Árvai Tünde történész blogja

Elfeledett pécsi nők nyomában...

Elfeledett pécsi nők nyomában...

"Halló Budapest, halló Pécs!" - Kalliwoda Olga útja az Ile de France hajón

2021. június 06. - Á.T.
Kalliwoda Olgát, a pécsi Városi Zeneiskola ének–zongora szakos tanárát az 1920-as évek végén, 1930-as évek elején a sajtóban úgy tartották számon, mint azt a magyar hangversenyénekesnőt, aki a legtöbbet szerepel nemzetközi rádióstúdiókban, ahol rendre népszerűsíti a magyar népdalokat és általában a magyar művészetet kultúrát. 1933-ban Amerikába utazott, hogy ott énekeljen többek között a Chichagoban megrendezésre kerülő világkiállításon. Hajóútja során papírra vetett útinaplóját folytatásokban közölte a Dunántúl 1933. októberétől. Ennek első részét adjuk most közre.

ko_1.JPGKalliwoda Olga a Magyar Rádió Újság 1929. március 31.-i számának címlapján

"Július elején indultam és mivel francia hajón, a gyönyörű Ile de France-on készültem átkelni az óceánon, Le Havreban kellett hajóra szállnom. Franciaország egyik legszebb részén át vitt a különvonat a kikötőhöz. Régi meseszerű várak mellett suhantunk el, melyek az ősrégi gall kultúráról regélnek. A meseszerű utazás után futott be a vonat Le Havre modern, óriási állomás épületébe. A pályaudvarról autó vitt bennünket a kikötőbe, ahol már indulásra készen állott a 43 ezer tonnás óceánjáró.

Néhány formalitás elintézése után máris ráléphettünk arra az érdekes építményre, mely a hajót hídként köti össze a szárazfölddel. A poggyásszal nem kell törődnünk, mert mire az utas megtalálja a kabinját. a kofferok már ott várják. Persze, aki először teszi meg az utat, nem gondol mindjárt a kicsomagolásra, hanem előbb siet a fedélzetre, hogy alaposan körülnézzen, milyen is egy ilyen óriási hajó közelről? Én is azonnal szemlére indultam. Lenyűgöző arányok tárulnak elém. Mintha városban jártam volna, egyik utca a másikat érte, üzlet üzlet mellett és mindenütt sürgés forgás. Hamarosan megtudom, hogy a hajónak 900 alkalmazottja van és ötezer utas számára van férőhely a 7-8 emeleten.

le_havre-fr-76-paquebot_le_de_france-09.jpgAz Ile de France hajó (Forrás: wikipedia)

Indulás Amerika felé

Jelzés figyelmezteti a kísérőket a fedélzet elhagyására, a hidakat felhúzzák és lassan megmozdul az Ile de France hatalmas acélteste. Elindultunk Amerika felé! Néhány percig ennek az érzésnek a hatása alatt vagyok, de közben eszembe jut, hogy rengeteg elintézni valóm van.

Pesti rövidhullámú amatőrökkel megbeszéltem, hogy a hajóról rádió útján próbálok üzenetet küldeni, ha erre módot nyújtanak. Hamar megtudom, hogy a rádió a legfelső fedélzeten van. Liften vitetem fel magam és máris tárgyalok Mr. Botquelinnel, az ispektorral, aki francia udvariassággal és előzékenységgel helyezi kilátásba, hogy a marconista érintkezést keres majd a pesti rövidhullámú amatőrökkel és én majd magyarul beszélhetek a mikrofonba. Mr. Botquelin azonnal megállapítja a rádiós tisztekkel, mely napon és mely órában keresnek kapcsolatot Budapesttel, hová azonnal kábelt menesztenek, a válaszkábel még este befut, jelezve a hívójeleket és hullámhosszot. Most már átengedem magam a szórakozásnak, melyből bőven kijut az embernek a hajó. Örömmel hallottam, hogy a Radio Coloniale és Tour Eiffel állomások rádión bemondták átkelésemet az Ile de France-szal, amit a hajón még Le Havreban hallottak és ez hasznos ajánlás volt számomra, mert mint régi ismerőst kezeltek. Álomszerűen ragyogó időben értünk este az angliai Plymounthba, az utolsó európai kikötőbe.

