenntartó gondoskodni kezdett édesanyjáról és testvéréről. Bár először főként a megélhetésért való küzdelem hajtotta, fokozatosan a pécsi fényképészet történetének kiemelkedő alakjává lett. Több ezreket kapott lencsevégre. Megmaradt fotói egy letűnt kort őriznek.

 Kozma Gizella
(1903–1974)

Gizella apja, Kozma József lakatos inas, majd a Norddeutscher Loyd vállalat hajógépésze volt. 1902-ben vette feleségül Horváth Júliát, a Zsolnay úti kocsmáros leányát. Kozma iszákosságának és tékozló életmódjának köszönhetően a házaspár örökségéből nyitott kocsma gyorsan csődbe ment. 1903 és 1909 között a család Győrben élt, majd visszatért a baranyai megyeszékhelyre. Kozma egy ideig Resicán dolgozott, majd 1911-ben autóhegesztő műhelyt nyitott a városban. A háborús konjunktúra jót tett az üzletnek, így átköltöztethették a mai Szabadság útra.

Családi kirándulás a Mecseken, elől Kozma Gizella

Tanulmányok
Kozma Gizella 1903-ban született Pécsett. Négy polgárit követően plusz két gimnáziumi osztály is végzett. Tanulmányait követően egy ideig a háztartás működtetésében segített, de képezte magát művészettörténetből, zongorázott, batikolt, művirágot készített és rendszeresen látogatta a pécsi szabadegyetemi előadásokat. Mikor 1927-re apja egészségügyi állapota jelentősen leromlott látni lehetett, hogy neki kell átvennie a családfenntartó szerepét, elkezdte kitanulni a fényképész mesterséget.

Kezdetben a pécsi névrokon, Kozma Márton mellett igyekezett ellesni a fortélyokat, majd Rozgonyi Dezső Kálvin téri műtermében szerzett további szakmai gyakorlatot. Itt kitanulta a fényképész mesterség minden szegmensét a megrendelés felvételétől a felvételek készítésén át a képkidolgozásig. Annak érdekében, hogy Gizella 20 pengős fizetését a család kiegészíthesse kiadta pécsi szobáját, így tudták finanszírozni a havi 90 pengőre rúgó költségeket.

Új színfolt a pécsi fényképészek palettáján

1929 májusában kezdte meg pécsi működését Schön Jozefa Elit fotó műtermében a Kossuth Lajos utca végén. Miután lejárt kötelező két év, amit még csak segédként tölthetett, ő maga vette át az Elit fotó vezetését. 1969-ben papírra vetett visszaemlékezésében így ír a kezdeti időszakról: „1929. máj. 11-én vagy néhány nappal később elsőáldozó nap volt. Az Ágoston éri templomban áldoztak a gyermekek. pesti képeket tettünk ki a kirakatba. Édesanyám a templom előtt reklámot osztogatott. Arra emlékszem, hogy ijedten vettem észre, hogy a műterem tele lett fehér fátylas leánykákkal és ünneplőbe öltözött fiúcskákal. Miért ijedtem meg? Mert bizonytalankodtam még a fényképezésben. Mint amikor egy úszni alig tudót vízbe dobnak.”

Nagyon bosszantotta, ha valami apró hibát vétett, még ha a vevők nem is vették észre azt. Tudatosan elkezdte átnevelni magát, hogy korábban saját bevallása szerint felületes, hanyag, eléggé nagyvonalú természete ellen hatékonyan vegye fel a harcot. A létért való küzdelem töltötte meg energiával, hiszen 26 évesen családfenntartóvá lett. Egy öttagú családlakhatásáról, élelmezéséről és ruházkodásáról kellett gondoskodnia. Amint hozzájutott némi bevételhez bezárta az üzletet, szaladt a piacra, a hentesre, hogy legyen, amiből főtt étel kerül az asztalra.

