"Miszerint azon eszméből kiindulva,
hogy "mindenki egyért és egy mindenkiért" dolgozunk
továbbra is együtt a MANSZ célkitűzéseiért
hős honvédeink és drága hazánk javára..."[1]

Tormay Cecile írónő jóvoltából már 1918 végén kezdetét vette a keresztény magyar nők és leányok szervezetbe tömörülése. A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége (MANSz) végül 1919. január 11-én bontott zászlót. A két világháború közötti időszakban mintegy 550 fiókszervezete jött létre, amelyben mintegy 480.000 (egyes források szerint 1 millió) nő dolgozott Nagy-Magyarország feltámasztásán. A szerb megszállás miatt Baranyában váratott magára az asszonyszervezetek összefogása, de 1921. szeptember 4-én Zichy Lujza elnökletével megalakult a MANSz pécsi csoportja. Ez az egyesület anélkül fogta össze a pécsi nőegyesületek munkáját, hogy korlátozta volna azok önállóságát. Az 1930-as évek második felére elhaló egyesület új erőre kapva 1940-ben 3 új szakosztályt (kulturális, postás, vasutas) létesített.

Az alakulás körülményei

 A Vasutas Otthon nagytermében 1940. április 7-én délután 4 órakor sereglettek össze Pécs postás asszonyai, hogy létrehozzák a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége pécsi postás csoportját.[2] Az ünnepélyes keretek között zajló rendezvényen tiszteletét tette Dr. Kuzmich Gáborné Őméltóság, postás MANSz országos elnöke és magára vállalta a nyitóbeszéd megtartásának feladatát. Úgy értékelte, hogy a tény, miszerint már az első felhívásra több mint 300 pécsi asszony és leány jelentkezett a munkára, bizonyítja, hogy a város nőtársadalma megértette a nehéz idő hívószavát, és kész tenni a nemzet boldogulása érdekében.[3]

A megalakulást követően az egyesület rendszerint évente egyszer tartott közgyűlést, ahol számot vetettek az elmúlt év eredményeiről, a pénztáros vázolta a szövetség pénzügyi lehetőségeit az előttük álló időszakra nézve és ennek figyelembe vételével volt lehetőség a következő évi program megtervezésére. Ezeken az alkalmakon történt a vezetőség összetételének megváltoztatása is, bár az alapszabály mindössze háromévente tette volna szükségessé annak módosítását. Az emberi tényezők közbehatása miatt azonban láthatóan szinte évente más személyek alkották a pécsi postás MANSz vezetőségét.[4]

Az egyesület 21 alapító taggal kezdte meg működését 1940-ben.[7] Alapító tagnak számított minden olyan személy, aki egyszeri 100 pengő befizetésével örök időre megváltotta tagdíját.[8] Talán az összeg nagysága indokolta, hogy éppen csak elérték a fiókalapításhoz szükséges minimális létszámot. A hölgykoszorút meghatározó részben a pécsi posta tisztikarának feleségei alkották (16 fő), csak néhányan akadtak (5 fő) közöttük, akik a maguk jogán, a posta kötelekében dolgozókként csatlakoztak az egyesület törekvéseihez. Ezek az arányok jól mutatják, hogy a korszakban a felnőtt nőtársadalom nagyobb mértékben volt eltartott háztartásbeli, mint aktív kenyérkereső. A Központi Statisztikai Hivatal által végzett népszámlálás szerint 1930-ban Pécsett 8.846 kereste meg maga a kenyerét, míg az eltartott nők száma 23.593 volt.[9] Az alapító tagok 28 és 58 év közötti nők voltak, az átlag életkoruk 44 esztendő. Tehát főként a dualizmus korában születettekről volt szó, akik még élhettek a békeidőben és személyes tapasztalat volt számukra az első világháború, a trianoni tragédia és végigélték a Horthy-korszakot. A lakcímadatokból kiderül, hogy egytől egyig a mai történelmi belváros területén, pontosabban a postapalota környéki utcákban laktak, módosabb környéken. Többségük nem szorult arra, hogy dolgozzon, férjük magas presztízzsel és jó fizetéssel járó állása kényelmes életet tett lehetővé. Feltételezhető, hogy egy részük még cseléd tartását is megengedhette magának, az így felszabaduló időben, biztos anyagi egzisztenciával pedig minden feltétel adott volt a karitatív tevékenységhez. Az egyesület taglétszámára vonatkozó pontos adat rendelkezésünkre áll az 1942-es évből, amikor is 330 fő tartozott berkeibe.[10] Már az alakuló közgyűlésen elhangzó programbeszédben felvetődött az az ötlet, miszerint az egyesülethez csatlakozó anyák lehetőség szerint 15 éven felüli leányaikat is igyekezzenek a munkában való részvételre mozdítani. Ennek lehetőségét és szükségességét a következők szerint fogalmazták meg: „Az anyák mellett szívesen ott lesznek a kis- és nagylányok, hogy részt vegyenek édesanyjuk munkájában. Ők már a ma embertypusaként nevelődnek és szégyenlem mondani, hogy ők sokszor egyszerűbben és lemondóbban tudnak megoldani dolgokat, mint mi, akik mégis egy kis békeidőt élveztünk.”[11] A kezdeményezés realizálódására nincs adat, de valószínűleg akadtak leányok, akik részt vettek a kézimunka-délutánokon. Arról, hogy a pécsi postás csoportnak külön Leányköre jött volna létre, nem szólnak a feltárt források.