Hangverseny a hajón

Másnap napsütéses reggel köszönt. A sós, tengervízű fürdő után pompás reggeli vár. Ami szem, száj ingere: sonka, beafsteak, hal, szalonna, gyümölcslevek. Mindenből annyit ehet az utas, amennyi jól esik. Jó hangulatban ül ki az ember a fedélzet kényelmes fekvő-székeibe és élvezi a friss tengeri szellőt. Tíz órakor erőlevest és szendvicseket hordanak körül a fedélzeten, hol a legkülönbözőbb játékok sora folyik: torna, vívás, pingpong, alig veszi észre az ember, már ott is a dél. Délben zene, ebéd után mozi, társasjátékok, melyekben mindenki részt vehet. Így repülnek az órák – és én már a második éjszakát töltöm a hajón.

Másnap kéretett Mr. Villar, a mindig mosolygó első kapitány, a hajó kedvence. Hivatalos helyiségében kerestem fel és Mr. Villar azonnal a tárgyara tért. Előadta, hogy az út alatt mindig rendeznek egy gála-estet, melynek jövedelmét a tengerészek árváinak felsegélyezésére fordítják és ezen a hajón tartózkodó művészek rendszerint fel szoktak lépni. Ezúttal Jeanette MacDonaldot és engem kértek fel, a ceremóniamester tisztét – mert ilyen is van ilyenkor – Wright Kaufmann amerikai milliomos vállalta. Megszeppentem és kifejezést adtam aggályomnak, hogy ily erős konkurenssel álljak ki. De a kapitány mosolyogva nyugtatott meg, hogy a híres filmsztár, mikor megtudta, hogy magyar énekesnővel kell mérkőznie, kijelentette, hogy az veszélyes rivális számára, mert tudta, hogy milyen kitűnőek a magyar művészek és kis hangja nem mérkőzhet egy komoly művésznőjével. Én féltem ragyogó megjelenésétől, az őt körülvevő nimbusztól, ő meg hangomtól! Így mindketten „Mindarwertigkeit”-et éreztünk egymással szemben, de a cél érdekében vállaltuk a dolgot.

Meghatott, mikor messze idegenben, az óceán közepén fényképeim MacDonaldéi mellett díszelegtek a szalonban és a főhallban, jelezve a gála-koncertet. A hajón megjelenő napilap persze írt rólunk s így hamarosan mindenki ismert, kíváncsi emberek fel is kerestek.

jeanette-macdonald-american-actress-1933_u-l-ptxk7x0.jpgJeanette MacDonald 1933-ban (Forrás: art.com)

Rádióüzenet az Atlanti Oceán közepéről Pécsre

Ugyaneznap délutánjára volt megállapítva rádióüzenetem – haza. Három órakor már az összes tisztek azon fáradoztak, hogy a „rádiósztár” ahogy engem neveztek, haza üzenhessen. Pár perc múlva meg is találták a kapcsolatot és jelezték, hogy beszélhetek Budapesttel. De a meghatottságtól alig tudtam szólni és jó időbe került, míg pár szót ki tudtam ejteni. Furcsán csengett a hangom, mikor azt mondtam: - Halló Budapest, halló Pécs, itt az Atlanti óceánon, az Ile de Franceról Kalliwoda Olga beszél.

Hogy mit mondtam, arra nem emlékszem, de – mint később megtudtam – üzenetemet jól hallották és hozzátartozóim megnyugodva értesülhettek, hogy jól vagyok és boldogan szeljük az óceánt. Második üzenetemet 6000 mérföld távolságról szintén jól hallották.

Az idő közben repült és itt volt július 23., a koncert napja, melynek esti 10 órai kezdetét ízléses műsorok jelezték. A koncert kezdete előtt a másodkapitány, Mr. Dusser díszben jött értem, hogy elkísérjen a grand-szalonba. MacDonald már ott van és ragyogó jelenség. Kölcsönösen bevalljuk félelmünket a konkurrencia miatt, de máris halljuk a ceremónia mester szavait. Engem úgy konferál be, mint egy letiport, szerencsétlen ország ismert művésznőjét, aki szívesen állt rendelkezésére az árváknak, mert maga is tudja, hogy mily jól esik a letiportnak, ha segítő kéz nyúl feléje. Igen meleg hangon beszél Magyarországról is, de már jön is értem a kis szalonba.

