A Pécsi Polgári Kerékpáros Egyesület hivatalos lapja a Kerékpár-Sport 1896-tól kéthetente került kiadásra Bolgár Tivadar szerkesztésében. A szerzők már az első lapszámban külön oldalt szenteltek annak, hogy az olvasóközönséget meggyőzzék arról, hogy a nők kizárólag azért ülnek kerékpárra, hogy az ahhoz tervezett új típusú öltözékek bemutatására alkalmat teremtsenek. Hiába kelt egy hölgy rögvest társai védelmére, a lap Karika Viczcz címet viselő mellékletének karikatúrái és tréfái továbbra is előszeretettel választották témául a változó női szerepeket. Hogy milyen veszélyhelyzetekbe keveredhettek a gyanútlanul, egyedül kerékpározó hölgyek, valamint miként lehetett válóok a kerékpározás férfiak általi gyakorlása is, ha valakit hajthatatlan anyóssal hozott össze sor, az kiderül a következő válogatásból...

„Nők a kerékpáron
(…) A franczia és angol hölgyeknél már annyira el van terjedve e sport, hogy ha Önök közül valaki a délelőtti órákban hirtelen a párizsi (…) vagy a londoni (…) találná magát, úgy ijedten venné észre, hogy ott valóban veszélyes a gyalogséta – már kezdik lenézni azokat, kik nem kerékpáron futkossák be a fehér homoku sétányokat.  Két-három év előtt nem így volt ez. Akkor a két nagy világvárosban nem hódolt még ezer és ezer hölgy annak a szép sportnak, hanem a divat, az a nagy mester hamar megcsinálta ezt a váratlan és gyors fordulatot. Tagadhatatlan, hogy a franczia hölgyek sportöltözékeinek modelljei a párizsi Worth szabó-király műhelyeiből kerültek ki s ezek az öszszes nagyvilág hölgyeket elragadtak. De hát mit érnek ezek a zseniálisan összeállított ruhadarabok kerékpár nélkül? Nemde semmit. Ezért űzik ott hölgyek szenvedélyesen a kerékpározást és azért is, hogy a sic-kes öltözéket mindig magukat láthassák. A franczia „Velo”-ban a kerékpárosok napilapjában olvastuk ezt a kitünöen találó élczet: Hölgykerékpáros fess knickerbockerben a chaislonguen hever. (…)” /KS 1. sz./

„Nők a kerékpáron. Első számunk e czimű cikkelyére következő választ kaptuk: Kedves szerkesztő ur! E bizalmas megszólítás nem annyira kegyednek szól mint inkább lapjának, mely már első számában elég udvarias volt rólunk, nőkről is megemlékezni. Ez mindenesetre kedves dolog volt a laptól, de az már kérem semmiesetre sem szép és kedve, hogy a czikkíró a nőknek a kerékpározás iránti feldicsért hajlamát a hiúság forrásából eredettnek tarja, vagyis első sorban a toilettkérdéssel hozza kapcsolatba. Ez engedje meg tisztelt szerkesztő úr, igen megszokott frázis s nem is hiszi, hogy mennyire bosszantó egy művelt nőre, ha valamely sportnak hódolva, passiójában nem az illető sportnemnek előnyait tartják a kedvtelés igazi okának, hanem a ruházatot, a külsőségeket. A kerékpársport annyira tetszetős, nemcsak az eszköz érdekessége, csinossága, elegancziája miatt, hanem főleg azért, mert testet edző, lelket üditő és kedélyt szórakoztató, hogy méltán egymagában kihívja a nők figyelmét s éppen nincs semmi csodálandó abban, ha mi nők is mindjobban kedveljük ezt az uj sportnemet, melyre végre is ugy vélem, a férfiak nem szereztek kizárólagos szabadalmat. A ruházati kérdés e sportra nézve még az erősebb nemnél is nincs eléggé tisztázva s bizony, ha a hiúságot már említettem, az önöknél bizonyos gigerlis különlegességekben sokkal inkább megnyilatkozik mint nálunk, a kiknél a természetes nehézségeket zseniális formák alkalmazásával kell feledtetni s hogy ehhez Worth szellemes ügyességére és fogásaira is szükség volt, azt inkább a kkényszerüség, mint a hiúság által táplált divat-tetszelgés okozta. És hogy a kerékpársport a toilettben is bizonyos sikkes elegancziát kiván meg, azt tessék a czikkírónak e sport javára s nem a mi hiúságunknak terhére írni. Adj Isten minden jót! Üdvözli…Marianne.” /KS 2. sz./

