A Pécsi Polgári Kerékpáros Egyesület hivatalos lapja a Kerékpár-Sport 1896-tól kéthetente került kiadásra Bolgár Tivadar szerkesztésében. A szerzők már az első lapszámban külön oldalt szenteltek annak, hogy az olvasóközönséget meggyőzzék arról, hogy a nők kizárólag azért ülnek kerékpárra, hogy az ahhoz tervezett új típusú öltözékek bemutatására alkalmat teremtsenek. Hiába kelt egy hölgy rögvest társai védelmére, a lap Karika Viczcz címet viselő mellékletének karikatúrái és tréfái továbbra is előszeretettel választották témául a változó női szerepeket. Hogy milyen veszélyhelyzetekbe keveredhettek a gyanútlanul, egyedül kerékpározó hölgyek, valamint miként lehetett válóok a kerékpározás férfiak általi gyakorlása is, ha valakit hajthatatlan anyóssal hozott össze sor, az kiderül a következő válogatásból...

„Nők a kerékpáron
(…) A franczia és angol hölgyeknél már annyira el van terjedve e sport, hogy ha Önök közül valaki a délelőtti órákban hirtelen a párizsi (…) vagy a londoni (…) találná magát, úgy ijedten venné észre, hogy ott valóban veszélyes a gyalogséta – már kezdik lenézni azokat, kik nem kerékpáron futkossák be a fehér homoku sétányokat.  Két-három év előtt nem így volt ez. Akkor a két nagy világvárosban nem hódolt még ezer és ezer hölgy annak a szép sportnak, hanem a divat, az a nagy mester hamar megcsinálta ezt a váratlan és gyors fordulatot. Tagadhatatlan, hogy a franczia hölgyek sportöltözékeinek modelljei a párizsi Worth szabó-király műhelyeiből kerültek ki s ezek az öszszes nagyvilág hölgyeket elragadtak. De hát mit érnek ezek a zseniálisan összeállított ruhadarabok kerékpár nélkül? Nemde semmit. Ezért űzik ott hölgyek szenvedélyesen a kerékpározást és azért is, hogy a sic-kes öltözéket mindig magukat láthassák. A franczia „Velo”-ban a kerékpárosok napilapjában olvastuk ezt a kitünöen találó élczet: Hölgykerékpáros fess knickerbockerben a chaislonguen hever. (…)” /KS 1. sz./

„Nők a kerékpáron. Első számunk e czimű cikkelyére következő választ kaptuk: Kedves szerkesztő ur! E bizalmas megszólítás nem annyira kegyednek szól mint inkább lapjának, mely már első számában elég udvarias volt rólunk, nőkről is megemlékezni. Ez mindenesetre kedves dolog volt a laptól, de az már kérem semmiesetre sem szép és kedve, hogy a czikkíró a nőknek a kerékpározás iránti feldicsért hajlamát a hiúság forrásából eredettnek tarja, vagyis első sorban a toilettkérdéssel hozza kapcsolatba. Ez engedje meg tisztelt szerkesztő úr, igen megszokott frázis s nem is hiszi, hogy mennyire bosszantó egy művelt nőre, ha valamely sportnak hódolva, passiójában nem az illető sportnemnek előnyait tartják a kedvtelés igazi okának, hanem a ruházatot, a külsőségeket. A kerékpársport annyira tetszetős, nemcsak az eszköz érdekessége, csinossága, elegancziája miatt, hanem főleg azért, mert testet edző, lelket üditő és kedélyt szórakoztató, hogy méltán egymagában kihívja a nők figyelmét s éppen nincs semmi csodálandó abban, ha mi nők is mindjobban kedveljük ezt az uj sportnemet, melyre végre is ugy vélem, a férfiak nem szereztek kizárólagos szabadalmat. A ruházati kérdés e sportra nézve még az erősebb nemnél is nincs eléggé tisztázva s bizony, ha a hiúságot már említettem, az önöknél bizonyos gigerlis különlegességekben sokkal inkább megnyilatkozik mint nálunk, a kiknél a természetes nehézségeket zseniális formák alkalmazásával kell feledtetni s hogy ehhez Worth szellemes ügyességére és fogásaira is szükség volt, azt inkább a kkényszerüség, mint a hiúság által táplált divat-tetszelgés okozta. És hogy a kerékpársport a toilettben is bizonyos sikkes elegancziát kiván meg, azt tessék a czikkírónak e sport javára s nem a mi hiúságunknak terhére írni. Adj Isten minden jót! Üdvözli…Marianne.” /KS 2. sz./