ko2.JPGKalliwoda Olga
(Forrás: Magyar Rádió Újság 1928. szeptember 9. 7. oldal)

Vakító fényben úszik minden, csillognak az ékszerek, zsúfolt a terem. Még annyit veszek észre, hogy mosolygó arcok néznek felém, hallom a meleg tapsot, azután már csak a szereplésem érdekel. A Carmen bevezető ütemei után megszólal a hangom, mely felszabadultan, a sós levegőtől edzetten szárnyal, felzúg a taps és a bravó kiáltás. Mme Wright Kaufmann, ki finomtollú költő lefordította nekem a most következő magyar dalok szövegét angolra és így mindenki érti és érzi a dalok hangulatát. Olyan csend volt előadásom alatt, hogy ezt a parancsnok legnagyobb sikernek mondotta, amit amerikai közönség előtt elérni lehet. Sikerem vetekedett MacDonaldéval is, akinek jóval könnyebb helyzet volt. Könnyű angol keringőket és francia sanzonokat énekelt, az amerikaiaknak sokkal hozzáférhetőbb műsort, de sikere nem volt nagyobb az enyémnél. Számaink előtt, közben és végén a zenekar játszott, majd két előkelő hölgy kosárkába gyűjtötte az önkéntes adományokat. 2-2500 frankra számítottak, de a mi estélyünk jövedelme 7000 frank volt. Nagy volt tehát az öröm a nem várt anyagi siker láttán. Koncert után Burosse parancsnok vendégei voltunk. Sok érdekes embert ismertem meg ez estén, de legmeghatóbb mégis az volt, amikor kabinomba menve, angolul szólít meg egy úr és áradozva köszöni meg nekem a magyar dalokat. Elmondja, hogy apja magyar volt, már meghalt és ő már nem tanulhatott meg magyarul, de mindig boldog, ha magyar muzsikát hall. Ezzel a szép akkorddal tértem pihenőre, bizakodással várva a közel jövő eseményeit."

K. Kalliwoda Olga

 Forrás: Dunántúl 1933. október 18. 5. oldal

Mérhető szépség? Az első pécsi manökenképző indulása

A 18. században a felkapott francia divatszalonok már bábukat (mannequin) küldtek vásárlóiknak, hogy legújabb ruhakölteményeiket bemutassák. A 19. század közepén jelentek meg a divatszakmában a próbakisasszonyok

Éppen nőnapon tette közzé a Dunántúli Napló a felhívást, amelynek nyomán 1985 áprilisában 29 kiválasztott kezdhette meg útját a manökenek világába. A Nevelési Központ színháztermében divattervezőkből, fodrászokból, kozmetikusokból és fényképeszekből álló zsűri bírálta a 18 és 28 év közötti legalább 170 cm magas hölgyeket (közel hetvenen jelentkeztek). Az Artistaképző Intézet jóváhagyásával – amely korábban kizárólagosságot élvezett a manökenek képzésében – a FÉNYSZÖV Atlasz szakcsoportja a Nevelési Központtal együttműködve koordinálta a tanfolyamot.

manokenek.JPGManökenek a Nevelési Központ uszodájában.
(Forrás: Dunántúli Napló 1985. március 24. 5. oldal)

A kérdőívek kitöltése és a testméretek ellenőrzését követően egyrészes fürdőruhában kellett pattogó zene ütemére a színpadon futó szőnyegen végigvonulni. A lépés-forgás-megállás-mosolygás kombináció nem mindig sikerült. Voltak néhányan, akik nem érték el a 170 cm-es magasságot, így ők nem dolgozhatnak divatbemutatókon, de ha arányosnak bizonyult testfelépítésük, és szépen fotózhatónak ítélték meg arcukat foglalkoztatják őket tárgyak reklámozásánál.

seif_ter_a_kuvaiti_emir_palotaja_seif_palace_csato_mari_manoken_fortepan_30478.jpgCsató Mari 1973-ban (Forrás: wikipedia)

