Árvai Tünde történész blogja

Elfeledett pécsi nők nyomában...

Isten egyik pécsi jegyese: Gelencsér Gizella / Mater Gabriella

2015. április 30. - Á.T.

Gelencsér Gizella / Mater Gabriella
(1895–1936)

Gelencsér Gizella 1895. november 10-én született Pécsett. Édesapja ekkor őrmesterként szolgált a katonaságban, majd miután a DGT kötelékében a vasútnál kezdett el szolgálatot teljesíteni családjával többször költöztek. Üszögöt, Vókányt, Villányt és Mohácsot egyaránt érintették. Az édesanya mindig tanítónő akart lenni, ennek okán, amikor a világra hozott öt gyermeke közül Gizella, Mária és Teréz felcseperedett, mindannyiukat erre a pályára szánta. Szerényen éltek, nem jártak társaságba, hogy terveiket finanszírozni tudják.

img_20150428_112722.jpg

Gizella elemi iskolai tanulmányait Villányban és Mohácson végezte, majd utóbbi helyen szerzett polgári iskolai képesítést. Minden reggel betért a belvárosi templomba, hogy néhány percet imádkozzon, a szokás elterjedt iskolatársai között is, akik ettől a gesztustól azt remélték, hogy majd olyan jól tudnak felelni az iskolában, „mint a Gizi”. A pécsi Miasszonyunk női kanonokrend tanítóképzőjében tanult tovább, mivel azonban az internátusi elhelyezés túl nagy kiadást rótt volna a családra, anyai nagynénjénél nyert szállást. Gizella olyan megszállottan vetette bele magát tanulmányaiba, hogy egyszer az intézményvezető Mater Hildegárd behívatta édesanyját és azt kérte tőle, hogy ne hagyják, hogy leányuk annyit tanuljon, mert még a végén halálosan kimeríti magát. Már rögtön a tanítóképzőt követően zárdába akart vonulni, de P. Juvenál lebeszélte arról, hogy elhamarkodottan döntsön.

Kedvenc kikapcsolódása a festés volt. Társaságba nem járt, az intézetben tartott kedélyes uzsonnák alkalmával sem táncolt, mindvégig egyfajta „szerény, finom visszahúzódás” jellemezte. Az iskolán kívül kizárólag a templom vonzotta, már 4 éves korában teljesítette szüleivel gyalogosan a máriagyűdi zarándoklatot, amely meghatározó élmény volt számára. Szívesen vett részt olyan akciókban, amelyek valamilyen karitatív célkitűzést igyekeztek megvalósítani, így csatlakozott egy mohácsi előadás programjába, amelynek bevételét az árvízkárosultaknak ajánlották fel. Szoros barátság fűzte a mohácsi Keész Józsához, akinek családjával szívesen tett kirándulásokat.

Az elsőrangú diploma megszerzését követően a mohácsi szigetre, Belső-Rihára került, ahol a háborús kitörése következtében üresedett meg egy tanítói állás. Egy esztendőt töltött itt, majd kinevezték a szőlőhegyi iskolához, végül 1916 és 1921 között a mohácsi belvárosi elemi iskolához helyezték. Felügyelői, kollégái vérbeli pedagógusként tartották számon. Meglepve tapasztalták, hogy a „filigrán kis leány” milyen katonás fegyelmet tud tartani úgy, hogy még hangját sem kell felemelnie. Nemcsak elméjüket pallérozta, hanem a tornászatra is figyelmet fordított.

Fizetését az utolsó fillérig hazaadta, hogy szüleit tehermentesítse. A böjtöket szigorúan betartotta, szüleitől egy alkalommal karácsonyra imazsámolyt kapott, mert tudták semmi másnak nem örülne jobban. Nem akart férjhez menni, nem kereste a férfiak társaságát. Mindezek ellenére szülei mélyen megdöbbentek, mikor miután testvérei végeztek tanulmányaikkal előadta, hogy egyetlen vágya, hogy apáca lehessen. Édesapja azt felelte, hogy amíg ő él, addig nem hagyja. Gizella ezt követően egy évig hallgatott és nem hozta elő kérését, de közben lázasan imádkozott, hogy szülei meggondolják magukat. Egy év elteltével szülei ellenvetés nélkül támogatták szerzetbe vonulását.

Félő volt, hogy gyenge egészségi állapota miatt a Miasszonyunk női kanonokrend pécsi zárdájának vezetősége elutasítja felvételi kérelmét. Végül a kedvező elbírálást követően 1921. augusztus 20-án megtörtént a bevonulás. 1927. január 1-jén örök fogadalmat tett. A szerzetben a Mater Gabriella nevet kapta. A zárda főnöknője szerint a legszívesebben az Oltáriszentség előtt tartózkodott.

