A Pécsi Lapok 1860 nyarán tette közzé hasábjain Jámbor Irma levelét. A szerző írásában abbéli örömét tolmácsolta az olvasók felé, hogy láthatóan előretörőben volt a magyaros viselet elterjedése a nők körében. Összeszedte azon érveket, amelyek az új tendencia mellett szóltak és csatlakozásra kívánta bírni a pécsi nőtársadalom szélesebb rétegeit.
A korszak divattörténetére vonatkozó további részletekre lásd F. Dózsa Katalin divattörténész honlapját, amely egyben az illusztrációul választott kép forrásául is szolgált.
„Örömmel tapasztalom, hogy a magyar ruha mind a férfiak, mind a nőknél általános divattá kezd válni, bár nem hiányoznak olyanok is, kik saját ohajtásukat jóslatkint szeretik terjesztgetni: hogy t. i. ez nem volna egyéb muló divatnál, mely épp oly sebesen tünnék el ismét, mint fölmerült, s ismét egy más által fogna kiszoríttatni, mint történt az előbbi ruházattal.
Hiszem, hogy e vélemény terjesztői csak olyanok, kik ez öltözékben nem látnak egyebet, mint hiú fitogtatási vágyat, mint ama kitüntetési törekvést, mely más tulajdon hiányában, a ruha által czéloztatik elérhetni.
Én mint igazi magyar nő mást látok benne. Én az őseinktől öröklött hazaszeretet külsőleges kifejezésének tartom, s csak azt kivánom, hogy a ruhával őseink erényei is inkább meghonosuljanak, hogy látva e ruhát, mindenkinek eszébe jusson, hogy a haza mindenünk.
A ruha magában csekélység az igaz, de ha jól meggondoljuk a következményeket, melyeket viselete előidéz, lehetetlen át nem látnunk, miként már azon körülmény által, hogy a divat változásainak annyira mint a régi franczia öltözékek, kitéve nincs, igen is ajánlatossá válik; ezen föllül még szebb is és festőibb.
Azt mondják, hogy a magyar ruha drága, s már azért is czélszerűtlen. Ez állítást én magamévá nem tehetem.
Igaz, hogy a díszruha drága, de hisz ez nem arra való, hogy rendes viseletül szolgáljon. Tanuljuk meg ismét, ha elfelejtettük volna, őseink ama szokását, hogy ily ruha nagyanyáról unokára maradt, s ez büszkeséggel öltötte föl ama szoknyát, melyet egyik őse bizonyos kitűnő alkalomra készíttetett; hiszen ez a magyarnak úgy is szokása. Falusi leányainknál nem ritkán látunk piros csizmát a mult századból, mely legnagyobb részénél már csak ezért is oly nagy tiszteletben áll, miszerint érdemesnek tartsák a jövő század számára tartogatni. Ha a magyar, s főkép a főrangu hölgyek ez elvet megtartják, akkor még a magyar díszruha sem drága; hogy pedig közönségesebb ruháink nem drágák, azt könnyű kiszámítani.
Elején ugyan, midőn egész öltönyünket átalakítottuk, többe került mint a régi divat szerint készült egyes ruháink pótlása, - bár ezekből is sokat meg lehetett magyarosítani – de kiváló jó oldala az, hogy a változásnak annyira nincs alávetve mint emez. Hány új ruhánk hevert már almáriomban, melyet csak azért kellett mással pótolni, mert kiment a divatból? elajándékoztuk, vagy potom áron eladtuk, vagy végre összehalmoztuk, s hagytunk gyermekeinknek drága rongyokat, melyeket használni nem tudtak, és csak terhökre voltak. A magyar ruha ennek nincs kitéve. Addig hordhatjuk míg jó, új ruhát a divat miatt elvetni nem fogunk; csak gazdagabb hölgyeink ne kivánjanak hetenkint új szabásu öltönyökkel kaczérkodni, a többi örömmel elviselendi a tavalyit is, mert magyar. Egyébiránt kár is sok kisérletet tenni a magyar öltönnyel, mert könnyen azon szélsőségekbe eshetünk, hogy untalan változtatva a szabást, utoljára oly különös ruhánk lesz, mely mindenki más, még komédiáshoz is illő lesz, csak magyar nőhöz nem.
De e folytonos változás ellen még más is szól; az említettem egyszerűség által mennyi nem gazdálkodtathatik meg, vagy adósság lerovás, közhasznú intézetek, vagy a család gazdagsága növelésére; az utódok áldandják e viseletet, melynek nem csekély hasznát élvezik.
A nemzeti öltöny tehát a mint egy részről őseinkre s azok erényeire emlékeztet, úgy más részről takarékosságra vezet, már pedig ki nem látja át, mennyire képes egy erényes és takarékos nemzet!
E két tulajdon birtokában nincs mit tartanunk senkitől sem, ezek elérése tehát, és ne hiuság hordassa velünk a magyar ruhát; s ne csüggedjünk, ha az eredmény máról holnapra nem mutatkozik is, kitartással elérjük okvetlenül, de épp ezért kitartás kell.
Jámbor Irma.”
Forrás: Pécsi Lapok 1860. július 8. 6-7. oldal