A pécsi tanfolyam megindítására azért volt szükség, mert a fővárosi manökenek szoros időbeosztásuk miatt szinte elérhetetlenek voltak. A régió vállalatainak, áruházainak pedig szükségük volt termékeik bemutatásához a fiatal hölgyekre.  A tanfolyam egyik irányítója, Csató Mari volt manöken elmondta: „Ezek a lányok még sok gyakorláson esnek át, míg kiderül, hogy alkalmasak-e, vagy sem. Elsősorban mozogni kell megtanítani őket, aztán pedig a ruhákat bemutatni. Az oktatást közösen végzem Szentpéteri Györgyi divattervezővel. Először is valamennyi résztvevőt pár kilóval le kell fogyasztani.”


szentpeteri.jpgSzentpéteri Györgyi (Forrás: wikipedia)

Forrás: Dunántúli Napló 1985. március 24.: Ádám Erika: Manökenképző tanfolyam Pécsett

Ajánlott olvasnivaló: http://retromagyarfotomodellek.blogspot.com/

A néma szilaj

Ili ezen a reggelen is egykedvűen kelt ki az ágyból. Mosakodás közben a hűvös víz némileg kimosta az álmot ugyan a szeméből, de a szokottnál is komótosabban vette fel az előző este kikészített iskolai egyenruhát. Miután anya két vaskos varkocsba fonta szőkésbarna fürtjeit és sötétkék szalagokat kötött a végükre, hozzáfoghatott a reggelihez. Látva a hat esztendős leány, korához képest merőben mélabús ábrázatát, édesanyja faggatni próbálta szomorúsága okáról. Ő azonban csak szótlanul bámult maga elé, majd közömbösen megvonta a vállát. További kérdezősködésre nem jutott idő, mert bependerült az ajtón a mindig vidám Panka, hogy ezen a napon is együtt menjen az iskoláig osztálytársával, Ilivel és édesanyjával, Lujza nénivel. A folyton indiánszökdelésben közlekedő Panka vidám csacsogása egészen a Miasszonyunk zárda elemi iskolájának küszöbéig tartott, így fel sem tűnt, hogy Ili mindvégig némán ballagott. Még csak szeptembere óta volt az iskola növendéke, de hetek óta minden reggel görcsbe rándult a gyomra, amint belépett a kapun. A szorítás pedig csak akkor enyhült némiképp, ha az utolsó óráról is kicsengettek…

dia2.JPGGyermekek a Sétatér alsó részén

Történt ugyanis, hogy az egyik késő őszi reggelen, a gyülekezőt, a sorakozót és a bevonulást követően, miután mindenki elfoglalta helyét az osztályteremben, a nővér lakonikusan annyit mondott: „Kálóczy! A sarokba!” Ili felkapta a fejét vezetéknevére és bár fogalma sem volt róla, hogy mivel érdemelte ki a büntetést, méltatlankodásnak nem volt helye. Attól a reggeltől kezdve pedig minden magyar órát a sarokban állva kellett töltenie. Anyának persze minderről nem mert szólni, hiszen mérhetetlenül szégyellte a dolgot.

Teltek, múltak a hónapok és egyik este, miközben anya éppen a vasalni valóval volt elfoglalva magához hívta Ilit, és megkérte, hogy legyen szíves felolvasni neki a napi újságból. Lujza tudta jól, hogy már minden betűt ismerniük kell az első osztályosoknak, hiszen ő is a zárdai elemiben tanult annak idején. Ili zavartan, rémülten, egyre piruló arccal foglalt helyet anyával szemben az asztalnál. Kiterítette a Dunántúl aznapi számát a lámpa alá, hogy jól lásson, de csak tétován bámulta a betűhalmazt. Anya rábökött egy cikkre és kíváncsian várta, hogy Ilinek vajon milyen folyékonyan megy az olvasás. A szavak azonban benn ragadtak és két hatalmas könnycsepp jelent meg a lány szeme sarkában. Lujza elképedve nézte vigasztalhatatlanul zokogó, csöppnyi lányát. Az elmúlt hetek büntetésben töltött óráinak fájdalma egyszerre tört felszínre Iliből. Miután kisírta magát és a sok hüppögés után újra tudott beszélni, elmondott mindent édesanyjának. Lujzának így kellett megtudnia tehát, hogy Ili hónapok óta a sarokban tölti a magyar órákat, ezért nem tanulhatott meg olvasni…