„A hölgyek és a kerékpár. Fenti czím alatt a „Berl Tagebl”-ban következő humoros közleményt olvassuk: A nők keresetvilágában a kerékpár térhódítása igen nagy gyakorlati eredményeket mutathat föl. Eleinte azt hittük, hogy a zongoratanítónők alatta – szenvedni fognak. Egy erélyes és határozott fellépésű kisasszony azonban p az ellenkezőjét bizonyította ne. Midőn láttam – Sz. Piano növendéke – hogy a zongoraórák mindinkább kevesbbednek, elkezdtem azon töprengni, mivel tudnám életemet jobban fentartani. A fekete-fehér billentyűk billentésén kívül semmit sem tanultam. Eszembe juottt, hogy bizonyára örömmel fogják ama szülők, a kiknek lányai a kerékpározás kedvéért a zongorázással fölhagytak, ama ajánlatomat fogadni, hogy leányaikat kirándulásaikon kísérni fogom és rájuk fölügyelek. Ily Chaperont bizonyára megbizhatóbbnak fognak tartani, mint valami unokafivért? Nem volna-e hát jó – hogyha erre a czélra kiképezném magamat? Művészi aggodalmak? – Ez semmi! – Inkább eltöröm a fejemet „byke”-n mint tovább is a Rosenthal-akkordokkal törni magamat! És nem hasonlít-e – a zongora a kerékpárhoz – nincs-e mindkettőnek pedálja? – Azonkívül a kerékpáron ülve sem szerezhetek magamnak több tyukszemet, mint a zongoraszéken! Okoskodásom helyes volt. Ma több Chaperon-angazsmám van, mint valaha zongora-óráim voltak, és e mellett, biztosíthatom Önöket, hogy ez a foglalkozás sokkal kellemesebb, mint a folyton duzzogó növendékkel szónátákat játszani. Most a lányokkal a lehető legjobb viszonyban vagyok, különösen mióta Janinak és Károlynak néha-néha megengedem, hogy őket kísérhessék. Istenem, hisz’ a zongorázásnál sem mehettünk semmire kíséret nélkül, hogyha azt akkorában nem is Jani vagy Károly képezték. – A női keresetágal egy másika, a mely még sokkal jövedelmezőbb, – a kerékpár-bizományosztály. A hölgyek 15 százalék proviziót kapnak minden kerékpár után, a melyet körükben eladnak. Mások ismét kikötik maguknak, hogy 12 kerékpár után, a mit eladnak, – egy szépet – a maguk részére szabadjon kiválogatniuk. Kifogásolni valót nem talál ebben senki. Szívesség az egész! És ki nevet rajta. Az angol! Minden idegen okulhaat ebből is, hogy az angolok szótárában ez a szó: szívesség nem található! Az angol még saját anyjával is megfizetteti szolgálatait. Az idő pénz – a szívesség pedig időbe kerül! Szép-szép, csak hogy ebbe bele kell tanulni!”

„Női bátorság. Nem mindennapi lélekjelenlétet árult el egyik pécsi sporttársnőnk Philipovits Józsefné, kinek ugyancsak kellemetlen és emlékezetes kalandja volt a napokban a pécsváradi országuton, melynek szerencsés kimenetelét talán egyedül annak köszönheti, hogy a veszélyes helyzetben feltalálta magát. Philipovitsné Pécs és Pécsvárad közt fekvő Csokoládé sörház felé kerekezett – megjegyzendő egészen egyedül, – midőn hirtelen két medvetánczoltató ugrott elő az út melleti árokból s a mit sem sejtő kerékpárosnőt feltartóztatták: Pénzt, vagy nem engedjük tovább! 
Míg az egyik a géphez közeledett, addig a másik a medvét vonszolta közelebb a megtámadott felé. Philipovitsné azonban meghiusitotta az utonálló csavargók tervét, mert hirtelen szerszámtáskájába nyult és egy kis nikkeles jószágot fogott a medvetánczoltatókra s rájuk kiáltott: Utból gazemberek! mert közületek egyet, vagy a medvét lövöm le! 
A hirtelen és határozott fellépés meghökkentette az utonállókat, Philipovitsné pedig ezt a pillanatot felhasználva gépére pattant és megszabadult veszélyes helyzetéből. Pécsre érkezvén azonnal jelentést tett az esetről a csendőrparancsnokságnál, hol azonnal elrendelték a Pécsről elindult medvetánczoltatók elfogatását, de ez nem sikerült, mert azok valamelyik mellékuton elillantak. A nikkeles tárgy nem revolver volt (mint azt egyik pécsi lap írta) hanem egy egyszerű franczia kulcs, a kerékpárosok nélkülözhetetlen, de a forgópisztolyhoz nagyon hasonlító szerszáma. Az eset pedig tényleg megtörtént, mert sokan azt csak mende-mondának tartották, de a kerékpároshölgy férjétől nyert megbízás folytán kijelenthetjük, hogy az elmondottak minden sora való.”

