Árvai Tünde történész blogja

Elfeledett pécsi nők nyomában...

A pécsi mamlaszsarok és a korzózó hölgyek a századfordulón

2014. október 25. - Á.T.

SDC15066.JPG

„Aszfaltbetyárok nem voltak Pécsett. A mellékutcákban ugyan megkergették a csinos kis varrólányokat, ezek azonban – az útviszonyokból adódóan – legfeljebb flaszterbetyárok voltak.
Mamlaszsaroknak hívták az Otthon (Corso) kávéház előtti, s a városháza melletti pár négyzetméteres korzó-szigeteket. Itt álldogáltak órákon át azok, akiknek az ég adta világon semmi dolguk nem volt. Ábrándoztak, sóhajtoztak, lesték a nőket, várták a sültgalambot. Sokszor még szuszogni is lusták voltak – több volt az idejük, mint a pénzük.
A férfi kultúröltözék csúcsa, a cilinder, ritka viseletnek számított. (Igazi „úri” városokban pedig alig látni mást téli hónapokban.) Pécsett a Ferenc József kabáthoz is inkább puha kalapot hordtak.
Apropó kalap! Meghonosodott egy speciális üdvözlési ceremónia a pécsi korzón – néma (vagy undor) köszönés: földig emeljük a kalapot, mélyen meghajtjuk a fejünket – de nem mondunk semmit. (Legfeljebb gondoljuk magunkban, vigyen el az ördög…)
Estefelé, mikor kigyúltak az üzletek reklámlámpái, megindult az emberáradat a városházától a Mór utcáig. Ott volt szinte az egész város. Pedig talán ez volt a világ legszűkebb korzója. Valóságos isten csodája, hogy egy-egy kocsirúd nem szaladt bele a kitérni nem tudó hátába. És az a sok szép nő! Akár egy pécsi bálon, annyi volt az igéző arc, hogy az ember szinte zavarba jött. A pécsi korzó afféle szépségkiállítás volt, és persze a pletykák forrásvidéke.
„Ha egy nő egyszer végigsétált egy férfivel, már beszéltek róla. Ajánlatos volt kettőt fordulni. Ha kétszer látták ugyanazzal a férfivel, már nem volt érdekes. A pécsi nők elegánsak voltak, ami jól kiegészítette természetes adottságaikat: szép archoz szépen illik a divatos ruha.”

egyenruha_1.jpgTalán a friss levegő, a mozgás utáni vágy csalogatta ki Pécs szépeit a korzóra? Tévedés! Volt aki önmagának sem merte bevallani, hogy az arcán tündöklő pírt, a szemében lobogó fényt nem a friss mecseki levegő varázsolta elő.
Mi hát akkor az igazság? A szerelem az igazság – az örök igazság. „És én szeretek is közülük sokat, sokat. Utánuk súgom halkan, akár a lehelet: szeretlek édes. Megborzong némelyik, tudom, hogy hallotta, s fülébe fog zsongani mikor leveti ruháját, mikor bágyatag élvezettel pihenteti testét a puha párnákon…”
Tipikus századvégi bujaságtól szenvedhetett ez a hajdani, öntudatos pécsi Don Juan is, aki mamlaszsarki lőállásából széttekintve, nyilván tévedhetetlennek hitte magát szerelmi ügyekben.”

SDC14995.JPG

Forrás: Kovács Lajos: Kanyargós utcák, görbe esték. A pécsi bohémvilág a századfordulón. Pécs, 2000. Nők az utcán című fejezet. 26–27. oldal.
Képek forrása: Sirisaka Andor szerk: Anyósok könyve. Pécs, 1900. és a Veréb Jankó 1896. évi számai

A bejegyzés trackback címe:

https://pecsi-notortenet.blog.hu/api/trackback/id/tr596831191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.