A feldúlt édesanya másnap haladéktalanul beszélőre hívta az érintett nővért, hiszen tudni szerette volna, hogy Ili vajon mivel érdemelte ki ezt a büntetést. „Túlságosan szilaj.” – hangzott a válasz. Ilinek az volt a bűne tehát, hogy a nővér megítélése szerint az illendőnél felszabadultabban futkározott a szünetben az iskola kertjében…

{Kálóczy Ilona (1922–2014) később elvégezte a Miasszonyunk rend Szent Margitról nevezett tanítóképző főiskolát és pályája kezdetén, mint testnevelő tanár kapott megbízást alma materében. A második világháború idején a pécsi tankerület leventeleány vezetője volt. A történet alapjául szolgáló élményét 2011-ben egy interjú keretében mesélte el nekem.}

Szubjektív beszámoló a pécsi Eltérülő nemiség konferencia kerekasztalbeszélgetéseiről

2016. szeptember 28-29-én, Pécsett, a Civil Közösségek Házában konferencia zajlott, a PTE-BTK Kortárs Világirodalmi Kutatókör és a Pécs-decentrum Kulturális Egyesület szervezésében. A két nap alatt az Eltérülő nemiség konferenciacímet próbálták körüljárni előadók és meghívottak. Volt itt bőven téma terítéken: a túlkompenzáció, a visszaélés, a megalázás, a fölény, a leigázás és a zsarolhatóság reprezentációiról írók, műfordítók, pszichológusok, aktivisták, szociológusok, irodalmárok, nyelvészek és jogászok vitáztak.

14361430_1733839386878851_3576693338545722058_o.jpg

Tovább

A fürdőzés egykori pécsi szerelmesei

A 19. század második felében, amikor a lakások alapfelszereltségéhez nem feltétlenül tartozott hozzá a fürdőszoba, a pécsi fürdők közegészségügyi szempontból is igen jelentős szerepet töltöttek be. Már ezekben a korai létesítményekben is igen magas színvonalú (wellness)szolgáltatások igénybevételére nyílt lehetőség.

59_1_ferencjozseffurdo_mee_1917.JPG

Tovább

A legendás „Cukros Ómama” – Caflisch Kristófné Murányi Anna

1789 óta működött cukrászdaként az a Király utcai ház, amelyet 1865-ben vett át a svájci Caflisch Kristóf. 1887-ben bekövetkezett halála után özvegye lett a lelke az országos hírnévre is szert tett üzletnek. Cukros Ómamát, a dualizmus kori és két világháború közötti Pécs egy ikonikus alakját mutatjuk be Olvasóinknak Márfi Attila levéltáros kutatásai nyomán.

1935_1.jpgCukros Ómama 1935-ben (Márfi 2010. 135. nyomán)

Tovább

Hölgyek a hivatalban: A Ludwig nővérek és a Légszeszgyár

Nagy örömöt okozott minapi levelével nekem Petrőczi Éva, József Attila-díjas költő, irodalomtörténész, műfordító, publicista. Olvasta a Kronosz Kiadó gondozásában megjelent, Városanyák címet viselő könyvemet. Őt is meglepte talán, hogy sose feledett ismerősökkel találkozhatott a kötet lapjain. A megemlékezést egy csodás képpel és egy kapcsolódó verssel hálálta meg, amit ezúton is köszönök.

13062742_242170692803394_655895540_o.jpg

Tovább

Frank Mariska emlékkönyve

2015 tavaszán volt szerencsém tüzetesen áttekinteni a pécsi Lauber Dezső sportcsarnokban fellelhető sporttörténeti kiállítást. A tárlat őrzői, gondozói voltak olyan készségesek, hogy néhány dolgot ki is emeltek számomra a vitrinekből, hogy róluk fényképeket készíthessek. Ilyen volt Frank Mariska emlékkönyve is, amelyet 1897-ben kapott a Pécsi Tornaegyesülettől, mert nagy szerepet vállalt családi estélyük lebonyolításában. Az igényes kivitelezésű, sporttörténeti relikviaként megőrződött emlékkönyv leginkább a 19. század végi magyar emlékkönyv-kultúrába enged betekintést.

img_20150413_145235.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása