A pécsi női felsőkereskedelmi leányiskola egykori tanárára már alig emlékszik bárki is. Az izraelita hitközség által, a holokauszt áldozatainak emlékére, 1945-ben kiadott Könnyek könyve, egy Papnövelde utcai botlakő és Surján Miklós kiváló tanulmánya azonban híven őrzik emlékét.
L. F. a felsőkereskedelmi leányiskola egyik tablóján
Franciska 1895. augusztus 10-én született Budapesten Lefkovics Manó asztalos és Strasser Cecília házasságából. Nevét 1914-ben változtatta Lénártra. A négy polgári elvégzése után a IV. kerületi Felsőbb Leányiskola és Leánygimnázium növendékeként szerzett érettségi bizonyítványt. 1913 és 1917 között a Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatója volt, középiskolai tanári oklevelét 1918-ban kapta meg.
Ismeretlen családi okoknak vagy Pécs varázsának köszönhetően került városunkba, ahol a kereskedelmi leányiskolában éppen üresedésben volt egy állás a mennyiségtan-kereskedelmi számtan tanszéken. Matematikán túl természettant is oktatott, vezette az ifjúsági segélyegyletet, a Diákkaptárat, az olasz önképzőkört és rendszeresen kísérte el diákjait a tanulmányi kirándulásokra. Jutott energiája arra is, hogy tanulmányokat írjon az iskolai értesítőbe és szócikkeket az Ipari, kereskedelmi és pénzügyi lexikonba. Tagja volt számos helyi egyesületnek, így a Mecsek Egyesületnek, a Magyar Könyvbarátok Egyesületének, a Pécsi Pedagógusok Körének, a Légoltalmi Ligának, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének. Szabadidejében Itáliának, az olasz nyelvnek, a komoly zenének és a könyvek élvezetének hódolt, utóbbiak a gettóban töltött utolsó napokban is hűséges társainak bizonyultak.
Baráti kapcsolatot ápolt Rosenspitz Bertával. Kapcsolatuk azon szegmensét emelném ki, hogy Berta férjének halála mindkettőjüket a keresztény vallás melletti elköteleződésre indította. Franciskát 1920. március 31-én keresztelték meg. Ez a tény sem bizonyult azonban enyhítő körülménynek az utolsó zsidó törvények idején, hiszen Franciska nagyszülei mind zsidó származásúak voltak. Az 1930-as évek legvégén a tanárnő már igen sokat betegeskedett, leromló egészségi állapotára hivatkozva 1941-ben nyugdíjazták. Utolsó leveleinek utalásaiból arra következtethetünk, hogy a szanatóriumi kezelés során halálközeli élményben volt része. Az 1944-es eseményeket igen méltóságteljesen, megnyugvással kezelte. Idős édesanyjával együtt vonultak be 1944 májusában a gettóba. A Vas Gereben utca 45. szám alatti kis kertes családi háznak egy apró helyisége jutott nekik. 1944. június 29-én jött a parancs, hogy a zsidókat át kell telepíteni a Lakits laktanyába, a bevagonírozásra július 4-én került sor. Hogy a törékeny Franciska és idős édesanyja túlélték-e a marhavagonban való utazást és eljutottak-e Auschwitzba, nem tudni.
Bay Ferencnek, akihez vélhetően gyengédebb szálak fűzték, így írt a gettóban töltött utolsó napok egyikén: "Amint látja, mindent a végsőkig leredukáltam. A lelkemben pedig: az élet emlékét, amelyben volt sok csodálatos szépség, amilyen keveseknek adatott, s amelyekért örökké hálás maradok – volt sok bánat és csalódás, amely elmélyített, s mindennek eredménye az, hogy nyugodt lélekkel megyek – a remélhetőleg hamari – vég elé..."
Forrás: Surján Miklós: Bibliával a gettóba. Egy elfelejtett pécsi tanárnő, Lénárt Franciska élete. = Múlt és jövő [12]. 2000. 3-4. 73-90.