„Az anyós és a kerékpár. Csak így nyomtatásban fér meg szép békeségesen az élet ötödik kereke és az ujkor nagyszerű találmánya a kétkerekű. Az anyós megpukkad a méregtől, ha kedves vejét kerékpáron látja, de a biczikli kövér gummijai is ugyancsak felfujódnak és kipukkadással fenyegetettnek az anyós láttára. Ennyi elég az anyós és a Kerékpár közötti ellenszenv illusztrálására. Most aztán elmondhatjuk azt a legujabb történetet, melyről P. városban nemcsak kávés csészéknél, hanem a sportkörökben is sokat beszélnek. K. barátunk az arany ifjúságnak egyik idősebb de kedvelt tagja alig hat hónap előtt verte sajátkezűleg lábaira a hymen rózsalánczait. Boldog házaséletének kék egéről még az adósság felhői is eltisztultak, mert az anyós arról is gondoskodott, hogy a fiatal pár az uj fészekben jól érezze magát. Minden rendben lett volna, csak az nem, hogy a fészket a „mama” házában rendezték be nekik. K. barátunk szerette is a kis fészket, de csak anyós nélkül, mert a „nem” és „igen”-ben nem volt meg a kellő egyetértés. A hiba okozója K. barátunk volt. A folytonos háboruskodás nem végződött békével, mert szerencsétlen barátunk egy napon vadonatuj kerékpáron száguldott haza övéihez. Nó csak biczikliolaj kellett a parázsra. Volt olyan csete-paté a milyenhez P. városban még nem volt hasonló, pedig volt elég. Az anyós dühében szét akarta rugdalni a két kerék küllőit, a menyecske sírt, K. barátunk hogy legalább gépét megmentse az 1 kilós franczia kulcsot ugy vágta a zongora fedelére, hogy a hurok közel fél óráig még List által sem ismert akkordokat zöngtek. Az anyós elájult, K. barátunk pedig az alkalmat felhasználva elillant gyorsröptü „fulminant”-ján. Késő este bandukolt ismét haza búsan, lehangolva. A „drága” otthon kapujának harangján nagyokat húzott, míg megjelent a házmester és bebocsátotta szerencsétlen barátunkat. Felsietett az első emeletre, nyomában a házmesterrel, kinek magasra tartott lámpája jól bevilágította az utat. De K. barátunk majd leszédült a 32 lépcsőn, midőn lakosztályán üresen, butorok nélkül találta, az ajtón pedig a következő felírás ötlött szemébe: „Ezen lakás azonnal kiadó.” Sem feleség, sem butorok. Az anyós jól elrendezett mindent. Nem volt szükség világításra K. barátunk rohant le a lépcsőkön. Most ő a clubestélyek „legkitartóbb” látogatója és reméli, verseny nélkül is elnyeri a „bajnok” czimet. De kérdjük nem-e érdemli is meg? Eddig a történet, mely igaz való. Folytatása – a törvényszéknél, mint válóper – következik.” /KS 10. sz./

Ajánlott irodalom:

A bicikli dicsérete. Eri Kiadó–Országház Antikvárium, Budapest, 2008. (a montázsokban látható képek forrása is egyben)
Zsinkó Rita: Magyar nők szabadidős elfoglaltságai a századfordulón, különös tekintettel a női kerékpározásra. Szakdolgozat, PTE BTK, Pécs, 2006.
A női sportok. = Kéri Katalin: Hölgyek napernyővel. Nők a dualizmus kori Magyarországon 1867–1914. Pannónia Könyvek, 2008. 164–176.

Annak érdekében, hogy a hosszabb kutatómunkát igénylő írások megszületése közötti időszakok se teljenek eseménytelenül, üdvösnek tartom nőkre vonatkozó korabeli források közzétételét. Beszédesek, ironikusak és olykor meglepően aktuálisak. Mint az első kiválasztott darab is. Legyen ez a nyárköszöntő poszt.

„HÍREK

A fürdőruha…

A női fürdőruha gyönyörű karriert csinált az évek során át. Nem olyan régen még az volt a rendeltetése, hogy a szaunában fürdő nőt ildomosan felöltöztesse a férfiszemek előtt. Tavaly nagyzási hóbortba esett a fürdőruha és ettől olyan picire zsugorodott össze, mint a fügefalevél. A nők már-már azért vették fel a fürdőruhát, hogy stilizált meztelenségben jelenjenek meg a strandon. A férfiak nem nagyon bánták ezt az ügyet, azonban a hatóság kimondta a szentenciát:szeméremsértés! És a rendőrök kezébe adta az erkölcsiség határvonalát kimérő centimétert, amely szigorúan megszabta, mekkora lehet a dekoltázs, milyen rövid lehet a nadrágocska.

Így a kicsinységéből való „fejlődésében” a hatóság akadályozta a fürdőruhát. Kénytelen volt tehát más irányban terelődni. És ma odajutott, hogy – a kivágás és rövidség megengedett szemmel tartása mellett – mindazt a cicomát magára szedi, amit a különböző divatszeszély évek óta meghurcolt az utcai ruhákon. A fekete selymen nagy, hímzett aranysárkányok ágaskodnak, mint a tavaly szezon báliruháin, fel vannak gombozva, bőrövezve, mint a sportruhák, bojtokkal, lógókkal ellátva, mint az uccai toilett.

