Nyáry Pálné Csete Erzsébet

*1883. február 19. Dunapataj – †1934. szeptember 10. Pécs

Édesapja Csete János dunapataji református kántortanító volt. Édesanyját, ráckevei Eötvös Cecíliát korán elvesztette. Kiváló pedagógus apja jóvoltából komoly bibliai szellemű nevelésben részesült. Tizenöt éves volt, amikor leendő férje, mint első éves teológus és pünkösdi legátus megpillantotta a dunapataji templomban. Nyáry Pált, a pécsi református község lelkipásztorát 1903. február 1-jén iktatták be. „1903 márciusában már ott állott az ifjú papné, a húszesztendős Csete Erzsébet férje oldalán, hogy harmincegy és fél esztendeig legyen kísérője, leghívebb munkatársa az egyház építésében, a lelkek pásztorálásában.” Erzsébet jelentős szerepet játszott a gyülekezeti élet felvirágoztatásában.
Különös gondot fordított a gyermekek lelki oktatására (bibliaórák): "Csak ugy csüngtek a gyermekek a szeretett Nyáry nénin, aki szivének minden melegét, evangéliumi ismereteinek világosságát és a lelkekkel törődés csodás alaposságát vitte bele a kicsinyekkel való foglalkozás nem épen könnyü feladataiba."  (Nyáry 1935. 7.) Ő készítette fel péntek délelőttönként az önkéntes tanítókat is. A gyermek istentiszteleteken kívül nagy odaadással vezette a pécsi református gyermekek christinaum egyesületét, amelynek az volt a célkitűzése, hogy komoly, határozott keresztyén szellemben nevelődjenek a legifjabbak, hogy felserdülve komoly munkatársaivá váljanak a közösségnek az egyház építésében. Nagy hangsúlyt helyezett az anyák nevelésére. A református anyák délutánjai keretében orvosi előadásokat hallgattak, amit felolvasás és bibliamagyarázat követett. Nemcsak a szegényeket és a betegeket látogatta a kórházban vagy otthonukban, hanem személyesen végzett patronázs munkát a fogházházakban. A fogházmissziói délutánok során vasárnaponként felolvasást tartott a raboknak, beszélgettek, intézte felmerülő ügyeiket.

Ő szervezte meg az egyházmegyei papnék szövetségét, mely az országos szövetségnek egyik meghatározó fiókjaként működött halálát követően is.
Az 1922-ben életre hívott Református Nők Regnum Christianum Egyesületének alapítója és első ügyvezető elnöke volt, amely a hit építése mellett nyilvános felolvasó estjei által Pécs kulturális életének egyik központját jelentette. Évente többször rendezett gyűjtéseket (élelmiszer, ruhanemű, tüzelő, szappan) a rászorultak javára. A hitközségi asszonyok heti varródélutánjain készült holmik is az ínségesekhez kerültek. 1930-ban az ő adománya jelentette a budai külvárosi református imaterem alapját. Ő volt, a róla elnevezett, 1938 májusában megnyíló szeretetotthon megálmodója is, amelyet az 1940-es évek első felében leányárvaházzá kívántak átalakítani. Az intézményben 1942-ben két idős nő és három leányka lakott, további hárman naponta jártak oda kosztosként.

Nyáry Pálnak és Csete Erzsébetnek három gyermeke született (Pál, Erzsébet és László), a háztartási teendők ellátásában Zsófia nevű cselédjük volt segítségükre. Csete Erzsébet 1934-ben három évnyi súlyos betegség után hunyt el, férje a Világító élet című művében állított emléket neki. Ahogy Dizseri Sándor mondta emlékbeszédében: „Mint nő azok közé tartozott, akiket látva s akikkel beszélve még a nőgyűlölő is megváltoztatta lesujtó véleményét a női nemről. Megjelenésében mindig ott volt a női méltóságtudat, anélkül, hogy ez megerőltetésbe került volna és anélkül, hogy a női gyengédséget benne a legkisebb mértékben is meggyengítette volna. Nem! Benne a nőt mindig, minden körülmények között tisztelni kellett bárkinek is, akár komoly öregúr, akár felületes világfi, akár káromkodós szabadszájú férfiember volt is az illető, akivel összehozta őt az élet. (...) Mint hitvest, családanyát az a gondolat vezette, hogy a családi hajlék templom, hol a gyermekkacagás és sirás, a világtól nem látott sebek, a gondok és megkönnyebbülések egyaránt Isten dicsőségét hirdessék. (...) S ha végül úgy emlékezünk meg róla, mint papnéról, elmondhatjuk, hogy ő megvalósította azt a követelményt, amely ebben az evangéliumi versben foglaltatik: királyi papság vagytok, s amelyet a protestáns hit így formuláz meg: egyetemes papság elve. Papnak érezte magát. Nem viselt papi köntöst, de a Lélek kenete ott sugárzott homlokán, a prófétai tűz benne égett szavaiban, s az elhívó isteni kegyelem úgy borult reá, mint láthatatlan palást." (Nyáry 1935. 20–22)

Forrás: Nyáry Pál: Világító élet. Emlékezés Nyáry Pálnéról. Pécs, 1935.