Az Elit Fotó kirakata az 1930-as évek végén

A sok szép kirakat és a számos hirdetés nyomán lassan beindulni látszott a műterem. A budai külvárosból a bányák, üzemek, gyárak munkásai érkeztek elsőként. Lassacskán beáramlott a Szigeti és Siklósi külvárosok lakossága is. Babakortól esküvőig gyermekeiket, majd unokáikat hordták a megrendelők. „Bíró ügynök által a vasúti várótermekben való hirdetéseim után már a környező falvakból is voltak rendelőim. A szeleskedő, hirtelen mozdulataimat jól hasznosítottam a szakmámban. Villámgyorsan és jókor exponáltam. Jó arckifejezésű felvételeket készítettem. A pesti Rozgonyi cég hatására beállításaim is előnyösek voltak. Pedig sikk nélküli, egyszerű emberek voltak a megrendelőim, akiknek a feszélyezettségét, zavarát, merevségét vidám szavakkal oldottam fel.”

Megtorpanás után zajos siker

Az 1930-as évek elején Pécsett megtelepedő orosházi Tapasztó Andor nyomott árainak köszönhetően sok fényképezkedni vágyót tudott magához csábítani, de a konkurens Elit műterem a kezdeti megtorpanást követően stabilizálni tudta pozícióit, sőt az 1936. évi Pécsi Ipari Kiállításon jelentős elismerésben részesültek népviseleti képei. „Művészi fényképeivel bizonyára magára vonja a kiállítás látogatóinak figyelmét az Elit. Elit fotó (Kozma Gizella Kossuth L. u.7.) kiállítási anyaga a népviseletről készült gyönyörű tanulmányok hatásosak. Exponálásuk fejlett művészi értékre vall, kidolgozásuk pedig gazdag színskálájukkal a fotószalon vezetőjének kitűnő technikai készségéről tanúskodik. Felvételein gondosság, eredetiségre törekvés uralkodik, de ezeket a népviseleti fényképtanulmányokat még valami sajátos egyéni báj és sugárzó kedvesség is elönti úgy, hogy az Elit fotó csinos vitrinje a kiállítás egyik legszebb anyaga.” – méltatta a Dunántúl a bronzéremmel kitüntetett „mini tárlatot”.

Kozma Gizella 1936 őszén, Apolló néven fióküzletet nyitott a Boltív köz 2. sz. alatt. Ezt 1941-ig tartotta fenn. Egy csendesebb, intimebb helyiséget akart fenntartani, ahol egyedül dolgozhat, a nagyobb üzletben néhány segéddel együttműködve zajlott a munka. 1936 és 1939 között ő hirdette leginkább magát a helyi lapokban, különböző alkalmi fotók, elsőáldozási, bérmálási képek és igazolványképek elkészítését vállalta. 1938-ban az amatőr fényképészet elterjedését látva vállalta képeik kidolgozását, 1940-től pedig maga is forgalmazott Agfa-filmet. 1939 augusztusától pedig iratok másolásával bővítette profilját.

Az Elit Fotó hirdetése a helyi újságban

A fotósnő és a szovjet katonák

1944-45-ben az átvonuló, itt állomásozó szovjet katonákról, a hadi kórházról és annak személyzetéről készített felvételeket. Rengeteg megrendelést kapott. Ő készítette az Újhegyen dolgozó igazolványképeit. Erre a munkára így emlékezett: „Tudásom tiszteletet parancsolt. Az első nehéz hetek után vigyáztak rám a szovjet katonák, hogy zavartalanul kielégíthessem nagy fénykép szomjukat. Az oroszok jó puha szövettel fizettek a fényképekért… 1944-ben rubelért vettem könyveket, csak úgy véletlenül, a kereskedőre bízva az összeválogatást. Kinek volt pénze abban az időben könyvekre? Én meg túl akartam adni az orosz katonáktól fényképekért kapott rubeljeimen Rádiót is vettem kéz alatt 2000 rubelért. Amikor a mai 1. számú sebészeti klinikára behordtak (teherautón) fényképezni, oda Pista is bejárt velem segíteni. Újhegyen az 1000 arcképes igazolvány felvétel készítésénél is velem volt, segített testvérem. Így ő is kapott a kötelező robotba járásról mentességet.”