Egyesületi élet

Az első néhány hónapban minden csütörtökön a posta palota (Deák utca 10.) kijelölt helyiségében délután 4 és 8 óra között tartották kézimunka-délutánjaikat.[12] 1940 telétől pedig a szokásos összejövetelek napja a hétfő lett.[13] A kezdeti időkben mindenki elvihette magával a saját munkáját (kötés, horgolás, varrás), aztán később ezeken a munkaalkalmakon dolgozták ki a nagyobb közös terveket. Céljuk volt, hogy a munka mellett kulturális programokkal, színdarabok, könyvek és mozielőadások elmondásával kellemesen eltöltsék az időt.[14] A magyar kultúra kiemelkedő alkotásai iránti fogékonyságukat példázta az alakuló közgyűlés programja is, hiszen a praktikus napirendi pontokat rendre egy-egy művészi előadás szakította meg.[15] Az 1941-es, 1942-es működést alapvetően meghatározta az országos téli segélyakció. Vitéz nagybányai Horthy Miklósné 1941. októberi rádiószózata az egész magyar társadalmat megmozgatta.

 „Minden nap, amikor békében hajtjuk álomra fejünket a megnagyobbodott országban, melynek határain a magyar honvéd őrködik, figyelmeztessen fokozott kötelességeinkre! Segíteni és adni ma nemzeti, honvédelmi kötelesség. Két arcvonal számára kérek e háborús télen a magyar társadalomtól adományokat. A hadviselés magyar hősei és a front mögötti élet arcvonalának nélkülözői számára. Minden adományon, amely kezemhez jut e történelmi időben, a nemzet áldozatra kész öntudatának örök szellemét érzem.”[16]

Az ország első asszonyának felhívása után, közvetlenül 1941 novemberében a pécsi postás asszonyok jótékonysági összejövetelt szerveztek a Vasutas Otthonban.[17] Működésüket szinte teljes egészében a háborús időkhöz méltóan a harctéren küzdő magyar honvédek téli ruházattal való ellátásának rendelték alá. A tél folyamán mintegy 120 tollmellénybe való ujjat kötöttek, amelyeket a budapesti Vöröskereszt útján juttattak el a frontokra. Szintén ez a karitatív szervezet segítette a további adományokhoz való alapanyagok beszerzését, de saját erőből is vásároltak gyapjút. Így készülhetett el 1942 folyamán további 46 pár tollmellénybe való, 5 pár térdmelegítő és 3 pár érmelegítő és 1 pár hosszú gyapjúharisnya, amelyek szintén katonáinkhoz kerültek. Cigarettagyűjtési akciójuk nyomán 2700 darab cigaretta jutott a birtokukba, amelyből 2000 darabot a Fiume utcai honvédkórházakban ápolt sebesült honvédek között osztottak szét. A fennmaradó 700 szálat és a további gyűjtés eredményét a karácsonyi akcióra tartogatták.[18] A téli segélyakció végével sem szűnt meg a honvédek ruhaellátmányához szükséges gyapjú feldolgozása, egészen 1944 elejéig bizonyosan ez maradt a kézimunka-délutánok meghatározó küldetése.[19]