Ezzel a sok dísszel, cicomával megrakódva őnagysága nehézkesen lubickol a tenger hűs habjaiban. Nem szabad azonban meglepődnünk azon sem, ha jövőre uszályos fürdőruhában lejtenek hölgyeink a strandon. Elvégre, ha az elegáns tengerparti hotelekben ma pizsamában és fürdőruhában táncolhat a grande dame, miért ne fürödhetne jövőre uszályos estélyi ruhában? (S.)”

Forrás: Pécsi Napló 1923. július 3. 4. oldal

A képen: Strandoló francia nők az 1920-as évek elején (forrás: http://www.profimedia.hu/picture/la-vie-parisienne-1923-1920-franciaorszag-valdes/0092516770/ letöltés: 2012. június 15.)

Pécs lakóinak több nemzedéke büszkélkedhet azzal, hogy Dr. Hegedűs Béláné Ili néni jóvoltából ismerkedhetett meg a matematika, a fizika, a kémia vagy az eszperantó nyelv rejtelmeivel. Talán kevesen tudják, hogy a Miasszonyunk polgári leányiskola és az Egyetem utcai Általános Iskola egykori tanárnője a testnevelés tantárgy oktatásával és a pécsi tankerületi főigazgatóság leventeleány körzetének vezetőjeként kezdte meg pályafutását. Én magam csak 2012 februárjában találkoztam vele először, amikor abban a megtiszteltetésben részesített, hogy egy közel 3 órás interjú erejéig betekintést engedett egy törzsgyökös pécsi család leánysarjának élettörténetébe. Kálóczy Ilona korai működésének és a pécsi leventeleány mozgalom indulásának bemutatása főhajtás a jeles évforduló előtt.

 Egy pécsi polgárleány karrierjének kezdete

Kálóczy Ilona 1922. március 9-én látta meg a napvilágot Pécsett Márkus Alojzia és Kálóczy Géza második leánygyermekeként. Márta nővére két esztendővel volt idősebb nála. Az 1848-as szabadságharc idején már Pécsett működő dédapa, Márkus Ignác a város tíz vezető virilistájának egyikeként vagyonával váltotta meg magát. Fuvarozó vállalkozásával és felhalmozott Baranya megyei birtokaival generációkra megalapozta családja anyagi biztonságát. Kálóczy Géza ugyan közvetlenül a képesítő oklevél megszerzése után tanítói kinevezést nyert Kékesre, állását soha nem töltötte be. Apósa korai halála miatt ugyanis rá hárult a feladat, hogy irányítsa a családi vállalkozást és az osztatlan Márkus-birtoktestet. Az első világháborúból maláriás tünetekkel visszatérő apa, néhány évvel később, mindössze 30 évesen hunyt el. A kereskedelmi leányiskolát végzett Márkus Alojzia férje korai halálát követően két leánygyermeke nevelése mellett elsősorban a hatalmas Márkus-birtokok, valamint a háztartás irányításával foglalkozott.

A Márkus-Kálóczy család síremléke a pécsi központi temetőben

Kálóczy Ilona tanulmányait a Miasszonyunk rend elemi iskolájában és a Szent Erzsébet leánygimnáziumban végezte. Az gimnázium értesítőjéből kitűnik, hogy Ilona nagy gondot fordított tanulmányaira,[1] de ez elvárható is volt egy olyan családban, ahol a tanító nagybácsinak minden nyáron a lelkes unokahúgok segédkeztek: „minden osztályra külön kellett írni tanmenetet, első-másodikra én írtam, harmadik-negyedikre nővérem írta. Ennek hatására mind a ketten pedagógusok lettünk a gimnázium után.” A jegyek között a legritkábban fordult elő 2-esnél gyengébb. Rajzból és gyorsírásból egy alkalommal kitüntetést is sikerült elnyernie. Kálóczy az érettségit követően különbözeti vizsga teljesítésével nyert felvételt a Tanítóképzőbe, ahol 1942-ben szerezte meg tanítói diplomáját. A tanítóképző intézetben tagja volt az irodalmi önképzőkörnek, továbbá 1942-ben mint az intézeti énekkar legérdemesebb tagja vehette át a pécsi Daloskerület és az Éneklő Ifjúság hangversenyének jutalmát.[2] Kiemelkedő teljesítményének köszönhetően a pályakezdő tanítónő rögvest alkalmazást nyert a Miasszonyunk rend polgári leányiskolájában, ahol a testnevelés órák tanítása (hat osztályban heti 10 órában) mellett az iskolai sportkör (114 fő) vezetésével járó többletfeladatokat is ő látta el (a rendszeres munkát még akadályozta, hogy az intézmény ritkaság számba menő tornatermére számos vendégiskola is igényt tartott).[3] Kisdiákként nem is gondolhatott arra, hogy valaha ő maga fog testnevelést oktatni: „általában a torna kiesett az emlékezetemből, mert nem volt a kedvencem, mindig lehúzta a bizonyítványomat… Tudod miért kaptam hármast? Nem tudtam kötélen mászni, (…) annyiszor próbáltam, (…) délután bementem a tornaterembe mászni, de egyszerűen képtelen voltam rá. Ez volt az egyik. A másik az ilyen magas zsámolyon bukfenccel átmenni…”. Ilyen kezdetek után hatvan év távlatában is hitetlenkedve gondol vissza azokra az évekre: „Azon nevetek, hogy én testnevelést tanítottam. Én csak addig mutattam be, hogy körbefutás ötször. Ezzel én kimerültem, utána csak rendelkeztem: előre bukfenc, hátra bukfenc… Mi volt még a tarsolyban? Le volt írva a tanmenet, én mindent végigcsinálTATTAM.” Ilyen élményekkel gazdagodott a tanítónő első tanéve során. A következő tanév azonban új, nagyobb kihívások elé állította.