Az önmagával való elégedetlenség, szigor végigkísérte életét, olykor nem kevés fejtörést okozva környezetének. Kinevezték osztályfőnöknek a tanítónőképzőbe, de többször kérte áthelyezését. Mater Valéria az intézmény vezetője többször ment panaszra a rendfőnökhöz Mater Gabriella megbízhatatlan ítélőképessége miatt. Elsőrangúan tanított és nevelt, mégis mindig azt hangoztatta, hogy ő semmihez nem ért és a gyerekek csak kárt szenvednek működése nyomán. Rátermettségének bizonyítéka, hogy a város elemi iskolai tanárnői előszeretettel fordultak hozzá, mert ő volt a legtájékozottabb a tanterv tekintetében. Legnagyobb kedvvel és lelkesedéssel a történelem és a földrajz tárgyakat tanította. Annak ellenére, hogy keményen osztályozott a gyermekek tisztelték, szerették. Értékelésének szigorúságával a vezetőség is tisztában volt, így előfordult, hogy a továbbtanulás sikerességének érdekében tanítványai jegyeit egységesen eggyel jobbra módosították. Minden ágálása ellenére egyhuzamban 9 évig, majd betegségéből felépülve 1932 novemberétől 1935 márciusig tevékenykedett a tanítóképzőben.

Egész öltözete, kifakult fátyola a szent szegénység dícsérete volt.” – emlékeztek alakjára. Elnyűtt, megkérgesedett, rongyos cipőt hordott, mikor pedig le akarták vele cseréltetni, könyörgött, hogy hadd hordhassa. Hiába volt új habitusa, egyszer sem volt rajta. Nem igényelt semmit, ha kapott valamit ajándékba, elosztogatta. Magának mindig a legsilányabbat, a legkényelmetlenebben választotta. Rendtársainak titokban, szinte összeesküvésszerűen kellett kicserélniük elhasználódott ágyelőjét és matracát. Önmegtagadása előtt olykor még rendtársai is értetlenül álltak: „neki minden jó volt: a reggeli pontos felkelés, az állandó egyenes ülés, a két-három napos zsemlye, a kiszáradt kalács stb.” Nemcsak a heti bűnmegvalláson beszélt nyilvánosan gyengeségeiről, hanem rendszeresen „mea culpázott” ebéd előtt. A kertben mindig a legkevésbé vonzó helyen tartózkodott, sohasem ment a lámpához, hogy jobban lásson. Amikor megbetegedett, az injekció elfogadását is gyengeségnek tartotta, hiszen mások biztosan sokkal súlyosabb szenvedéseket is elviselnek. Olyan durva vezeklőostort készített magának, hogy el kellett tőle kobozni és később egy szolídabbal pótolni, de azt is meghatározott ideig használhatta. A legkomolyabban hitte, hogy az imádság, a munka és az önmegtagadás megőrzik a tisztaságot. Rendtársai szemében szentnek, földön járó angyalnak tűnt.

Tüdőbaja aztán mindjobban elhatalmasodott. Kezdetben a bálicsi szőlőben üdültették, de 1935 tavaszán egy Budapesten tanuló maternek már azt írta, hogy jobb lenne már, ha nem pusztítaná ingyen a kenyeret. 1936. március 9-én elöljárói parancsra vállalta az ágynyugalmat. Később bevallotta, hogy már január óta lázasnak érezte magát. Hét hónapig volt fekvő beteg, de soha nem panaszkodott. Az utolsó időszakban is tanterveken és varrnivalón serénykedett. Nem kérte, hogy szülei meglátogathassák, mert nem akart fájdalmat okozni. Halála előtti este azt kérte, hogy ne virrasszanak mellette. Másnap reggel 1936. szeptember 25-én reggel 5/45-kor amilyen „feltűnés nélkül, szerényen élt, olyan szerényen ment haza.” 1936. szeptember 27-én helyezték végső nyugalomra. A rendfőnök külön kívánságára Mater Gabriella a Pécsre települt nővérek első főnöknőjének sírja fölött nyert végső nyughelyet.

Forrás: Dőry László: A Miasszonyunk legkisebb leánya: Gelencsér M. Gábriella, a  Miasszonyunkról nevezett női kanonokrendi szerzetesnő életrajza.  Pécs, 1936.

A bejegyzés trackback címe:

https://pecsi-notortenet.blog.hu/api/trackback/id/tr317415270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.