Árvai Tünde történész blogja

Elfeledett pécsi nők nyomában...

Hölgy a kamera mögött

2015. október 15. - Á.T.

Kozma Gizella mindössze 26 éves volt, amikor édesapja helyébe lépett és mint családfenntartó gondoskodni kezdett édesanyjáról és testvéréről. Bár először főként a megélhetésért való küzdelem hajtotta, fokozatosan a pécsi fényképészet történetének kiemelkedő alakjává lett. Több ezreket kapott lencsevégre. Megmaradt fotói egy letűnt kort őriznek.

 Kozma Gizella
(1903–1974)

Gizella apja, Kozma József lakatos inas, majd a Norddeutscher Loyd vállalat hajógépésze volt. 1902-ben vette feleségül Horváth Júliát, a Zsolnay úti kocsmáros leányát. Kozma iszákosságának és tékozló életmódjának köszönhetően a házaspár örökségéből nyitott kocsma gyorsan csődbe ment. 1903 és 1909 között a család Győrben élt, majd visszatért a baranyai megyeszékhelyre. Kozma egy ideig Resicán dolgozott, majd 1911-ben autóhegesztő műhelyt nyitott a városban. A háborús konjunktúra jót tett az üzletnek, így átköltöztethették a mai Szabadság útra.

csaladikirandulas.JPGCsaládi kirándulás a Mecseken, elől Kozma Gizella

Tanulmányok
Kozma Gizella 1903-ban született Pécsett. Négy polgárit követően plusz két gimnáziumi osztály is végzett. Tanulmányait követően egy ideig a háztartás működtetésében segített, de képezte magát művészettörténetből, zongorázott, batikolt, művirágot készített és rendszeresen látogatta a pécsi szabadegyetemi előadásokat. Mikor 1927-re apja egészségügyi állapota jelentősen leromlott látni lehetett, hogy neki kell átvennie a családfenntartó szerepét, elkezdte kitanulni a fényképész mesterséget.

Kezdetben a pécsi névrokon, Kozma Márton mellett igyekezett ellesni a fortélyokat, majd Rozgonyi Dezső Kálvin téri műtermében szerzett további szakmai gyakorlatot. Itt kitanulta a fényképész mesterség minden szegmensét a megrendelés felvételétől a felvételek készítésén át a képkidolgozásig. Annak érdekében, hogy Gizella 20 pengős fizetését a család kiegészíthesse kiadta pécsi szobáját, így tudták finanszírozni a havi 90 pengőre rúgó költségeket.

Új színfolt a pécsi fényképészek palettáján

1929 májusában kezdte meg pécsi működését Schön Jozefa Elit fotó műtermében a Kossuth Lajos utca végén. Miután lejárt kötelező két év, amit még csak segédként tölthetett, ő maga vette át az Elit fotó vezetését. 1969-ben papírra vetett visszaemlékezésében így ír a kezdeti időszakról: „1929. máj. 11-én vagy néhány nappal később elsőáldozó nap volt. Az Ágoston éri templomban áldoztak a gyermekek. pesti képeket tettünk ki a kirakatba. Édesanyám a templom előtt reklámot osztogatott. Arra emlékszem, hogy ijedten vettem észre, hogy a műterem tele lett fehér fátylas leánykákkal és ünneplőbe öltözött fiúcskákal. Miért ijedtem meg? Mert bizonytalankodtam még a fényképezésben. Mint amikor egy úszni alig tudót vízbe dobnak.

Nagyon bosszantotta, ha valami apró hibát vétett, még ha a vevők nem is vették észre azt. Tudatosan elkezdte átnevelni magát, hogy korábban saját bevallása szerint felületes, hanyag, eléggé nagyvonalú természete ellen hatékonyan vegye fel a harcot. A létért való küzdelem töltötte meg energiával, hiszen 26 évesen családfenntartóvá lett. Egy öttagú családlakhatásáról, élelmezéséről és ruházkodásáról kellett gondoskodnia. Amint hozzájutott némi bevételhez bezárta az üzletet, szaladt a piacra, a hentesre, hogy legyen, amiből főtt étel kerül az asztalra.

elitfoto.JPGAz Elit Fotó kirakata az 1930-as évek végén

A sok szép kirakat és a számos hirdetés nyomán lassan beindulni látszott a műterem. A budai külvárosból a bányák, üzemek, gyárak munkásai érkeztek elsőként. Lassacskán beáramlott a Szigeti és Siklósi külvárosok lakossága is. Babakortól esküvőig gyermekeiket, majd unokáikat hordták a megrendelők. „Bíró ügynök által a vasúti várótermekben való hirdetéseim után már a környező falvakból is voltak rendelőim. A szeleskedő, hirtelen mozdulataimat jól hasznosítottam a szakmámban. Villámgyorsan és jókor exponáltam. Jó arckifejezésű felvételeket készítettem. A pesti Rozgonyi cég hatására beállításaim is előnyösek voltak. Pedig sikk nélküli, egyszerű emberek voltak a megrendelőim, akiknek a feszélyezettségét, zavarát, merevségét vidám szavakkal oldottam fel.”