Miben állt a leventeleány mozgalom lényege?
Kutatásom során többször tapasztaltam, hogy egy abszolút feltáratlan intézményről van szó, amelynek egykori létezését is kétségbe vonják olykor, tevékenységi körét, eredményeit sűrű homály fedi. Minthogy a magyar leventemozgalomról átfogóan utoljára tudományos írásmű az 1970-es években készült és ott is mindössze néhány oldal tájékoztat a leventeleány kezdeményezésről, nem meglepő, hogy nem lett még a tudományos köztudat szerves részévé sem.[4] Ezúttal csak szűkszavúan vázolom az szervezet kialakulásának, pécsi kezdeteinek és benne Kálóczy Ilona szerepvállalásának már feltárt momentumait.

A kezdet rögös útja
1939-ben a magyar országgyűlés a háborúra való hathatósabb felkészülés jegyében új honvédelmi törvényt fogadott el (II. törvénycikk). A rendelkezés változásokat eredményezett a leventemozgalomban is, hiszen az egész iskolai ifjúság számára kötelezővé tette a leventeszolgálatot, valamint önkéntes alapon lehetővé tette a 10–19 éves leányok csatlakozását. Az elvi feltételek adottsága ellenére ekkor még nem kezdődött meg a leányok tömeges leánylevente egyesületbe szerveződése.[5] Üdítő kivételt jelentett ez alól a Baranya megyei Nagycsány község, ahol már az első hívószóra, 1939 őszén megmozdult a leányifjúság, hogy a helyi tanító felesége, Bálint Jánosné vezetése alatt megkezdje munkáját.[6]
A Szovjetunió elleni háborúba való bekapcsolódás adta meg a végső lökést, amely hatására megtörténhetett a leventebázis szélesítésének gyakorlati megvalósulása. Az 1941.évi XII. törvénycikk értelmében az ifjúsági honvédelmi nevelése és testnevelése egységes vezetés alá került. Az országos vezetői pozíciót betöltő Béldy Alajos munkanaplója fontos információkkal szolgál a leánylevente intézmény felállításának állomásairól. Nagyobb nyilvánosság először 1941. október 5-én szerezhetett tudomást a mozgalom szervezési munkálatairól, amikor Béldy a Testnevelési Főiskola évnyitó ünnepségén közölte, hogy a jövőben bevezetik a leánylevente kötelezettséget is, amely minden 10–19 éves magyar leányt foglalkoztatni fog.[7] Végül 1941. október 12-én az első Nemzetvédelmi Női Tanfolyam megnyitó ünnepségén Béldy Alajos meghirdette a női egyenjogúság leventeprogramját, amelynek hatására országszerte megalakultak a leánylevente csapatok.[8] Az új mozgalom természetesen számos kritikát kapott egyházi vezetőktől, akik a leventeleány mozgalomban a katolikus leányszervezetek riválisát látták. Schvoy Lajos székesfehérvári püspök vált az ellenzők fő szószólójává. Az országgyűlési viták részletezésétől most eltekintek. Végül hosszas előkészületek és az egyház vezetőinek elvárásainak megfelelően többszörösen átdolgozott tervezetből 1943. november 9-ére született meg a „leventeleány törvény”.