Bár a messze szolgáló katonák segítése is próbára tette az egyesület kapacitását, 1941 karácsonyán mégsem hanyagolták el a nehezebb sorsú postás tagok felsegélyezését, a számukra összeállított csomagok átadására egy a posta épületében megrendezett ünnepség keretében kerülhetett sor. A rászorulók részére 420 pengőt osztottak szét, 36 pengő értékben pedig szaloncukorral járultak hozzá az altiszti egyesület karácsonyához.[20] A következő évben (1942) karácsonyi karitász előkészületeként már novembertől felhívásban szorgalmazták a tagokat, hogy válogassák össze és vigyék az egyesület helyiségébe a számukra feleslegessé vált cipőket és ruhákat, hogy az adományok nyomán a kiemelten támogatott 6-12 éves postás gyerekek, feleségek, özvegyek és nyugdíjasok élete könnyebbé válhasson.[21]

1943. február végén feltett szándékuk volt, hogy a kórházakban lábadozó hős sebesültek számára megfelelő mennyiségű papucsról gondoskodjanak. Ennek megvalósításához azonban nem volt elegendő a szíves szándék, hanem alapanyag is szükségeltetett. Céljukat elérendő felhívásban fordultak a város nemes lelkű asszonyaihoz, hogy az elhasznált, nélkülözhető filc női vagy férfi kalapjaikat, posztó, szövet, bársony vagy parchet darabjaikat ajánlják fel a szövetségnek, hogy azokból tagjai a honvédeknek papucsot készítsenek. Az ajánlásokat személyesen el lehetett juttatni az egyesület elnökéhez vagy akár telefonon bemondani.[22]

Az egyesület felszámolása

Az egyesület bár 1944. január 16-án tisztújító közgyűlés tartott a következő hónapban kénytelen volt beszüntetni tevékenységét, mert az anyag beszerzésének nehézségei miatt nem tudták folytatni munkadélutánjaikat.[23] A több mint egy éve szüneteltetett működéssel indokolták 1945. december 15-én a feloszlatásra vonatkozó javaslatot.[24] A tényleges felszámolásra, azonban csak az országos szervezet betiltását deklaráló belügyminiszteri rendelet Magyar Közlönyben való 1946. július 2.-i megjelenését követően került sor. A polgármester nevében 1946. augusztus 7-én rendelték el a szövetség egyesületi nyilvántartásból való törlését.[25] A lehetséges ingó és ingatlan vagyon felmérésével és zár alá vételével Kotsis István városi irodatisztet bízták meg, míg a számvevőséget Neuber János irodatiszt képviselte. A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége pécsi postás csoportja történetének utolsó epizódjára 1946. augusztus 14-én a Magyar Pécsi Főposta hivatalos helyiségében került sor. Itt a kiküldöttek mellett jelen volt Tóth Lajosné volt elnök és Komondy Andorné Halda Teréz volt titkár, akik előadták, hogy az egyesület utolsó megmozdulása az 1943-as év karácsonyához köthető, amikor utolsó 600 pengő vagyonukat a szegény sorsú postás családok és altisztek felsegélyezésére költötték. Irataik és pénztárkönyvük sajnos a háború viszonytagságai között elkallódott.[26] A feloszlatással megbízott irodatiszt 1946. augusztus 18-án számolt be a lefolytatott eljárás sikeréről és csatolta a felvett jegyzőkönyvet, így 1946. augusztus 27-én a pécsi polgármesteri hivatal értesíthette a belügyminisztériumot gyors ügyintézéséről.[27]