Az 1940-es évek végén már csak hetente kétszer tartotta nyitva a műtermet. 1946-ban kiárusította régi kirakatait és többletképeit. Az 1948-ban alakult Fényképész Szövetkezetbe nem lépett be. 1950-ben műhelyét államosították. 1951-ben még tudott műtermet működtetni Kazinczy u. 3. sz. alatti lakásán, de a gyorsfényképezés nyomott árai már nem biztosították a megélhetést, így 1952-ben visszadta iparát: „bementem az iparhatóságba és a KIOSZ-ba. leadtam az iparomat. Nem akarták visszavenni. hetekig húzták. Végre sok utánjárással elintézték. 1929-1952-ig fényképész voltam. Szerettem a szakmámat, mert egy jobb, szebb életet tudtam belőle anyámnak és magamnak teremteni. Voltak súlyos éveim is, de erős akarattal azokat is átvészeltem.”

Az utolsó próbálkozás

1964-ben még utoljára beindította a műtermet, de sok nehézséggel kellett megküzdenie. A szakmától való távolmaradása alatt számos új vegyszer jelent meg, amiket nem ismert és nehezen tudott beszerezni. Romló látása pedig a retusálásban akadályozta. A megélhetésért azonban dolgozni kellett, Elsősorban csecsemők és gyermekek fotózását vállalta, azt is csak előzetes bejelentés alapján. Működésének utolsó, tíz esztendőn át, haláláig tartó időszakában már csak egyedül dolgozott, segédet nem fogadott.

A Rossz sejtelem címet viselő kép

Szorgalmas munkával, ha szolidan is, de anyagi biztonságra tett szert. A műhely folyamatos fejlesztése mellett jutott egy belvárosi garzonlakásra és egy nyaralóra is. Az 1950-es évek elején mindkettőt eladta. A fényképésznő szívesen járta a Mecseket és utazott Sikondára, hogy kipihenje a sötétkamrában töltött munkát.

*

A műtermében felhalmozott fotográfiák jelentős része a Janus Pannonius Múzeum várostörténeti gyűjteményében található. A megmaradt felvételek felbecsülhetetlen adatokat szolgáltatnak többek között az 1930-1940-es évek pécsi és pécskörnyéki kispolgárság és munkásság gyermekei és női viseletének változásáról.

Felhasznált irodalom:
Horváth Csilla: Egy pécsi fényképész munkásságáról. Kozma Gizella (1903–1974) Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 33. (1988) Pécs, 1989. 151–168.

1934-ben kezdődő története során az Egyetemet és Főiskolát Végzett Magyar Nők Egyesülete pécsi csoportja számos káros társadalmi jelenség ellen emelte fel szavát. 1938-ban a koktélivás szokása elleni küzdelmet tűzték zászlajukra.

Az egyesület 1938. január 15.-i választmányi ülésén az alábbi indítványt fogalmazta meg az egyik tagtárs:

"Mi diplomás nők a modern társadalmi élet leghivatottabb őrei vagyunk. Kötelességünk küzdeni annak kinövései ellen s azt a külföldről jövő veszedelmes behatásoktól megóvni. Jelenleg nálunk szintén külföldről importált veszedelmes hóbort kezd mindjobban tért hódítani. A koktélivás divatjára gondolok. Külföldön, ahol ez az elegáns pálinkaivás már régebben divatban van már rájöttek annak romboló következményeire. A legelőkelőbb lapok vezércikkekben küzdenek ellene, statisztikai adatokkal támogatva indokaikat. A koktél a legártalmasabb szeszfajtákból kevert pálinka, amelynek gyakori élvezete az idegrendszert aránylag rövid időn belül teljesen szétroncsolja. A külföldi lapok cikkei kimutatják, hogy mióta a koktélivás általánossá lett, az ifjúkori őrültek és epilepsziások száma ijesztő arányban megnövekedett. Míg a közönséges pálinkaivás az alsó néprétegeket lassan pusztítja, a koktélőrület a művelt középosztályból szedi áldozatait a modern életritmusnak megfelelő gyorsasággal.
A veszély mind a két nemet fenyegeti, mert a „koktél” elegáns és idegenhangzású neve alatt férfi és nő egyaránt rászabadul a pálinkaivásra.

Különösen a 18 és 30 év közötti fiatalság van veszélyben, vagyis az a korosztály, amely szívesen szórakozik. Amikor a szórakozni vágyó ember elmegy kávéházba, bárba, természetesen azt fogyasztja, amit akar, sajátmagát éri a felelősség. Ellenben amikor a most annyira divatbajött családi összejöveteleken vesz részt, azt fogyasztja, amit a háziasszony nyújt. A modern háziasszony többek közt koktélt kínál, nem gondolva arra, hogy vendégét tulajdonképpen méreggel kínálja. Pár évvel ezelőtt agilis úriasszonyok még teadélutánokat rendeztek mindenféle célokra. Ma a „koktélparti” megbuktatta az ártatlan teaivást. A koktélparti a modern ember egyik társadalmi megnyilatkozásává lett s nem elegáns az a nő, akinek nincs egy úgynevezett koktélruhája. Írják ki nyugodtan magyarul: „pálinkás összejövetel”, hogy a gyanútlan ember is tudja, hogy tulajdonképpen miről van szó.
A „koktél” elegánsan hangzó szava mögött örvény rejlik, mely a magyar ifjúságot, a magyar jövőt elnyeléssel fenyegeti. Ránk diplomás nőkre és háziasszonyokra vár a feladat, hogy ezt a förtelmes szokást kiirtsuk. Ennek a feladatnak a megoldását úgy képzelem el, hogy diplomás nő és háziasszony először is ne kínáljon koktélt, ne igyék koktélt s ahol egy koktélparti megrendezéséről van szó, ott tudását és tekintélyét latba vesse, hogy annak létrejöttét megakadályozza. Tagtársaink és főleg az orvosok írjanak a napilapokba cikkeket a közönség felvilágosítására. Az emberek általában jobban féltik testüket, mint lelküket, azért egy orvos szavának mindig nagyobb hitelt adnak."

Az indítvány nyomán az egyesület tagjai megkezdték a harcot Pécsett a koktél ellen.

Forrás: Dunántúl 1938. január 16.

Újra látogatható a belvárosi plébániatemplom, Pécs város szimbóluma, az egykori Szent Bertalan plébániatemplom/Gázi Kászim pasa dzsámija. A figyelmes szemlélő számos nőtörténeti adalékkal találkozhat.

A freskókon megelevenedik Szent Margit története.

Gebauer Ernő monumentális festményén megcsodálhatjuk az 1943. évi városajánlás résztvevőit. A jobb oldalon ott sorakoznak az egyházi és világi városanyák rendjük egyenruhájában vagy előkelő magyaros öltözékben.

Már több mint három éve folyt a második világháború, a II. Magyar Hadsereg vereséget szenvedett a Don-kanyarban, amikor 1943. március 16-án a Pécsi Római Katolikus Egyházközségek Városi Központi Tanácsának gyűlésén, felvetették azt a gondolatot, hogy ajánlják Pécs városát Jézus Szent Szíve oltalmába. A gondolat a Jézus Szíve Férfi Kongregációtól indult ki, melyet a város közgyűlése is elfogadott és beterjesztett a püspöknek. A javaslatot szinte mindenki támogatta, így a felajánló imát 1943. június 6-án a város polgármestere mondta el a Széchenyi téren. A pécsi városfelajánlást három napos lelki felkészülés előzte meg minden templomban. Az ünnepségen részt vett a pápai nuncius, Angelo Rotta is, aki 6-án szentmisét mutatott be, majd ezt követően pápai áldásban részesítette a város lakóit. Az esti felajánlást körmenet előzte meg, melyen közel 50 ezer ember vett részt. A körmenet a Pius-templomtól indult, a Szigeti, a Rákóczi, és az Irgalmas utcán keresztül érkezett a Széchenyi térre, ahol a városfelajánlás megtörtént. Az útvonal mentén a házakat, ablakokat virágok és gyertyák, mécsesek díszítették. Korábban hasonló felajánlást már több településen is tettek a hívek, többek között Kassán, Szekszárdon, Szombathelyen, Székesfehérváron és Győrött. A pécsiek ennek tulajdonították, hogy a város megmenekült a háború pusztításától.

Az altemplom sírhelyeinek fedlapjain pedig ismeretlen ismerősök nevei bukkannak fel. Köztük olvashatjuk Ujváry Kamilla nevét, aki az 1881-ben életre hívott pécsi községi polgári leányiskola egyik első tanárnője, majd igazgatója volt és egyben alapítótagja a Pécsi Tanítónők Egyesületének.

Az altemplomba lépve ez a látvány tárul a látogatók elé.