„1. § (1) A leventeleány-mozgalom célja, hogy a leányifjúságot a hagyományos női erények szellemében való nevelés útján a haza és a család szolgálatára, különösen pedig a magyar anya feladataira és a honvédelmi szolgálatra előkészítse. (3) A leventeleány-mozgalom a vallási ismeretek bővítésével és a vallásos életmód gyakorlásával, állampolgári és honvédelmi, egészségügyi, gyermekápolási és gyermeknevelési, gazdasági és háztartási ismeretek közlésével és gyakorlásával igyekszik célját megvalósítani. A vallási ismeretek bővítése és a vallásos életmód gyakorlása a leventeleányok vallásfelekezetének lelkésze vagy a vallásfelekezet megbízottja által és a leventeleányok vallásfelekezetének szabályai szerint történik…
2. § (1) A leventeleány-mozgalomba törvényes képviselőjének engedélyével, önkéntes jelentkezés alapján fel lehet venni minden olyan magyar állampolgár leányt (hajadont), aki
a) tizedik évét betöltötte, de tizenkilencedik életévét még nem haladta túl,
b) egyetemnek vagy főiskolának nem hallgatója (növendéke),
c) zsidónak nem tekinthető.
3. § (1) A leventeleány minőség megszűnik,
a) ha a leventeleány férjhez megy;
b) ha a mozgalomból önként kilép;
c) ha a 2. § (1) bekezdésének a)–c) pontjaiban megkívánt kellékeknek többé nem felel meg;
d) ha a leventeleányt a mozgalomból kizárják.
4. § (1) … alapszerve … a leventeleánycsapat.
(2) Csapatot ott lehet alakítani, ahol az önként jelentkező leányok száma legalább huszonnégyet elér…
9. § (1) A leventeleány-mozgalmat a vallás- és közoktatásügyi miniszter közvetlen felügyelete alatt a leventeleányok országos vezetőnője irányítja … megbízatását a vallás- és közoktatásügyi minisztertől kapja: hivatali működése a VKM hivatali szervezetébe illeszkedik bele. A leventeleányok országos vezetőnője csak főiskolai képesítésű nő lehet.
(2) A leventeleányok országos vezetőnőjét működésében tanácsadás útján az Országos Leventeleány Tanács támogatja. A Tanács elnökét és tagjait – akiknek száma tizennégyet nem haladhat meg – a vallás- és közoktatásügyi miniszter három évi időtartamra nevezi ki. A Tanács tagjai közül legfeljebb öt férfi is lehet…
Budapesten, 1943. évi november hó 9-én.
Dr. Szinyei Merse Jenő s.k. m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter”

Ifjú Dobó Katicák és Zrínyi Ilonák Pécsett
1942 decemberében Pécs város lakosainak feltűnt, hogy fiatal leányok kabátjukon jelvényt viselnek, amely egy vérpiros mezőben hófehér kettős keresztet és rajta két zöld L betűt ábrázol (a képen inotai leventelányok mellükre varrt jelvénnyel, 1943). A jelvények viselői tagjai voltak a leánylevente egyesületnek, amely ugyan testvére volt a férfi egyesületnek, de célkitűzéseiben jelentősen különbözött attól.[9] Ekkorra a Szigeti külvárosi I. kerületben 25, a Belvárosi II. kerületben 52, Gyárvárosban 50, a Dolgozó Leányok Egyesületében pedig 150 leány kapcsolódott be örömmel, önkéntesen a mozgalomba.[10] A sajtó híradása szerint elsősorban a szülők vonakodása volt az, ami nehezítette a szervezkedést, hiszen rájuk is hatottak az országos előítéletek. Ezek eloszlatása érdekében szögezték le, hogy a „szülőknek a mozgalomtól való idegenkedésre azonban semmi okuk nem lehet, mert a leánylevente intézmény nem a leányifjúság elkatonásítására törekszik, hanem azt akarja elérni, hogy minden magyar leány jó gazdaasszony legyen, aki az élet minden vonalán megállja a helyét.”[11] Később is hangoztatták a napilapokban, hogy az „anyák nyugodtan és bátran elfogadhatják az új mozgalom szerető segítségét. Féltett leánygyermeküket, még féltettebb gondossággal nevelik tovább.”[12]
Minthogy a szervezők felismerték, hogy egy új mozgalom sikere nagyban függ a rátermett vezetőktől, 1943. február 10-én az Egyetemet és Főiskolát Végzett Magyar Nők Egyesülete pécsi csoportjának székházában (Pécs, Benyovszky Móric utca 1.) Beöthy Éva[13] előadást tartott a leventeleány mozgalom célkitűzéseiről, tananyagáról. A beszámoló célja volt eloszlatni a korábban felmerült kételyeket és meggyőzni a város vezető pedagógusait arról, hogy a leánylevente mozgalom támogatásában meghatározó szerepet kell játszaniuk, hiszen hivatásuknál fogva ők azok, akik állandó összeköttetésben vannak a leányifjúsággal. Megnyugtatásukra közölte, hogy „nem lesz leánysorozás [...]nem kell tehát félni, a leánylevente nem fog sem női csetnikeket, sem szoknyás partizánokat nevelni!”[14] Még 1943 nyarán is szükségesnek ítélték hangoztatni, hogy a mozgalom célja „semmiesetre sem a fiúleventék bármilyen irányú utánzása, mint ezt a kezdet nehézségeivel küzdő mozgalom – ellenőrzés hiányában – egyes kinövések és rosszul értelmezett irányítások kijelölték. A leventeleány mozgalom csak annyiban hasonlít a fiúkéhoz, hogy szintén nemzetnevelő, nemzetépítő szolgálatot teljesít.”[15] 1943 nyarán Pécsett rendezett vezetőnő-képző tanfolyamra, már több pécsi leánynevelő intézet pedagógusai is jelentkeztek (10 fő). A kutatás jelenlegi állása szerint az alábbi leventeleány csoportok ismertek: a Bíró Magda és Doge Katalin által vezetett csoport az I. kerületben (?); a Dobó Katica nevét viselő Dr. Mihályi Jenőné és Magyar Mária vezetésével a II. kerületben; a DGT Levente Egyesületének Zrínyi Ilona leányszakosztálya Pécsbányatelepen, a Miasszonyunk rend intézetein belül összesen 9 leventeleány csapat; a kereskedelmi leányiskolában is legalább egy; a gyárvárosi iskolában szintén egy 50 fős csoport.

Kálóczy Ilona, a tankerületi leánylevente-vezető 
A mozgalom fő ideológusai már 1941-ben megfogalmazták azon igényüket, miszerint a szervezés kivitelezésében kulcsszerepet játszanának a kerületi vezetők, akik állami tanítónőként főállásban irányítanák a rájuk bízott országrész leánylevente ügyét.[16] Személyes ajánlásokhoz és vezetői tapasztalok meglétéhez kötötték a kiválasztást. A vallási- és közoktatási minisztérium 1943. szeptember 8-án keltezett rendeletével Kálóczy Ilonát tankerületi leánylevente-vezetővé nevezte ki.[17] Ő maga máig nem tudja, hogy vajon kinek a javaslatára nevezték ki, de egy nap levélben kapott értesítést a tankerületi királyi főigazgatóságtól új pozíciójáról.[18] Magyarország legfiatalabb kerületi leánylevente-vezetőjeként tulajdonképpen teljesen szabad kezet kapott a Baranya, Somogy és Bács–Bodrog megyei iskolán kívüli leányifjúság nevelésének megszervezésére. A vezetőség a csapatok tevékenységi köréből egyedül a fegyverhasználatot száműzte, ami igazán nem volt Kálóczy ellenére, hiszen kikötötte: „olyat nem is vállalnék, ha kitörölnének a pedagógusok listájáról, sem”.[19] A kerületi vezetőnők minden hónap meghatározott (első vagy utolsó) hétfőjén hivatalosak voltak a leánylevente mozgalom védnöknőjéhez, özv. Horthy Istvánné Őfőméltóságához délutáni teára. Ezeken az alkalmakon a leánylevente-vezetők beszámoltak az elvégzett munkáról.[20]
A szervezés esetleges helyi nehézségeinek meglétére utaló kérdésemre az interjú során (némileg ellentmondva a sajtó közléseinek) Kálóczy Ilona kifejtette, hogy Pécsett nem tapasztalt konfliktusokat, ezt azzal magyarázta, hogy „rögtön elhíreszteltük, hogy mi a cél: [az] hogy a [leányok a] családnak segítsenek a főzésben. A szabadidejükben kézimunkázzanak, olvassanak.” A vezetői apparátus hiánya sem ítélte kudarcra a helyi mozgalmat, hiszen a pedagógusok „belátták, hogy nem puskáról van szó, nem harci eszközökről van szó, hanem háztartásvezetésről. Olyan volt mintha túlórában egy háztartástanfolyamot vezettek volna, csak leventeleány volt a neve.” A nagyobb ünnepélyek alkalmával mindig szigorúan a leventecsapatoktól elkülönülve vonultak fel, hiszen ellenkező esetben „a nézőkben megrögzítette volna a hitet, a tudatot, [hogy] a leventelányok is egy puskás terület.”[21] Ugyanerre az óvatosságra intette leventéit az országos parancsnok az 1944-esztendőben: „még a látszatot is kerülni kell, mintha a leventeleány mozgalom a leventeintézménynek avagy a honvédségnek alárendelt, vagy kiegészítő szerve volna. Hasonlóképpen kerülni kell a mozgalom ügyeibe való minden beavatkozást. A támogatás minden levente részéről a leventeleány testvérek megbecsülésében, mozgalmuk az egyesek, közvélemény és közületek előtti megismertetésében és megszerettetésében jusson kifejezésre.”[22]
A leánylevente-vezető elsődleges feladatának tekintette a városi iskolából hazatérő falusi lányok mentalitásának megreformálását. Az iskolaköteles kor betöltése után szülőfalujukba visszaérkező „kisasszonyok, leányzók” többsége előszeretettel „elhasalt a sezlonyon és olvasott”, amíg a szülők egy napi hideg élelem birtokában kapcsolódtak be a környék mezőgazdasági munkálataiba. "Hát adok én nektek!” — fogadta meg az újdonsült leánylevente vezető és rögvest főzőtanfolyamokat rendelt el, ahol a legügyesebb főzőasszonyokból kikerülő oktatók tanították meg a leányoknak az élelmezés és háztartásvezetés fortélyait. A leányok kötelességévé tették a szülők meleg étellel való ellátását. Továbbá Kálóczy Ilona felismerte, hogy "annyi szép motívum van a magyar kézimunkákban, rajzokban” javasolta, hogy: "kinek mihez van ügyessége, azt csinálja, a főzés és a szülők ellátása után.”[23] Az összejöveteleken többek között Gárdonyi Géza és Jókai Mór regényei kerültek felolvasásra. A háziipari foglalkozásokon született munkákat kézimunka-kiállításokon tekinthette meg az érdeklődő közönség és gondot fordítottak arra is, hogy jutalmakkal motiválják az újabb művet születését. A kerületi megbízottnak feladata volt a leánylevente-vezetők számára tanfolyamokat tartani vagy azokra előadókat meghívni. Közöttük minden kapcsolódó szakma/hivatás képviselői megtalálhatóak voltak, kivéve a katonaságot. Ő maga a hét minden napján útra kelt, hogy előadást tartson vagy bírálóként megtekintse az egyes csapatok legújabb eredményeit. Személyesen járt például több alkalommal Siklóson, ahol a zárdában tartott előadásokat a tanárnőknek, hogy aztán azok a hallottakat továbbadhassák saját növendékeiknek.
Bár a leányleventék foglalkoztatására vonatkozó központi munkatervezet nagy hangsúlyt fektetett a testnevelésre is, Kálóczy Ilona szerint a sportfoglalkozások intenzitása nagyban függött az adott csapatvezető egyéni beállítódásától. A mozgalomhoz való csatlakozás általánosságára utalva kifejtette, hogy tulajdonképpen minden iskolából kikerülő leánynak szándékában állt megtanulni főzni és részt venni a kézimunka foglalkozásokon, és erre ennek a mozgalomnak a keretében nyílt lehetőség. A mozgalom kötelezővé tételét a háború alakulása akadályozta meg.
Kálóczy Ilona élettörténetében, a leventeleány mozgalom és Magyarország történetében is fordulópontot jelentett a város 1944 novemberi megszállása, azonban 1944. október 14-én a Székesegyházban még sor kerülhetett a Horthy-korszak utolsó igazán emelkedett hangulatú pécsi esküvőjére. 10 év jegyesség után Hegedűs Béla és Kálóczy Ilona katonák és leventelányok sorfala között vonult az oltárhoz, hogy Palos Bernardin előtt örök hűséget fogadjanak egymásnak…