„A hölgyek és a kerékpár. Fenti czím alatt a „Berl Tagebl”-ban következő humoros közleményt olvassuk: A nők keresetvilágában a kerékpár térhódítása igen nagy gyakorlati eredményeket mutathat föl. Eleinte azt hittük, hogy a zongoratanítónők alatta – szenvedni fognak. Egy erélyes és határozott fellépésű kisasszony azonban p az ellenkezőjét bizonyította ne. Midőn láttam – Sz. Piano növendéke – hogy a zongoraórák mindinkább kevesbbednek, elkezdtem azon töprengni, mivel tudnám életemet jobban fentartani. A fekete-fehér billentyűk billentésén kívül semmit sem tanultam. Eszembe juottt, hogy bizonyára örömmel fogják ama szülők, a kiknek lányai a kerékpározás kedvéért a zongorázással fölhagytak, ama ajánlatomat fogadni, hogy leányaikat kirándulásaikon kísérni fogom és rájuk fölügyelek. Ily Chaperont bizonyára megbizhatóbbnak fognak tartani, mint valami unokafivért? Nem volna-e hát jó – hogyha erre a czélra kiképezném magamat? Művészi aggodalmak? – Ez semmi! – Inkább eltöröm a fejemet „byke”-n mint tovább is a Rosenthal-akkordokkal törni magamat! És nem hasonlít-e – a zongora a kerékpárhoz – nincs-e mindkettőnek pedálja? – Azonkívül a kerékpáron ülve sem szerezhetek magamnak több tyukszemet, mint a zongoraszéken! Okoskodásom helyes volt. Ma több Chaperon-angazsmám van, mint valaha zongora-óráim voltak, és e mellett, biztosíthatom Önöket, hogy ez a foglalkozás sokkal kellemesebb, mint a folyton duzzogó növendékkel szónátákat játszani. Most a lányokkal a lehető legjobb viszonyban vagyok, különösen mióta Janinak és Károlynak néha-néha megengedem, hogy őket kísérhessék. Istenem, hisz’ a zongorázásnál sem mehettünk semmire kíséret nélkül, hogyha azt akkorában nem is Jani vagy Károly képezték. – A női keresetágal egy másika, a mely még sokkal jövedelmezőbb, – a kerékpár-bizományosztály. A hölgyek 15 százalék proviziót kapnak minden kerékpár után, a melyet körükben eladnak. Mások ismét kikötik maguknak, hogy 12 kerékpár után, a mit eladnak, – egy szépet – a maguk részére szabadjon kiválogatniuk. Kifogásolni valót nem talál ebben senki. Szívesség az egész! És ki nevet rajta. Az angol! Minden idegen okulhaat ebből is, hogy az angolok szótárában ez a szó: szívesség nem található! Az angol még saját anyjával is megfizetteti szolgálatait. Az idő pénz – a szívesség pedig időbe kerül! Szép-szép, csak hogy ebbe bele kell tanulni!”

„Női bátorság. Nem mindennapi lélekjelenlétet árult el egyik pécsi sporttársnőnk Philipovits Józsefné, kinek ugyancsak kellemetlen és emlékezetes kalandja volt a napokban a pécsváradi országuton, melynek szerencsés kimenetelét talán egyedül annak köszönheti, hogy a veszélyes helyzetben feltalálta magát. Philipovitsné Pécs és Pécsvárad közt fekvő Csokoládé sörház felé kerekezett – megjegyzendő egészen egyedül, – midőn hirtelen két medvetánczoltató ugrott elő az út melleti árokból s a mit sem sejtő kerékpárosnőt feltartóztatták: Pénzt, vagy nem engedjük tovább! 
Míg az egyik a géphez közeledett, addig a másik a medvét vonszolta közelebb a megtámadott felé. Philipovitsné azonban meghiusitotta az utonálló csavargók tervét, mert hirtelen szerszámtáskájába nyult és egy kis nikkeles jószágot fogott a medvetánczoltatókra s rájuk kiáltott: Utból gazemberek! mert közületek egyet, vagy a medvét lövöm le! 
A hirtelen és határozott fellépés meghökkentette az utonállókat, Philipovitsné pedig ezt a pillanatot felhasználva gépére pattant és megszabadult veszélyes helyzetéből. Pécsre érkezvén azonnal jelentést tett az esetről a csendőrparancsnokságnál, hol azonnal elrendelték a Pécsről elindult medvetánczoltatók elfogatását, de ez nem sikerült, mert azok valamelyik mellékuton elillantak. A nikkeles tárgy nem revolver volt (mint azt egyik pécsi lap írta) hanem egy egyszerű franczia kulcs, a kerékpárosok nélkülözhetetlen, de a forgópisztolyhoz nagyon hasonlító szerszáma. Az eset pedig tényleg megtörtént, mert sokan azt csak mende-mondának tartották, de a kerékpároshölgy férjétől nyert megbízás folytán kijelenthetjük, hogy az elmondottak minden sora való.”