A 16. század végére kialakult sajátos magyar nemzeti öltözék viselete igen hatásos politikai demonstrációs eszköz volt, különösen a történelmi traumákat követő korszakokban. A pécsi sajtóközlésekben is kimutatható ez a tendencia, hiszen a magyaros öltözékek nagyobb arányú elterjedése az 1860-as években, illetve markánsan az első világháborús vereséget és a szerb megszállást követően, illetve a második világégés küszöbén tapintható ki.

Fehér ruhás lányok, zárdanők és úri hölgyek
a Miasszonyunk apácák ünnepélyes bevonulásakor az 1850-es évek elején

Jámbor Irma a Pécsi Lapoknak küldött, 1860. évi levelében üdvözölte, hogy a pécsi hölgyek körében egyre inkább divattá kezd válni a magyar ruha viselete. Magasztaló soraiban nem fedezhető fel Habsburg-ellenes felhang, annál inkább a hazafiasság hangsúlyozása. Az ősöktől örökölt magyar ruha viseletét a hazaszeretet kifejezőeszközének tartotta. Úgy vélte, hogy a magyar ruha védett a divat gyors változásának hatásaitól, ennél fogva viselete kiválóan alkalmas arra, hogy a családi takarékoskodást szolgálja, hiszen a szükséges átalakítások megtételével elhasználódásukig hordhatóak a generációról-generációra megőrződött darabok. „Addig hordhatjuk míg jó, új ruhát a divat miatt elvetni nem fogunk; csak gazdagabb hölgyeink ne kivánjanak hetenkint új szabásu öltönyökkel kaczérkodni, a többi örömmel elviselendi a tavalyit is, mert magyar. Egyébiránt kár is sok kisérletet tenni a magyar öltönnyel, mert könnyen azon szélsőségekbe eshetünk, hogy untalan változtatva a szabást, utoljára oly különös ruhánk lesz, mely mindenki más, még komédiáshoz is illő lesz, csak magyar nőhöz nem.”[1] Néhány hónappal később a Pécsi Lapok arról adott hírt, hogy a magyar divat Párizsban is kezdett lábra kapni, azonban Jámbor Irma magyar hölgyekkel kapcsolatos várakozásai nem teljesültek, hiszen „Pesten egy kiválóan magyar urhölgy csak azért tette le a magyar öltönyt, mert neki elég változékosságot nem nyújt.”[2]

Egy pécsi házaspár és egy pécsi polgári család az 1860-as években

Az arisztokrácia pécsi kötődésű tagjai körében is szokás volt a környék[3] vagy a magyar népművészet híres tájegységeinek népviseletét magukra ölteni. Zsolnay Terézről 1870-ben zengővárkonyi,[4] Zichy Ludovikáról 1896-ban kalotaszegi öltözékben készült fotográfia, naplójában Zengey Ágnes arról emlékezett meg, hogy az 1930-as években egy alkalommal farsangkor szabolcsi népviseletet öltött magára.[5]

Zsolnay Teréz és Zichy Ludovika népviseletben, Zengey Ágnes magyaros báli ruhában

Az első világháborús vereséget követően reneszánszát élte a hazafiasság viselettel való kifejezése.[6] Közvetlenül a szerb megszállás alóli felszabadulást követően, Horthy Miklós kormányzó 1921 őszén tett látogatása volt az az egész város lakosságát megmozgató első jelentős esemény, ahol nagy szerepet kapott a magyar öltözék, mint a politikai reprezentáció eszköze. Az Őfőméltóságú urat nemzeti szín zászlók, bokréták és díszmagyarba bújt leányok és asszonyok fogadták bármerre járt.[7]

Díszmagyarba öltözött leányok sorfala Horthy Miklós 1921 őszén tett pécsi látogatásakor

Az 1894-ben megalakult Izabella Háziipari Egylet célkitűzéseivel azonosulva hozott létre a Pécsi Jótékony Nőegylet kebelében egy Izabella háziipari szakosztályt 1924-ben. Az Egylet a magyar stílus, a magyar ízlés támogatója, megörökítője és fejlesztője kívánt lenni. A pécsi csoport 1927-ben székháza egyik termében gazdag kiállítást rendezett be. A tárlaton elsősorban a buzsáki néphímzést vonultatták fel „szemgyönyörködtető pompában”. Az asztalterítők, függönyök, zsebkendők mellett blúzok, ruhák és babakelengye is helyet kapott. [8]

A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége (MANSz) országos háziipari akciójába a frissen megalakult pécsi fiók is bekapcsolódott, amely eredményeképp 1922 áprilisában szövőtelep létesült a városban.[9] Két évtizeddel a szövőtelep létrehozását követően a közellátási miniszter szorgalmazására a MANSz bekapcsolódott az országos olcsó ruha ellátási akcióba. Az egyesület elnöksége létrehozta az Országos MANSz Háziipari Szövetkezetet, amelyhez a pécsi kulturális szakosztály is csatlakozott. A vállalkozás legfőbb célkitűzése volt propagandát csinálni az egységesen tervezett, szép, magyar ruháknak, valamint lehetőség szerint varróműhelyt felállítani az adott településen.[10] Ennek az elvárásnak maximálisan eleget téve kezdte meg 1942. március 23-án működését a Magyar Asszonyok Nemzeti Varrodája a Városháza utca 2. szám alatt található épület II. emeletén. A varroda felsőruha osztályát a cég tulajdonosa, Manninger Piroska vezette, aki korábban két éven keresztül tanult és dolgozott rajzolóként valamint tervezőként a neves divattervező, Zsindelyné Tüdős Klára fővárosi szalonjában.[11] A fehérnemű osztályt Selényi Dezsőné irányította, akinek ezen a területen már több éves gyakorlata volt, így képes volt a legkényesebb ízlést is kielégítő női és férfi alsóruházatot elkészíteni. A varroda a magyar ruhák mellett minden más ruha varrását is vállalta.[12]

Magyaros menyasszonyi ruha rajza a Magyar Asszony című lapban

Ahogy a Budapesti Állami Nőipariskolának és lapjának, a Muskátlinak meghatározó szerepe volt a népművészet tanításában és terjesztésében,[13] úgy a Ferenczy Ferenc kezdeményezésére 1934-től kibontakozó Magyaros Öltözködési Mozgalom[14] alapvető hatással bírt a Pécsett 1926-ban létrejött nőipariskola tevékenységére, profiljára. A kezdeményezés célkitűzése volt egy a külföldivel versenyezni képes túlzásoktól mentes, haladó magyar divat létrehozása.[15] A mozgalom és a Magyar Királyi Operaházban 1938. április 2-án tartott divatbemutató Pécsett is nagy lendületet adott a divattervezésnek. „Pécs utcáin is hamarosan megjelennek az új magyaros ruhaformák, friss színek, nőipariskolásaink rokolyái, egyenruhái, ünneplői általános tetszést aratnak és utánzásra ösztönzik a város leányiskoláit, a szorgoskezű, szépért rajongó pécsi nőket. Az évvégi kiállításokon és divatbemutatón a remek kivitelezést és az eredeti ősmagyar motívumok és technikák ötletes alkalmazását minden látogatónk megcsodálta.”[16]

A Miasszonyunk női kanonokrend pécsi polgári leányiskolájának díszpalotást táncoló növendékei az intézmény 50. évi jubileumi ünnepségsorozatán

Bár a városban az 1930-as években rendre tartottak őszi lakberendezési- és divatkiállítások, az magyaros öltözködési mozgalom legjelentősebb helyi eseménye a Pécsi Nemzeti Színházban 1940 márciusában megrendezett magyaros divatbemutató volt, amely keretében mintegy 200 öltözéket mutattak be pécsi asszonyok és leányok, valamint berendeztek egy ormánsági fonójelenetet. A tömegeket megmozgató rendezvény bevételét ormánsági szövőszékek beszerzésére fordították.[17]

Kiss Ibolya a pécsi református leányiskola növendéke az intézet bocskai egyenruhájában

Annak ellenére, hogy magyaros ruhamozgalom Pécsett is talált követőkre, megállapíthatjuk, hogy míg az iskolai formaruhákra és az iskolán kívüli nevelést folytató mozgalmak, egyesületek formaruháira jellemző volt a megmagyarosodás, a hétköznapi viseletre ez általánosságban nem volt igaz, annak ellenére sem, hogy a mozgalomhoz csatlakozó egyesületek jelentős „kampánytevékenységet” folytattak lapjaikban. Ugyanakkor voltak olyan táncos rendezvények, „magyaros estek”, amelyeken elvárt volt a magyaros öltözetben való megjelenés.[18] Az 1940-es években egyre inkább a szélsőjobboldali szervezetek voltak azok, amelyek uniformisaik megtervezésekor előnyben részesítették a Bocskai-sapkát és a zsinóros megoldásokat.[19]

[1] Pécsi Lapok 1860. július 8. 6–7.
[2] Pécsi Lapok 1860. október 4. 108.
[3] F. Dózsa Katalin: Megbámulni és megbámultatni. Viselettörténeti tanulmányok. Bp., 2014. (továbbiakban F. Dózsa 2014.) 199.
[4] Kovács Orsolya (szerk.): Zsolnay nővérek. Kiállítási katalógus. Pécs, 1997. (továbbiakban Zsolnay 1997.) 7.
[5] Vasárnapi Újság 1896. június 28. 435.
[6] F. Dózsa 2014. 204.
[7] A felszabadulás aranykönyve. Pécs, 1931.
[8] Dunántúl 1927. április 9. 2.
[9] Dunántúl 1922. április 21. 3., 1922. november 8. 1.
[10] Dunántúl 1942. február 8.
[11] F. Dózsa 2014. 210.
[12] Dunántúl 1942. március 21.
[13] F. Dózsa 2014. 202.
[14] F. Dózsa 2014. 208.
[15] Idézi F. Dózsa 2014. 212.
[16] A Pécsi Nőipariskola Évkönyve 1943/1944. 47.
[17] Dunántúl 1940. március 5. 2.
[18] Haiser Anna Klára: Báli élet a két világháború közötti Pécsett. Szakdolgozat. Pécs, 2015. 35.
[19] F. Dózsa 2014. 213–215.

Képek forrásai:
Szentkirályi István: A pécsi Notre-Dame nőzárda és iskolái. Történeti és leíró ismertetés. Pécs, 1908.Havasi János: A Mecseki Fotóklub története 1957–1987. Pécs, 1987.
Zsolnay 1997., Vasárnapi Újság, Zengey Ágnes hagyatéka
A felszabadulás aranykönyve. Pécs, 1931.
Magyar Asszony
A Miasszonyunk női kanonokrend pécsi polgári leányiskolájának értesítője az 1939/1940. tanévről. Pécs, 1940.
Emlékek a Pécsi Református Polgári Leányiskola életéből. Pécs, 2007.

Weöres Sándor csodagyerekként, valódi nagy költőnőként emlékezett meg róla, akit szomorúsága, kétségbeesése, feltartóztathatatlan halálvágya arra vitt, hogy tizennégy évesen apja forgópisztolyával szíven lőjje magát. Emlékiratai, búcsúlevele, gyászjelentése és 18 költeménye, valamint az ezeket magába foglaló, Tüskés Tibor által összeszerkesztett kötet őrzi emlékét.

Karay Ilona 1866. december 18-án született Aradon. Apja, Karay Nándor pénzügyi tisztviselő volt, aki elsősorban hozománya miatt vette feleségül édesanyját, a kecskeméti születésű Nagy Máriát. Ilonát már két nővér és két báty várta. Míg apja takarékos, gyakorlatias, az élet törvényeit szem előtt tartó ember volt, addig édesanyjának  „Otthon, szülői házánál nem volt alkalma az életet valódi fekélyes oldaláról megismerni; mindenkiben jó barátot látott, s a folytonos regényolvasás is sok ábrándos eszmét csempészett szívébe.” A baj az volt, hogy az olvasottakat az életbe próbálta megvalósítani, mindenkinek segíteni akart, minél nagyobb áldozatot hozott másokért, annál nagyobb örömöt okozott saját magának cselekedete. Ilona szüleinek személyisége közötti nagyfokú különbözőség okán szinte borítékolható volt a boldogtalan házasság. Hosszabb ideig éltek Szegeden, majd három gyerek világra hozatalát követően az édesanya visszaköltözött szüleihez, de a negyedik gyermek érkezése után újra visszatért férjéhez, aki ekkor már Aradon dolgozott. Később Lugosra, majd Pécsre költöztek.

Ilona nem tudta, hogy hatással volt-e szülei családi életére, hogy anyai nagyapja, Nagy Lajos főbe nőtte magát, de lányára és unokájára bizonyosan átörökítette szuicid hajlamait. Az ifjú költőnő gyermekkorára, mint boldog aranykorra tekintett vissza emlékirataiban. Ebben az időben édesanyja a legnagyobb pazarlással elégítette ki gyermekei minden kívánságát. Közben azonban számos hozzá forduló családnak nyújtott pénzbeli segélyt, amely olyan módon zsigerelte ki a családi pénztárat, hogy hitelek felvételére is szükség lett. Míg Ilona nővérei iskolába jártak, ő otthon tanulta meg egy nevelőtől az ábécét. A szülők kapcsolata végül odáig mérgesedett, hogy az édesanya újra elhagyta édesapját és visszaköltözött leányaival Kecskemétre, fiait Pécsett hagyta. A szentszék azonban nem adta beleegyezését a válásba, mert a férj azt vallotta gyermekei érdekében, hogy még mindig gyengéd érzelmek fűzik asszonyához.

Kecskeméten három évet töltöttek, Ilona mindig első volt az iskolában. 11 éves volt, amikor régóta betegeskedő bátyja meghalt. A veszteségtől édesanyja idegei erősen meggyengültek. Öngyilkossággal fenyegette meg leányait annak érdekében, hogy visszatérjenek apjukhoz Pécsre. Távollétük alatt azonban az édesapa megismerkedett egy kétes hírű nővel, Patzák Annával, aki kezdetben szakácsnőként szolgált náluk. Ekkor már megszűntek a házasságfelbontás akadályai és az apa elvette a nőt, aki Ilona bevallása szerint „eddig tiszta nevén a legnagyobb szennyfoltot üté”. A számos családi tragédia, szülei válása, apja újranősülése és egy titkolt, beteljesülhetetlen szerelem végül arra bírta a 14 éves Karay Ilonát, hogy édesapja fegyverével önkezűleg vessen véget életének. 

Karay Ilona búcsúlevele

Szederkényi Ervin sejtése szerint az imádott Várady Ferenc pécsi novellista és újságíró, Ilona testvérbátyjának barátja, kollégája lehetett. A hét év korkülönbség azonban akadálya volt annak, hogy Várady Ferenc nőként tekintsen „a nagytehetségű és koraérett leánygyermekre”. A szerencsétlenség után azonban ő maga írta meg a Pécsi Figyelőbe Karay Ilona nekrológját: „A tündéri szépségnek, mennyi jóságnak, szűzi erénynek megtört liliomszálát zokogva siratja a fájdalom… Ott feküdt holtan, halványan, kibomlott hajjal, szép piros vérében. Mellette még a gyilkos fegyver füstölgött s ő már kiszenvedett. Fölötte az öngyilkosság pokoli szelleme… Ilonka halála előtt csak sejteni engedte tettét, de az okról hallgatott; miként a hal. Többek között nővéreinek mondá, hogy ne varrjanak báli ruhát, hanem inkább gyászöltönyt, mert ő már nem sokáig él.”

Károlyi Amy úgy vélte, hogy „Karay Ilonkában már Kaffka Margit figurája készülődött, a vidéki úri szegénység női nyomorúságából kitörni-vágyás.” Weöres Sándor szerint költeményei a századvégi szecesszió stílusjegyeit előlegezték meg. Bár tele voltak művei az akkor „divatos melankólia sóhajtozásaival, könnyes vallomásaival, amiket ma avatagnak érzünk,ó, csakhogy őnála a szokványos boldogtalankodáson mindig átüt a mély és valódi fájdalom.” A versekben felbukkanó szerelmes, de biológiai szív a világirodalomban, akkor még fel nem vetődött vadonatúj motívum. Technikája valószínűtlenül pontos, szókincse sajátságos. „Tovább fejlődött volna, ha életben marad? Lehetséges, de én inkább úgy vélem, hogy a sírba-sodró örvény hozott létre ember-fölöttit (vagy legalább is kislány-fölöttit) és csak egyszerit. Tán többé nem érte volna el ezt a koncentrált feszültséget, enyhén körülmények között. Vigasztaljuk magunkat azzal: talán ez a java mindannak, amit írt vagy később írhatott volna.”

Forrás: "Szívem nagyon forró kezd lenni..." Karay Ilona hagyatéka. Szerk. Tüskés Tibor. Pécs, 1987.