A magyar társadalom jelentős része mély döbbenettel fogadta, hogy 1918. május 31-én a tisztelt ház nem szavazta meg a nők választójogát. A Feminista Egyesület tagjai nem ismervén a már megszületett döntést, a parlamentből távozó képviselőknek Teleszkynek és Tiszának is röpcédulákat osztogattak annak érdekében, hogy voksukat a nők politikai emancipációja mellett tegyék le. A feminista nőmozgalom ezen kudarca arra késztette Károlyi Mihályné Andrássy Katinkát, hogy tollat ragadjon és szót emeljen a nőmozgalom érdekében, azáltal, hogy csatlakozásra bírja a nőtársadalom azon tagjait, akik korábban közönnyel viszonyultak a nők politikai szerepvállalásához. A Pécsi Napló közreadta hasábjain Andrássy Katinka asszonytársadalomhoz címzett nyílt levelét. 

Andrássy Katinka sokáig habozott, hogy véleményt formáljon-e a kérdéskörről, hiszen korábban a nőemancipációs küzdelmektől távol maradt, de úgy vélte, hogy minden nőnek kötelessége saját erejéhez mérten támogatni azt a mozgalmat, amely azért küzd, hogy a nőknek beleszólásuk lehessen a törvényalkotásba. Tisztában volt azokkal az előítéletekkel, amely szerint a nőknek nyilvánosság előtt szerepelniük nem szabad, mert az nőiességük kárára válik. A hozzá hasonlókat próbálta jobb belátásra téríteni, hiszen korábban ő is a férfiak által befolyásoltan félt a komikumtól, amellyel a férfiak próbálták a számukra kényelmetlen reformokat elkerülni. Felszólította asszonytársait, hogy ne hagyják terrorban tartani magukat, hanem teljes erejükkel hirdessék az aktív és passzív női választójog megadását. Ennek kivívását az első lépésnek látta azon az úton, ami számtalan asszonyi sérelem orvoslásához vezet majd. „Ne feledkezzenek meg azok, akik a férfi világrend által a felelőtlenség és tétlenség előnyeit élvezik, azon szerencsétlen nővéreik ezreitől, kik a női jogok megadásától jobb jövőjüket várják. Ne higgye az a néhány kényelemben élő asszony, kik a társadalom parazita osztályát képezik, hogy ez a férfi alkotta világ jól van ugy, ahogy van, mert reájuk nézve előnyös, de gondoljanak az asszonyok nagy többségére, akik nem tartoznak az emberiség elkényeztetett kisebbségéhez, hanem saját lelkükben és testükben érzik a jogtalanságok sulyát.”

Úgy vélte, hogy a választójog nem egyszerűen a szavazás engedélyezése, hanem lehetőség egy ideálisabb világrend megteremtésére, amelyben éppen annyira van szükség a női elme erejére, mint a férfiéra. Hitt abban, hogy az új világban a nő anyai ás asszonyi tulajdonságai és energiái ki fognak bontakozni, hiszen a társadalomnak szüksége van a női és a férfi munka együttműködésére. Felismerte, hogy kortársai közül sokan gondolták azt a nőemancipációról, hogy a férfi érdekekkel szembe helyezkedik, de szerinte a feminizmus nem volt szemben a masculinizmussal, nem kívánta a nők érdekszövetségét a férfiakkal szemben, hanem be kívánta kapcsolni őket az állami, a társadalmi és a a szociális életbe. Úgy tartotta, hogy a társadalmi gépezet nem tökéletes, félszeg, amíg a férfiak monopolizálni akarnak az életben bizonyos pályákat. Véleménye szerint nem lehet cél, hogy az asszonyok kiszorítsák a férfiakat bizonyos pályákról, de legyen szabad a verseny, aminek következtében úgy is azok a nők fognak majd érvényesülni, akik képesek az adott munka teljesítésére. Ezzel együtt vallotta, hogy vannak olyan pályák, amelyek betöltésére a nők hivatottabbak. Bizonyos kérdésekben, mint például a gyermekvédelem, amely annyira elválaszthatatlan az asszonyi pszichétől, az új generáció sorsának érdekében követeli, hogy a nő szava és befolyása legyen a döntő. Szerinte például a leánynevelés kérdését csak oldhatták meg érdemben. Úgy gondolta, hogy míg egyesek úgy gondolták, hogy nem a választójog megadása jelentené a női befolyás növelését, hogy igazi eredmény akkor érhető el, ha a szószólók a törvényhozók sorában foglalnak helyet. Úgy értékelte, hogy az ügyek olyan rosszul álltak, hogy a férfiak semmit nem kockáztatnak, ha a nőket is beengedik az ügyek vezetésébe. Lehet, hogy a nők nem lesznek képesek megvalósítani ideáljaikat, de akkora kárt biztosan nem fognak okozni, mint a világháború.

Lajstromozta az asszonytársadalmat is. Meglátása szerint a háború előtti korszakban két asszonytípus létezett. Az egyik a foglalkozás nélküli, férje keresetéből élő, parazita asszony, aki előtt a hiányos nevelése okán bezárult a komoly munka lehetősége és üres életét kávéházakban, jourokon, divatszalonokban és szerelmi kalandok utáni hajhászásban tölti el. Hisztérikussá válik, nem ér rá gyermekeivel, férjével, háztartásával foglalkozni. A másik pedig a gondgyötörte proletárasszony számtalan gyermek anyja, fárasztó, kemény, testére ártalmas fizikai munkát végez alacsony bérért. Végül a világháború kitermelt egy harmadik típust, aki éveken át családfenntartó volt.

Összegzésül hozzátette, hogy az újjáépítés munkájában mindenki munkájára szükség van és minden korábbinál jobban lesz szükség az asszonyi lelkület bevonására.

 Forrás: Pécsi napló 1918. június 7. 2–3.
A kép forrása: http://hu.wikipedia.org/wiki/Andr%C3%A1ssy_Katinka (letöltés: 2014. január 5.)