A római katolikus felsőoktatási intézmények jogtudományi karai (kivéve egyes jogi tanfolyamokat) gyakorlatilag a két világháború közötti időszak egészében zárva maradtak a nők előtt. Ezeken a tanfolyamokon a korlátozás előtt tanulmányaikat megkezdő hallgatónők még szerezhettek fokozatot. A kevés kivétel közé tartozott Szanathy Aniella is, aki Pozsony megszállása idején kifejtett tevékenységéért válhatott a jog- és államtudomány doktorává. 1928-ban ösztöndíjjal tanulmányozhatta Németország 22 egyetemén a diákszociális viszonyokat. A témáról írt munkája a Felső Oktatásügyi Egyesület Közleményei 1929. évfolyamában jelent meg Egyetemi diákjóléti intézmények Németországban címmel. A Pécsre költözött Erzsébet Tudományegyetemen segédtitkárként és az Erzsébet Kollégium (Siklósi út 1. az Egyetemi Menza szomszédságában, az egykori Vadember szálló helyén) felügyelőjeként tevékenykedett.
Az Egyetemet és Főiskolát Végzett Nők Egyesülete pécsi csoportjának elnöke (1934–1938), majd tiszteletbeli elnöke volt, mint ilyen élénk tevékenységet fejtett ki, többek között előadásaival (1936. december 3. A nők helyzete az ókorban különös tekintettel Óbabylóniára; 1938. december 14. Szociális munka a felszabadult somorjai járásban), továbbá tagja volt az egyesület hivatalos folyóirata, a Magyar Női Szemle szerkesztőbizottságának. Ezenkívül az Erzsébet Tudományegyetemi Tudományos Egyesület jog- és társadalomtudományi szakosztályának jegyzője és pénztárosa, a Nemzeti Szövetség pécs-baranyai körének választmányi tagja, a Volt Pécsi és Pozsonyi Jogászok Szövetségének titkára volt. Tulajdonosa a háborús emlékéremnek.
Azért mondott le kollégiumi igazgatói állásáról, mert férjét (Nánásy Géza) Székesfehérvárra nevezték ki főorvosnak. 1939. május 30-án az Erzsébet Kollégium társalgójában este 9 órakor tartott rendezvényen az intézet egykori lakója Mayerhoffer Júlia az alábbi szavakkal búcsúztatta a leköszönő igazgatónőt: „Ami itt a kollégiumban kényelmünket szolgálja, mind a Te műved. Az ifjabb diákgeneráció mindezt természetesnek találja, de mi régiek, akik a kezdet-kezdetét láttuk, mi tudjuk, hogy mennyi utánjárásba, mennyi kitartó munkába került mindezt a semmiből megteremteni. Nekünk óriási eredmény volt a fürdőszoba, a gázrezsó, a zongora, a folyosóra terülő szőnyeg, a kis kert, a könyvtár és az épület virágos ablakai. – Minden ügyünket úgy intézted, mint gondos anya, szerető testvér. Nemcsak anyagi bajainkkal fordulhattunk Hozzád, hanem lelki problémáinkkal is. Meghallgatásra, segítésre, közbenjárásra, mindig készen voltál. – Könnyű volt Neked engedelmeskedni. A magad életében is megvalósítottad azokat az ideálokat, amelyekre minket neveltél. Midőn vallási kötelességeinkre figyelmeztettél, magad is templomba jártál. S mielőtt a hazaszeretetet szavakkal hirdetted volna, a Magadét már tettekkel bebizonyítottad. A megszállás első éveiben Pozsonyban életedet kockáztattad a hazáért. Az elmúlt évben Te voltál az egyetlen vidéki magyar asszony, aki a Magyar a Magyarért akciókeretében a haza szolgálatába állíthattad kiváló képességeidet. Most a búcsú pillanatában őszinte szívvel kiáltjuk feléd: nemcsak szeretünk, de büszkék is vagyunk Rád, Aniellánk.”
Szabó Pál: A M. Kir. Erzsébet Tudományegyetem és irodalmi munkássága. 1940. 709–710.
Az egyetemi leánykollégiumok élete. In: Magyar Női Szemle 1939/szeptember-október 194.