***

Isten éltesse Ili néni!

***

Dr. Hegedűs Béláné életének további epizódjairól lásd a Kodály Zoltán Gimnázium tanulói által Ili nénivel készített 2011. évi interjút:  http://www.emlekpontok.hu/hu/vetito/a-hit-erejevel-a-2-szazadon-at
A Miasszonyunk női kanonokrend iskoláiról (köztük a tornateremről) fennmaradt korabeli fotók egy részét lásd a JPM Helytörténeti osztályának honlapján megtekinthető digitális archívumban: http://emu.jpm.hu/iskola/ 

 Az Elfeledett pécsi nők nyomában... című blog célja, hogy a Pécs város története iránt érdeklődők számára betekintést nyújtson egy eddig méltatlanul elfeledett szférába: a helyi nőtársadalom világába.

Nem vállalkozhatom arra, hogy minden részletre kiterjedően bemutassam a helyi nők mindennapjait az őskortól napjainkig. Ennek oka a források és személyes kompetenciám hiánya. Amit nyújtani tudok, az egy színes mozaik, amelynek apró darabkáit a 2007 óta folytatott könyvtári és levéltári kutatások során szereztem meg. Ezek a társadalom- és történettudományi vizsgálatok elsősorban a Horthy-korszak konzervatív nőmozgalmára koncentráltak. A fókuszpontban pedig évekig a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége pécsi csoportja állt. A helytörténeti szakirodalom és a két világháború közötti pécsi sajtóanyag áttekintésekor azonban számos "járulékos információ" is összegyűjtésre került, így az egyes bejegyzések elkészítése ezek összeillesztgetését is motiválja.

A laikus olvasóközönség számára egy letűnt kor hangulatát kívánom megidézni, változatos tematikával eddig talán kevésbé ismert illusztrációkkal, ugyanakkor fontos szempontnak tartom a tudományos igényességet is. A két világháború közötti magyar nőmozgalom monografikus feldolgozására még nem került sor, így üdvözlendő lehet minden olyan kutatás, amely adalékkal szolgálhat annak megszületéséhez. Ahogy az országos, úgy a helytörténeti szakirodalom sem bővelkedik a nők közéleti szerepvállalását taglaló írásokban, így a Horthy-korszak Pécsén működő asszonyok és leányok bemutatása mindenképpen hozzájárul annak megismertetéséhez, milyen mozgástérrel rendelkezett ezen időszak nőtársadalma.

***

A két világháború közötti magyar nőtörténet iránt érdeklődők számára ajánlom Pető Andrea, Szapor Judit, Balogh Margit, Sipos Balázs, Papp Barbara és kiemelten Kelbert Krisztina írásait.