„Az anyós és a kerékpár. Csak így nyomtatásban fér meg szép békeségesen az élet ötödik kereke és az ujkor nagyszerű találmánya a kétkerekű. Az anyós megpukkad a méregtől, ha kedves vejét kerékpáron látja, de a biczikli kövér gummijai is ugyancsak felfujódnak és kipukkadással fenyegetettnek az anyós láttára. Ennyi elég az anyós és a Kerékpár közötti ellenszenv illusztrálására. Most aztán elmondhatjuk azt a legujabb történetet, melyről P. városban nemcsak kávés csészéknél, hanem a sportkörökben is sokat beszélnek. K. barátunk az arany ifjúságnak egyik idősebb de kedvelt tagja alig hat hónap előtt verte sajátkezűleg lábaira a hymen rózsalánczait. Boldog házaséletének kék egéről még az adósság felhői is eltisztultak, mert az anyós arról is gondoskodott, hogy a fiatal pár az uj fészekben jól érezze magát. Minden rendben lett volna, csak az nem, hogy a fészket a „mama” házában rendezték be nekik. K. barátunk szerette is a kis fészket, de csak anyós nélkül, mert a „nem” és „igen”-ben nem volt meg a kellő egyetértés. A hiba okozója K. barátunk volt. A folytonos háboruskodás nem végződött békével, mert szerencsétlen barátunk egy napon vadonatuj kerékpáron száguldott haza övéihez. Nó csak biczikliolaj kellett a parázsra. Volt olyan csete-paté a milyenhez P. városban még nem volt hasonló, pedig volt elég. Az anyós dühében szét akarta rugdalni a két kerék küllőit, a menyecske sírt, K. barátunk hogy legalább gépét megmentse az 1 kilós franczia kulcsot ugy vágta a zongora fedelére, hogy a hurok közel fél óráig még List által sem ismert akkordokat zöngtek. Az anyós elájult, K. barátunk pedig az alkalmat felhasználva elillant gyorsröptü „fulminant”-ján. Késő este bandukolt ismét haza búsan, lehangolva. A „drága” otthon kapujának harangján nagyokat húzott, míg megjelent a házmester és bebocsátotta szerencsétlen barátunkat. Felsietett az első emeletre, nyomában a házmesterrel, kinek magasra tartott lámpája jól bevilágította az utat. De K. barátunk majd leszédült a 32 lépcsőn, midőn lakosztályán üresen, butorok nélkül találta, az ajtón pedig a következő felírás ötlött szemébe: „Ezen lakás azonnal kiadó.” Sem feleség, sem butorok. Az anyós jól elrendezett mindent. Nem volt szükség világításra K. barátunk rohant le a lépcsőkön. Most ő a clubestélyek „legkitartóbb” látogatója és reméli, verseny nélkül is elnyeri a „bajnok” czimet. De kérdjük nem-e érdemli is meg? Eddig a történet, mely igaz való. Folytatása – a törvényszéknél, mint válóper – következik.” /KS 10. sz./

Ajánlott irodalom:

A bicikli dicsérete. Eri Kiadó–Országház Antikvárium, Budapest, 2008. (a montázsokban látható képek forrása is egyben)
Zsinkó Rita: Magyar nők szabadidős elfoglaltságai a századfordulón, különös tekintettel a női kerékpározásra. Szakdolgozat, PTE BTK, Pécs, 2006.
A női sportok. = Kéri Katalin: Hölgyek napernyővel. Nők a dualizmus kori Magyarországon 1867–1914. Pannónia Könyvek, 2008. 164–176.