Megtorpanás után zajos siker

Az 1930-as évek elején Pécsett megtelepedő orosházi Tapasztó Andor nyomott árainak köszönhetően sok fényképezkedni vágyót tudott magához csábítani, de a konkurens Elit műterem a kezdeti megtorpanást követően stabilizálni tudta pozícióit, sőt az 1936. évi Pécsi Ipari Kiállításon jelentős elismerésben részesültek népviseleti képei. „Művészi fényképeivel bizonyára magára vonja a kiállítás látogatóinak figyelmét az Elit. Elit fotó (Kozma Gizella Kossuth L. u.7.) kiállítási anyaga a népviseletről készült gyönyörű tanulmányok hatásosak. Exponálásuk fejlett művészi értékre vall, kidolgozásuk pedig gazdag színskálájukkal a fotószalon vezetőjének kitűnő technikai készségéről tanúskodik. Felvételein gondosság, eredetiségre törekvés uralkodik, de ezeket a népviseleti fényképtanulmányokat még valami sajátos egyéni báj és sugárzó kedvesség is elönti úgy, hogy az Elit fotó csinos vitrinje a kiállítás egyik legszebb anyaga.” – méltatta a Dunántúl a bronzéremmel kitüntetett „mini tárlatot”.

Kozma Gizella 1936 őszén, Apolló néven fióküzletet nyitott a Boltív köz 2. sz. alatt. Ezt 1941-ig tartotta fenn. Egy csendesebb, intimebb helyiséget akart fenntartani, ahol egyedül dolgozhat, a nagyobb üzletben néhány segéddel együttműködve zajlott a munka. 1936 és 1939 között ő hirdette leginkább magát a helyi lapokban, különböző alkalmi fotók, elsőáldozási, bérmálási képek és igazolványképek elkészítését vállalta. 1938-ban az amatőr fényképészet elterjedését látva vállalta képeik kidolgozását, 1940-től pedig maga is forgalmazott Agfa-filmet. 1939 augusztusától pedig iratok másolásával bővítette profilját.

elitfotohirdetes.JPGAz Elit Fotó hirdetése a helyi újságban

A fotósnő és a szovjet katonák

1944-45-ben az átvonuló, itt állomásozó szovjet katonákról, a hadi kórházról és annak személyzetéről készített felvételeket. Rengeteg megrendelést kapott. Ő készítette az Újhegyen dolgozó igazolványképeit. Erre a munkára így emlékezett: „Tudásom tiszteletet parancsolt. Az első nehéz hetek után vigyáztak rám a szovjet katonák, hogy zavartalanul kielégíthessem nagy fénykép szomjukat. Az oroszok jó puha szövettel fizettek a fényképekért… 1944-ben rubelért vettem könyveket, csak úgy véletlenül, a kereskedőre bízva az összeválogatást. Kinek volt pénze abban az időben könyvekre? Én meg túl akartam adni az orosz katonáktól fényképekért kapott rubeljeimen Rádiót is vettem kéz alatt 2000 rubelért. Amikor a mai 1. számú sebészeti klinikára behordtak (teherautón) fényképezni, oda Pista is bejárt velem segíteni. Újhegyen az 1000 arcképes igazolvány felvétel készítésénél is velem volt, segített testvérem. Így ő is kapott a kötelező robotba járásról mentességet.”

Az 1940-es évek végén már csak hetente kétszer tartotta nyitva a műtermet. 1946-ban kiárusította régi kirakatait és többletképeit. Az 1948-ban alakult Fényképész Szövetkezetbe nem lépett be. 1950-ben műhelyét államosították. 1951-ben még tudott műtermet működtetni Kazinczy u. 3. sz. alatti lakásán, de a gyorsfényképezés nyomott árai már nem biztosították a megélhetést, így 1952-ben visszadta iparát: „bementem az iparhatóságba és a KIOSZ-ba. leadtam az iparomat. Nem akarták visszavenni. hetekig húzták. Végre sok utánjárással elintézték. 1929-1952-ig fényképész voltam. Szerettem a szakmámat, mert egy jobb, szebb életet tudtam belőle anyámnak és magamnak teremteni. Voltak súlyos éveim is, de erős akarattal azokat is átvészeltem.”

Az utolsó próbálkozás

1964-ben még utoljára beindította a műtermet, de sok nehézséggel kellett megküzdenie. A szakmától való távolmaradása alatt számos új vegyszer jelent meg, amiket nem ismert és nehezen tudott beszerezni. Romló látása pedig a retusálásban akadályozta. A megélhetésért azonban dolgozni kellett, Elsősorban csecsemők és gyermekek fotózását vállalta, azt is csak előzetes bejelentés alapján. Működésének utolsó, tíz esztendőn át, haláláig tartó időszakában már csak egyedül dolgozott, segédet nem fogadott.

rosszsejtelem.JPGA Rossz sejtelem címet viselő kép

Szorgalmas munkával, ha szolidan is, de anyagi biztonságra tett szert. A műhely folyamatos fejlesztése mellett jutott egy belvárosi garzonlakásra és egy nyaralóra is. Az 1950-es évek elején mindkettőt eladta. A fényképésznő szívesen járta a Mecseket és utazott Sikondára, hogy kipihenje a sötétkamrában töltött munkát.

*

A műtermében felhalmozott fotográfiák jelentős része a Janus Pannonius Múzeum várostörténeti gyűjteményében található. A megmaradt felvételek felbecsülhetetlen adatokat szolgáltatnak többek között az 1930-1940-es évek pécsi és pécskörnyéki kispolgárság és munkásság gyermekei és női viseletének változásáról.

Felhasznált irodalom:
Horváth Csilla: Egy pécsi fényképész munkásságáról. Kozma Gizella (1903–1974) Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 33. (1988) Pécs, 1989. 151–168.

A bejegyzés trackback címe:

https://pecsi-notortenet.blog.hu/api/trackback/id/tr477970063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.